Divatbotrányok: Vivienne Westwood, a divatvilág vörös démona

A hölgy mindössze a húszas évei elején járt, mikor túl egy váláson, "tarsolyában" egy csöppséggel és számos kreáció tervével beleszeretett Malcolm McLarenbe, a Sex Pistols későbbi menedzserébe. A férfi 1970-ben nyitotta meg közös üzletüket a londoni Kingsroad 430. szám alatt, Let It Rock néven. Tombolt a hippiláz, a rock 'n' roll pedig tiltólistán volt. A kis butik tárt karokkal várta mindazokat, akik Vivienne '50-es évek ihlette ruhadarabjaira vágytak. A lelkes közönség egymásnak adta a kilincset, és persze a Let It Rock hírét is. Két évvel később újrakeresztelték boltjukat Too Fast to Live, Too Young To Die-ra. Ezzel is jelezve, hogy a rocker-publikum megkülönböztetett figyelmet élvez. Majd több névváltás is következett. Így mikor a Sex Pistols Vivienne Westwood kreációkban őrjöngött, az üzlet maga is Sex névre hallgatott. 1981-ben kapta meg a World's End-et, melyet a mai napig is visel. 1981 nemcsak emiatt volt sorsfordító. Ekkor tartotta a tervező első divatbemutatóját is, mellyel aztán végleg beírta magát a divattörténelembe.

Westwood stílusa és egyénisége páratlan. Hippi és punk-rock életérzés lenyűgöző elegye jellemzi munkáit. Saját bevallása szerint a tradicionális viseletek a gyengéi, így a skótszoknya visszatérő darab kollekcióiban. Évtizedek óta merít ihletet társadalmi jelenségek, illetve rétegek stílusjegyeiből. Így nem is oly meglepő, hogy 2010 őszén a hajléktalanok világa és a kultfilm, a Zoolander ösztönözte alkotásra a punk-rock nagyasszonyát. A homeless "viseletet" művészi magasságokba emelve új értemet adott a hanyag eleganciának. Ezzel Vivienne Westwood új divatirányzatot alkotott, melyet a kritikusok csak "Hajléktalan eleganciának" neveztek. A kartonpapírral burkolt kifutón vécépapírgurigával és hálózsákkal a kezükben masíroztak a modellek. Csapzott loboncok és szakadt ruhák minden mennyiségben, műszőrbunda, kardigán, tréningfelső, narancssárga kezeslábas, fakó öltöny, bolyhos mellény, lyukas jégeralsó. A tervező olyan apró részletekre is figyelt, mint a frizurákban megbújó ezüstös tincsek, amik olyanok, akár a fagykóstolta deres hajszálak. A show végén pedig a lenyűgöző belépő: a tapsok bezsebelésére a művésznő hordágyon érkezett a színpadra. Valljuk be, figyelemfelkeltésből jeles, ami azonban a társadalmi ráhatást illeti, komoly eredménye nem volt az igencsak emlékezetes bemutatónak.

Vivienne Westwood visszhang-éhsége azonban korántsem csak a kifutóra korlátozódik. Egyik méltán kedvenc fotósa, Jürgen Teller, pár évvel korábban elképesztő fotósorozatot készített, melyen Westwood leplezetlenül tárta fel bájait barokkos túldíszítettségbe ágyazva, mondanunk sem kell, meglehetősen buja pozitúrákban. A Men and Women névre keresztelt kiállítást egy exkluzív parti keretein belül nyitották meg, ahol a német fotósnak többek közt ezen képei is szerepeltek. A hetvenegy esztendős tervező a legékesebb példája annak, hogy a tehetség nem tanulható. Vivienne Westwood sosem tanulta szakmáját, pusztán utat engedett mindannak, ami "megfogalmazódott" benne. Talán emlékszünk a Szex és New York mozifilm különleges menyasszonyi ruhájára. Pikáns, mégis ultranőies. Ez az, amit ő képvisel.