A Liam Payne gyermekének anyját zaklató férfit szeptemberben börtönbüntetésre ítélték, három évre távoltartási tilalmat kapott, és megtiltották a Buckinghamshire-be való beutazást is. Ennek ellenére december 10-én, alig néhány héttel a One Direction néhai énekesének temetése után állítólag ismét megjelent nála.
A bírósági dokumentumok szerint a Liam Payne exét zaklató férfi három bűncselekményt beismert, ezért előzetes letartóztatásba került, amíg az ítélethirdetésre vár. Az ítélethirdetés január 30-án esedékes.
A MailOnline megkereste információi szerint Bannistert 2012-ben két és fél évre börtönbe zárták egy croydoni YMCA szállón élő szomszédja, Rajendra Patel megöléséért. A gyilkos kegyetlenül megütötte és megrúgta Patelt, miközben az a lift felé tartott. A férfi eltörte a bokáját és az orrát, és duzzanatot okozott az arca bal oldalán. Patel 15 nappal később halt meg a támadással összefüggő tüdőembóliában.
A börtönbüntetést kiszabó Nicholas Price bíró szerint a tragikus esetnél Bannisternek nem állt szándékában súlyos testi sértést, nemhogy halált okozni.
Cheryl 2023 márciusában már növelte a biztonságát, miután egy zaklató a West Enden futó Ghost Story című előadásai el „undorító” üzeneteket hagyott neki a színházban, ami állítólag az esti előadások színvonalára is hatással voltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.