A Gene Hackman és Betsy Akarawa halálát vizsgáló hatóságok több okot is kizártak a korábban felmerült lehetőségek közül, ám most egy olyan szakértő, aki nem vesz részt a nyomozásban, egy új elméletet vetett fel. Szerinte a színész feleségének „megszakadt a szíve”, ez okozhatta a halálát.
James Gill, a Connecticut-i főorvosi hivatal vezető orvosszakértője szerint a házaspár természetes halált halhatott, és Betsy Arakawa halálát vizsgálva nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget sem, hogy Gene Hackman felesége, miután holtan találta a férjét, maga is orvosi vészhelyzetbe került. Gill szerint Hackman holttestének helyzete arra utal, hogy a férfi összeeshetett, hiszen szívbeteg volt, pacemakerrel élt.
Az orvosszakértő szerint, miután Betsy a férjét a földön találta, a stressz miatt, amit az okozott, hogy látta, hogy a férje halott, szívmegálláshoz, szívrohamhoz vezethetett. Gill hozzátette, hogy a körülmények, amelyek között a holttesteket megtalálták, ugyanennyire valószínű az is, hogy nem a színész halt meg először, hanem Arakawa, és „miután Gene Hackman rátalált és elindult segítségért vagy a telefonjáért, a stressztől összeesett”. Gill hozzátette, hogy az, hogy Hackman három évtizeddel volt idősebb Arakawánál, és „ismert szívbetegsége volt”, tovább növeli az elmélet valószínűségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.