A szépség és a szörnyeteg című Disney-mesére, illetve a Dancing with Stars című táncos műsorban előadott egyik produkciójukra utaló poszttal jelentette be az Instagramon Krausz Gábor és Mikes Anna, hogy eljegyezték egymást, együtt tervezik a jövőjüket. A romantikus lánykéréshez a séf egy csodálatos eljegyzési gyűrűvel készült, ami Mikes Anna számára is hatalmas meglepetés volt.
Pár napja, amikor elindultak, hogy jól megérdemelt pihenésüket töltsék el a Maldív-szigeteken, Mikes Anna még csak nem is sejtette, hogy Krausz Gábor különleges meglepetéssel készül, amelynek egyik fontos kellékét éppen a bőröndjében csempészi ki a szigetországba.
Azt lehetett sejteni, hogy a kapcsolatuk nagyon komoly, pár ónappal a Dancing with the Stars után összeköltöztek, együtt utaztak és versenyeztek az Ázsia Expresszben, de a nyilatkozataik sem egy futó viszonyról árulkodtak. Mikes Anna korábban a Glamournak arról beszélt, hogy szeretne új fejezetet nyitni az életében, és a munka helyett a családot előtérbe helyezni.
„De úgy, hogy az közben nem zárja ki a munkát, mert szerintem a kettő összeegyeztethető. Viszont most tényleg a család és a saját környezetem megélése lesz a cél” — fogalmazott a táncos az interjúban.
A lánykérés is ebbe az irányba mutat, és Krausz Gábor eljegyzésigyűrű-választása is azt tükrözi, hogy életr eszóló kapcsolatról és elköteleződésről van szó. Horváth László ékszerspecialista szerint az eljegyzési gyűrű egy klasszikus british eljegyzési gyűrű, amelynek értéke akár több millió forint is lehet.
„Diana és Katalin hercegnének is nagyon hasonlóval kérték meg a kezét. Gyűrű közepében kék zafír kő látható, amit valószínűleg 18 karátos fehérarany fut körbe, ebbe fehér kerek briliáns csiszolt gyémántok találhatók, akárcsak a szárában. Hozzávetőlegesen egy ilyen ékszer egy- vagy akár több millió forintot is érhet, ez függ a zafír minőségétől és a gyémántok mennyiségétől is” – fejtette ki a szakember a Blikknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.