Hatalmas újítások az idei Szigeten – Mindenkinek le fog esni az álla!

Ladoczki Balazs
produkció fesztivál élmény Sziget
Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Már a bejáratnál érezhetjük, hogy egy új világba csöppenünk, belépve pedig bőven lesz mit felfedezni. A kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság azonban továbbra is a Sziget legnagyobb vonzereje marad.

Sok fellépőt ismerünk már, de most érkezett néhány igazán izgalmas a nem zenei programok közül is. Lássuk, mit tartogat még idén a Sziget!

Sziget2025
A Sziget Fesztivál egyik nem zenei programja - CIRQUEWORK: YOAH 
Forrás: Sziget Fesztivál

Idén augusztusban a megújult Sziget vár ránk

„Vizuálisan és programelemeiben is megújuló Sziget fesztivál fogadja majd augusztus elején a látogatókat” – vetítette előre az idei fesztivált Kádár Tamás főszervező, „ami már a K-híd magával ragadó látványelemeiben és a megérkezés élményében is megmutatkozik”. Kádár hozzátette: „Folyamatos kihívást  jelent, hogy megtartsuk a helyünket a nemzetközi verseny élmezőnyében, miközben a kultúrafogyasztási szokások, a fesztiválélmények iránti elvárások és a gazdasági környezet minket is folyamatos változásokra ösztönöztek és ösztönöznek. Emiatt döntöttünk úgy, hogy egy többéves stratégia mentén idén egy nagyot lépünk előre. Olyan fejlesztéseket, frissítéseket, változtatásokat fogunk megvalósítani, melyek a Sziget alapvető értékeit, a vibráló kulturális kínálatot és a zenei sokszínűséget megtartva, egyrészt nagy hangsúlyt fektet a kreatív megoldásokra, másrészt a programstruktúra újragondolásával a fesztivállátogatók számára igyekszünk szinte a nap 24 órájában folyamatos élményeket nyújtani. Mindeközben eltökélt célunk, hogy a hazai közönségünk anyagi lehetőségeit is szem előtt tartsuk, ahogy tettük ezt például a kedvezményes bérlet opciókkal vagy a „budget-friendly” ételkínálat  bevezetésével. Ezt folytatva, idén az early bird napijegyeket a tavalyinál is olcsóbban lehet – mostantól — beszerezni” – mondta a főszervező.

Már majd 80 nevet ismerünk az idei zenei felhozatalból, és hamarosan jönnek újabbak, most azonban megérkeztek az első, a Sziget egyedi kínálatát formáló nem zenei programok is. Így például ismét lesznek Sétáló Utcaszínházak, köztük visszatérő vendégként a Troula Street Theatre, akik előadásukban a modern világ kihívásait egy méhkaptár formájában jelenítik meg, amely bemutatja az emberiség Földön elkövetett visszaéléseit. A produkció élő zenével, óriásbábokkal és pirotechnikai elemekkel egészül ki, így egy lenyűgöző show-t kínál, amelyet szintén nem érdemes kihagyni. Az idén új helyre költöző cirkuszi nagysátor, a Cirque du Sziget egy japán produkciót is elhoz, a Yoah  című előadásban a tradicionális japán hangszerek és elektronikus zene ötvözete, a lenyűgöző fények és vizuális effektek, valamint az elképesztően tehetséges akrobaták hajmeresztő trükkjei egyesülnek. 2025-re szintén új helyet talált népszerű helyszín, a Magic Mirror pedig bemutat majd egy fergeteges, cirkuszi trükköket humorral vegyítő előadást. A kizárólag női tagokból álló YUCK Circus produkciójában terítékre kerül minden, ami a színpadon és a mindennapi életben túlságosan macsónak számít, bemutatva a fiatal nők életének legnagyobb kihívásait és időnként frusztráló problémáit. És minden eddiginél több flitterrel és meglepetéssel és a legnagyobb pop és disco slágerekkel jön a világ egyik legsikeresebb színpadi produkciója, a Queenz -The Show.

Kádár kiemelte, hogy már az eddigi bejelentések ismeretében a zenei kínálat idén nagyon erősnek, frissnek és izgalmasnak ígérkezik, olyan nevek vannak a tarsolyban, mint az idei Grammyn a legjobb új előadóként díjazott Chappell Roan, szintén az idei Grammyre hét kategóriában is jelölt, ebből kettőt, valamint nemrég öt Brit Awardot is nyerő Charli XCX, a zene és a technológia lenyűgöző metszéspontjában működő - Tale of Us-ból is ismert – Anyma, a hamarosan új lemezzel előrukkoló  A$AP Rocky és a szintén friss lemezzel (is) érkező Shawn Mendes vagy Post Malone.  

A főszervező elmondta, hogy a Sziget weboldalán már látható a napi bontás is és mostantól napijegyet is lehet venni a fesztiválra. „ A Szigeten minden napra jutnak világsztár zenészek, DJ-k, nagy kedvencek, izgalmas zenei különlegességek, de különböző művészeti produkciók is. A napijegyek induló árait azonban úgy alakítottuk ki, hogy továbbra se kerüljenek többe, mint egy nemzetközi fellépő arénakoncertjének jegye, sőt idén kevesebbe kerülnek, mint tavaly, ami miatt nagy rohamra számítunk a webshopunkban a következő napokban” — tette hozzá a főszervező.

Sokkoló bejelentés! Összeomlottak a Tankcsapda rajongóiSZIN 2025: újabb sztárfellépőket jelentettek beÚjabb világsztárok a Szigeten: A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is fellép az idei fesztiválon

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.