Szabó Gergely: "Igazi, elegáns nőt csináltam Falusi Mariannból"

- Évek óta a szakmában dolgozol, mégis csak a második szériába jelentkeztél, miért?

- Már az első szériába jelentkezhettem volna, de pont akkor készültem egy nagy New York-i divatbemutatóra, így döntenem kellett, és a bemutatót választottam. (Itt tervezői fődíjat kapott - a szerk.) A Divatkreátor második szériájára már jelentkeztem. Időközben kaptam egy felkérést júliusra Orlandóból, Floridából egy körülbelül 20 ruhából álló kollekció tervezésére. Éreztem, hogy megint választanom kell: a Divatkreátor vagy Orlando. Úgy határoztam, hogy miután mind a két feladat egész embert kíván, minden erőmet a Divatkreátorra fordítom. Egyébként is az orlandói út meghaladta volna anyagi lehetőségeimet, és én először itthon szeretnék érvényesülni. A Divatkreátor ideje alatt semmilyen munkát nem tudtam vállalni. Győrből jártam fel hetente több alkalommal, ami az utazással együtt nagyon sok időmbe és energiámba került. Általában csak heti egy-két napom maradt arra, hogy tervezzek és kivitelezzek.

- Ez borzasztóan hajtósnak hangzik...

- Igen, és érzem is, hogy ez a gyors tempó igen nagy erőfeszítésembe és energiámba került. Szeretek belemélyülni a munkámba, időre van szükségem az inspirációs anyaggyűjtéshez. A döntő előtt - mikor már csak hárman maradtunk -, annyira volt csupán időm, hogy az elképzeléseimet felvázoljam. Két nap múlva a konzultáción a nagy sietségben úgy érzem, hogy nem tudtam megfelelő módon kifejezni az elképzeléseimet. Utána volt néhány napom, amikor otthon kicsit pihenhettem, és megkérdezhettem a tervekről azokat, akik nagyon közel állnak hozzám.

- Kik ők? Barátok? Vagy a versenytársak, akikkel jóba lettél?

- Barátok is, de nekem az édesanyám a múzsám. Számomra ő képviseli a női nemet. Vele nagyon jól meg tudok beszélni mindent, jobban ismer engem, mint én saját magamat, és gyakran kérek tőle tanácsot.

- Milyen volt a viszonyod a többiekkel?

- Velük nem volt olyan szoros a kapcsolatom, hogy a munkám apró részleteiről beszéljek. Inkább befelé koncentráltam, ami miatt nem mindig gondoltak segítőkésznek és együttműködőnek. A többiek munka közben figyelik a másikat és sokfelől kapják az információkat, én azonban csak saját magamra és a munkámra tudok figyelni. Volt olyan feladat, amikor csapatban kellett dolgozni. Akkor is azt a kritikát kaptuk, hogy túlságosan nagy volt a kontraszt az én ruhám és a másik két lány ruhái között. Bár mindent átbeszéltünk, nekik ez valószínűleg kevés volt. Velem nehezebb beszélgetni, nem tudom olyan választékosan kifejezni magam, és inkább magam dolgozok. Kész vagyok a kompromisszumokra és sokszor elfogadtam a döntésüket.

- Ezek szerint a kommunikáció és a csapatmunka volt számodra a verseny legnehezebb része?

- Nem, nekem a tervezés szempontjából sokkal nehezebb volt a tévés személyiségekkel dolgozni. Ilyenkor meg kell felelni az ő elvárásaiknak, az ő igényeiknek és az alkatukra is figyelni kell. Nem mindegy, milyen ruhát tervezel Falusi Mariannak vagy Orosz Barbarának. Figyelembe kellett venni a személyiségüket, és a végén jól kellett, hogy érezzék magukat a ruhában. De nagyon szerettem velük dolgozni, nagy kihívásnak tartottam.

- Azt hittem, neked ez könnyű, hiszen sokszor megrendelésre dolgozol. Vagy a hírességeknél nem ugyanúgy zajlik a tervezés, mint a hétköznapi embereknél?

