megbocsátás párkapcsolat teszt szerelem
A megbocsátás fontos erény, azonban nem mindegy, hogy mit is kell elnézni valakinek. Tesztünkből megtudhatod, mi az, amit még el tudsz nézni a párodnak.

1. Sokszor vitatkoztok? 
   a) Nem igazán, inkább kerüljük a konfliktusokat, nem szívesen vitázunk. 
   b) Gyakran összezörrenünk kisebb apróságokon, de ezt nem igazán mondanám vitatkozásnak. 
c) Majdnem minden napra jut egy nagyobb veszekedés.

kapcsolat, házasság, vita
Mennyire veszed szívedre a párod hibáit? 
Forrás: Shutterstock

2. Mit gondolsz, a párodnak sok hibája van? 
   a) Csak annyi, mint másoknak. 
   b) Sok kis bosszantó tulajdonságból akad neki bőven. 
c) Egyáltalán nem, szinte tökéletes.

3. Ha észreveszel valami nem tetszőt máson, azonnal szóvá teszed? 
   a) Nem, mindenkinek saját magával kell foglalkoznia. 
   b) Csak akkor, ha építő jellegű a kritika.  
c) Természetesen, ezzel neki segítek.

4. Szakítanál azért, mert nem tetszik egy tulajdonsága? 
   a) Igen, nem tudok együtt lenni olyannal, akivel passzolunk teljesen. 
   b) Csak akkor, ha hosszútávon ez már több súlyos konfliktust okoz. 
c) Nem, egy rossz tulajdonságot teljesen kiegyensúlyoz a többi jó.

5. Mit tennél, ha megtudnád, hogy párod flörtölt valakivel?
   a) Nagyon haragudnék, de a körülmények megmagyarázása adott esetben enyhítő lehet. 
   b) Nem esne jól, de ha nem megy ennél tovább, akkor megbocsájtható.
c) Azonnal szakítanék vele.

6. Megszakítanál valakivel azért egy ismerkedési fázist, mert felidézett egy régebbi kapcsolatából egy nagyobb konfliktust? 
   a) Igen, ha egyszer már megütötte a bokáját, akkor az örökre egy olyan intő jel marad, amit jobb elkerülni. 
   b) Nem, minden ember más, meg kell adni az esélyt.
c) Nem, de azért egy kicsit óvatosabb lennék vele szemben.

7. Már rengetegszer megkérted egy kisebb feladatra párodat, aki annak továbbra sem tesz eleget. Hogy érzed magad? 
   a) Sok dolgod van, de megcsinálod helyette. 
   b) Totálisan feldühít, nem értem, miért kell minden apróságot százszor elmondani.  
c) Ha a nagyobb dolgokban segít, akkor ez teljesen elnézhető.

8. Családod, párod és barátaid szerint mennyire vagy megbocsátó típus? 
   a) Vannak kisebb apróságok, amiket elnézek, de tudják, hogy nem lehet velem mindent megtenni. 
   b) Talán túlzottan is megbocsájtónak tartanak.
c) Nem érdemes velem packáznii, ezt már mindenki tudja a társaságában.

Pontok:

A : 3, 2, 3, 1, 2, 1, 3, 2
B: 2, 1, 2, 2, 3, 3, 1, 3
C: 1, 3, 1, 3, 1, 2, 2, 1

Értékelés:

8-11 pont: Nem vagy megbocsátó típus, aki egyszer már kihúzta a gyufát, az jobb, ha meghúzza magát a társaságodban. Nem felejtesz könnyen, és a hibákat sem tűröd. Ha kérsz valamit, akkor nagyon fel tud húzni, ha azt a másik fél semmibe veszi. Azonban át kéne gondolnod, hogy egy kicsit elnézőbb legyél a környezetében lévőkkel.

12-18 pont: Az esetek nagy többségében kiválóan mérlegelsz a hibák és a rossz döntések között. Meg vannak a saját rigolyáid, de ezeket egyértelműen el is mondod. Következetes vagy a megbocsátás terén. De bocsánatot kérni is tudsz? Ha igen, akkor egy igazi főnyeremény vagy!

19-24 pont: A szíved vajból van, mindent elnézel másoknak, és mindig megtalálod a magyarázatot, ami miatt el is tudod fogadni mások hibáját. De ezzel sokszor megnehezíted a saját életedet is. Próbáld meg, hogy kiállsz magáért, jobban fogod érezni magad a bőrödben. Persze, nem kell átesni a ló túlsó oldalára, de éreztesd pároddal, hogy te sem nézel el mindent.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.