A Wham! legnagyobb sikere negyven éve töretlen: a karácsonyi időszakban mindenhonnan a Last Christmas dallama szól. A slágert ugyan sokan, sokféleképpen próbálták feldolgozni, de az eredeti - George Michael hangjával - verhetetlen és örökre az is marad. Andrew Rigeley, a Wham másik tagja visszatért a Last Christmas világába, hogy dokumentumfilmet forgasson a BBC-nek a dal negyvenéves történetéről, de amit ott talált, arra senki sem számított.
A Last Christmas videoklipjét a svájci Saas-Feeben forgatták, egy hegyi vendégházban. A negyven évvel ezelőtti felvételeken a 80-as évek popduója karácsonyi hangulatban ünnepel a barátaival, akkor talán még senki sem sejtette, hogy a dal nemcsak kiállja az idő próbáját, de a legnagyobb karácsonyi slágerré válik. Negyven év után a BBC dokumentumfilmet forgat a dal történtéről, Andrew Ridgeley így emlékezett vissza a forgatásra.
Csodálatos időnk volt, olyan, mintha tegnap lett volna. Baráti társaság voltunk, sokat nevettünk, és élveztük a fiatalság gondtalan örömét. Úgy gondolom, elég idő telt el George halála óta ahhoz, hogy visszaemlékezzünk és szeretettel tekintsünk vissza a múltra. Azt akarta volna, hogy élvezzük az együttlétet, még akkor is, ha ő nincs ott.
Ridgeley azt is elmondta, hogy George Michael halála óta eltelt években enyhült a gyásza, de a karácsony időszaka nem könnyű számára. Az idei forgatás helyszínén ugyanis mindent megtalált, ami a tökéletes karácsonyhoz kell, csupán a barátja nem volt ott és ő pótolhatatlan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.