- De igen. Ennél a feladatnál viszont nem lehetett túlságosan szárnyalni, korlátoztak, pedig egy ilyen versenynél jobb szabadon tervezni. A hírességek esetében nem is a tervezés, hanem a kivitelezés okozott gondot, hiszen nem csak egy ruhadarabot kellett elkészíteni.

- Kinek volt a legjobb tervezni?

- Nagyon meglepődtem, de Falusi Mariannal volt a legkönnyebb dolgozni. Mariann első kérése az volt, hogy bohém, színes, nyárias ruhát szeretne. Én pedig magamban gondoltam, hogy "ne, ne térjünk vissza a Pa-dö-dő korszakba!" Hiszen ott volt mellette a Nagy duettben Árpa Attila, egy igazi macsó férfi. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy Mariann legyen egy igazi, ízig-vérig nő. Olyan ruhát terveztem, ami kimondottan nőies. Mivel Mariann egyéniségéhez nem illik a szoknya, viszont nagyon szép lábai vannak, ezért a nadrág szabásvonalánál ezt igyekeztem kihangsúlyozni. Ehhez terveztem egy mélyen kivágott tunikát. A feladatoknál egyébként nem a szabásvonalakra, hanem az anyagok látványosságára törekedtem, mivel én hivatalosan anyagtervező vagyok. Farmerből készítettem hozzá bolerót, amit világító lámpákkal, biztosítótűkkel, tüllökkel dekoráltam. Mivel Mariannak a csípőjéhez képest keskeny a válla, ezért nyugodtan díszíthettem a vállrészt, hogy optikailag vékonyabbnak tűnjön.

- Szerette a ruhát?

- Igen, nagyon. Szerintem Orosz Barbara ruhája is nagyon jól sikerült, ő is nagyon szerette. Sajnos Peller Mariannak kevésbé tetszett a ruha, bár "bálkirálynőnek érezte magát benne" - saját szavaival élve. Amikor végignéztem a verseny alatt készült terveket, meglepődtem magamon, hogy vagy nadrágot, vagy kimonót terveztem, pedig én nagy szoknyapárti vagyok.

- Tegnap este derült ki, hogy te nyerted a Divatkreátor 2011-et. Meglepődtél?

- Nagyon. Nem hittem abban, hogy én fogok nyerni. A döntőben maradt két lány szerintem sokkal kreatívabb volt nálam. Ők még szárnyalnak, próbálkoznak, több formával, több stílussal dolgoznak. Nekem már kialakult a saját stílusom. Előfordult, hogy Andó Ildikóval (a zsűri szakmai vezetője, az Elle magazin stylistja - a szerk.) sem voltunk mindig egy hullámhosszon.

- Csak az ő véleménye számított?

- Minden egyes feladatnál jelent volt egy-egy divattervező, például Szegedi Kata, Léber Barbara és egy-egy híresség, de elsősorban Andó Ildikó és a divattervező közösen döntötték el, ki az, aki továbbjut és ki az, aki kiesik.

- Összességében ugyan sok mindent feladtál a versenyért, sokat küzdettél, de végül megnyerted. Mit vársz most?

- Nagyon remélem, hogy meglesz az eredménye! Amikor hazajöttem New Yorkból, ahol megnyertem a hallássérültek fesztiválján a tervezői díjat, szerettem volna népszerűsíteni a dolgot a médiában, de nem sikerült. Nem azért jelentkeztem a Divatkreátorba, hogy feltétlenül kitűnjek, hanem azért, hogy egyenrangú versenytársként megméressem magam. Egyedülálló dolog Magyarországon, és lehet, hogy a világon is, hogy egy hallássérült bekerül egy ilyen műsorba és meg is nyeri. Sokan mondják, hogy nem azért nyertem meg, mert hallássérült vagyok, hiszen teljes értékű partnere voltam a többieknek a versenyben. Nekem ez nagyon sokat jelent. Nagyon örülök neki, de ha nem nyertem volna meg, akkor is óriási lehetőség lett volna a számomra.