Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halála körül továbbra is sok a kérdés, miközben a hatóságok tovább nyomoznak. A közvéleménnyel ellentétben a család nem kíván találgatásokba bocsátkozni, várják, mit állapítanak meg a szakemberek.
Tim Hackman, Gene Hackman bátyjának, Richard Hackmannek a fia a Us Weeklynek adott interjújában elmondta, hogy a család számára kizárólag a hivatalos vizsgálat lezárása hozhat tisztánlátást. „Az majd mindent elárul, addig nehéz és felesleges elméleteket gyártani” – nyilatkozta Gene unokaöccse. „Rengeteg elmélet létezik, és nem akarok spekulálni” - mondta és hozzátette, hogy a család a gyász ellenére is próbál optimista maradni. „Egyelőre nem gondolunk a legrosszabbra, majd ha megtudjuk az igazságot, foglalkozunk vele” – nyilatkozta.
A színész legidősebb lánya, Elizabeth Jean Hackman a TMZ-nek elmondta, hogy a család eredetileg úgy vélte, hogy a halálukat szén-monoxid-mérgezés okozta. Ugyanakkor Gene másik lánya, Leslie hangsúlyozta, hogy apja halála előtt jó egészségnek örvendett. A Santa Fe megyei seriff hivatala később bejelentette, hogy a New Mexico Gas Company által végzett vizsgálatok sem gázszivárgást, sem szén-monoxid jelenlétét nem igazolták. A hatóságok házkutatást tartottak Hackmanék otthonában, és három különböző gyógyszert, valamint két zöld színű mobiltelefont foglaltak le. Emellett egy 2025-ös havi tervezőt és egészségügyi nyilvántartásokat is vizsgáltak. A nyomozók megállapították, hogy Gene Hackman pacemakere február 17-én – több mint egy héttel a holttestek felfedezése előtt – leállította a szívműködés követését. Betsy Arakawát a fürdőszobában találták meg, teste bomlásnak indult és mumifikálódott.
Gene Hackmant és feleségét,Betsy Arakawa február 26-án találták holtan otthonukban az új-mexikói Santa Fe-ben. Gene Hackman 95 éves volt, Betsy Arakawa pedig 65. Kezdetben a Santa Fe megyei seriff hivatala nem talált bűncselekményre utaló jeleket, ám később a nyomozók „gyanúsnak” minősítették az esetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.