pilóta étrend
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utasszállító gépek pilótái általában nem egy oda-vissza utat töltenek a levegőben, hanem akár naponta többet is. Így nem túl meglepő, ha azt mondom, bizony Ők is esznek, hovatovább a gépen, a fedélzeten. Ezt jártam kicsit körül.

Jamest kérdezgettem, aki egy fapados cég pilótája. Ha egy szóban kellene összefoglalnom az étkezésüket munkaidőben, akkor azt mondanám, hogy zűrös. Normál esetben nyolc órát töltenek a fedélzeten. Ez azt jelenti, hogy minimum egy étkezést ott kell megoldaniuk. Vagy eszik, amit kapnak, vagy visznek magukkal valamit, de mindemellett vannak szigorú szabályok is, amiket be kell tartani.

Thinkstockphotos
Thinkstockphotos


A cég nem ad meleg ételt a fedélzeten, így kézenfekvő, hogy hideg ételt lehet csak enni, mert ha vinnének is magukkal melegíthető ételt, nem lenne hol megmelegíteni. Ugyanazt eszik, mint amit az utasok kapnak (ha rendelnek maguknak) csak Ők nem fizetnek érte. Ez lehet saláta, vagy szendvics. Nyolc naponta váltogatják a menüt, így gyakorlatilag több, mint egy hétig egyfajta salátából vagy szendvicsből választhatnak. A két pilóta nem eheti ugyanazt (a kapitány, és az első tiszt) ergo ha az egyik salátát kér, a másiknak "szendvicselnie" kell, nehogy előálljon az a kellemetlen helyzet, hogy egy élelmiszerminőségi hiba okán mindkettő egyszerre kéredzkedik a WC-re. Ha netán logisztikai okból mégis csak szendvicset kaphatnak, mégpedig ugyanolyat, akkor legalább 2 óra kell, hogy elteljen a kettejük ebédje között.

Végsősoron akár vihetnek is magukkal ebédet, de ilyen esetben sok mindenre kell odafigyelniük. Példáil az étel nem szorulhat melegítésre, tudni kell kézből enniük, hamar meg kell tudni enni, és nem szerencsés a zárt és kis tér miatt az sem, ha túlzottan illatos, vagy éppen hagymás, tojásos. Így James azt a jól bevált ebédcsomagot viszi magával, amiben a túléléshez leghasznosabb tápanyagok mind benne vannak, kis helyet foglalnak, és szinte illatmentesek. Ilyen a aió, kesudió, pisztácia, mandula vagy az aszalt gyümölcsök. Csokit nem visz, egyrészt mert az is jár a hivatalos ebédjükhöz, másrészt mert szerinte az ülő munkájukhoz nem passzol ez a típusú energiabevitel. És milyen igaza van!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.