Idefigyeljetek, emberek! Csonka András nálunk blogol

Na jó, ez így túl nagyképűen hangzik, de ne tagadjuk, 2 csonka már egy egész, akkor pedig megszűnik a hiányérzet! Ha komolyan vesszük az ügyet, úgy is mondhatnám, szeretnék hetente egyszer pár dolgot jól kidumálni veletek. Nem hülyültem meg, tudom, hogy ezen az oldalon most én pötyögöm a betűket, ti pedig, reményeim szerint, majd olvassátok, de akkor is ott van a kommentelési lehetőség, és az majdnem olyan, mintha egy bambi mellett dumálnánk, ki-ki véleménye és vérmérséklete szerint.

Hogy miről lesz szó? Mit tudom én: mindenről és bármiről! Ami érdekel, ami bosszant, amire büszke vagyok, vagy amit szégyellek, amit nem értek, és amit nem is fogok érteni, ami vicces vagy szomorú, ami komoly vagy blődség, ami bulvár, vagy ami már oda sem fér be, ami soha nem akar oda tartozni vagy szabadulni akar a bélyegtől, ami kínos, ami érdekes, ami értékes, amiért rajongunk, vagy amitől a fogunkat szívjuk. Rólunk, rólam, rólad és rólatok, meg ami körülöttünk, bennünk, általunk csak úgy van!

Úgyis nagy reneszánszát élik manapság az évértékelők. Mindenki értékel. Van is mit. Akkor én
majd tartok egy jó kis hétértékelőt. Nagyobb időszakot nincs pofám kivesézni.

Most kéne valami bombasztikus sztori, egy nyitány, amire felkapjátok a fejeteket! Na, de mi a fenét csináljak, ha Berki Krisztián lenyúlta a herevasalást?! Mit tudnék én kivasaltatni? Az orromból mondjuk nem ártana egy kicsit leolvasztani egy vasalóval, akkor nem mindig az égne le először nyáron! Na jó, de az van legközelebb a naphoz... Vagy vasaltassam egyenesebbre az egyik hüvelykujjamat, amire egy kolleganőm még '94-ben ráesett a Grease című musical fináléjában? Jó az úgy, ahogy van, látszik a műtéti varrat még mindig, és az olyan férfias, akcióhősös. Marad!

Vagy ha esetleg csak úgy káromkodnék egyet írásban? Egy jól elhelyezett b….d meg-re csak odafigyel az olvasó? Na jó, de ahhoz meg apropó kell! Törölve ez az ötlet is. Hagyjuk, legyen a kezdés is olyan, mint a hét. Olyan semmilyen, vagyis átlagos. Mint amikor anyámék megkérdezték anno, hogy Bandika, mi volt a suliban? Semmi, feleltem többnyire. Ami persze nem azt jelentette, hogy nem történt az égvilágon semmi, de elmesélni már komplikált és hosszú lett volna, meg amúgy is, ami adott pillanatban jópofa, később elmondva már dögunalommá válhat.

A napokban a Facebookon egy Szandra nevű lány írt nekem. Ő az a bizonyos fiatal lány, aki befogadta a hajléktalan Ica nénit. A sztorit nem mesélem el egészben, gondolom, képben vagytok. Mindenesetre amikor először hallottam, megdöbbentett, elérzékenyedtem. Van ilyen is? Létezik még ez a fajta segíteni akarás? Aztán peregtek az események és arról szóltak a hírek, hogy Ica néni eltűnt. Innentől kezdve pedig beindult a szokásos pletykagyártósdi, vajon mi is történhetett... Amikor Szandra írt nekem, még az volt a kérése, hogy látogassam meg őket, mert Ica néninek közeleg a születésnapja, és nagyon szeret engem. Persze, szívesen, válaszoltam neki és számot cseréltünk. A napokban felhívtam, és a vonal végén egy megtört, csalódott lány hangja szólt vissza. Akit az idős hölgy eltűnésének hírére hiénaként kapott szét az internet. Akit mocskolni kezdtek azok, akik előtte a könnyeiket morzsolgatták. Akinek az utcán is beszóltak már néhányan.

Emberek, állj, mi a fene van? Honnan veszi a bátorságot bárki, hogy pálcát törjön a másik felett, akit nem is ismer, akinek nem ismeri részletesen és pontosan a történetét? Értsük meg, hogy úgy tűnik, van fontosabb egy ember életében a boldogságnál, a biztonságnál, a megnyugvásnál. Az alkohol! Ica néni úgy döntött, 79 évesen már nem akar új életet kezdeni, nem bírja pia nélkül a hétköznapokat. Mondjuk ez döbbenetes, de fogadjuk el. Szandra mindezt elmondta nekem, és azt is, hogy bármikor visszafogadja az asszonyt, ha az úgy döntene. Az iszonyat az, hogy Szandra szerint Ica nénit valaki pár ezer forinttal le is fizette, hogy rosszakat állítson a lányról. Döbbenet! Persze mind a két felet meg kell ilyenkor hallgatni, de ez az egész akkor is olyan méltatlan!

Jé, épp Molnár Anikó van a tévében. Ti tudjátok követni a metamorfózisát? Akkor most fogyott? Vagy hízott? Vagy örül ennek és vállalja? Vagy zavarja és megműtteti magát? Csak kapkodom a fejem. Már hallom is a barátaim morgolódását és azt követő megjegyzéseiket, hogy egyáltalán, miért kell nekem ehhez hozzászólnom, de legyünk őszinték. Évekig én is gyakrabban találkoztam reggelente az RTL Reggeliben Fekete Pákóval vagy Alekosz édesanyjával, mint a saját családommal. A bulvár részei vagyunk mindannyian, és engem szórakoztat némely jelenség. Anikónál is várom már a produkciót, a teljesítményt, talán egyszer az is újságtéma lesz.

Bár produkció nélkül is lehet haknizni. Egy Berki Krisztiánt ajánló oldalra bukkantam a minap, ahol szépen levezetik, mi mennyibe kerül, ha meg akarom hívni a művész urat. A produkció dedikálástól kezdve koktélkeverésen át a közönségtalálkozóig terjed, lehet választani Pamelástól vagy Pamelátlanul. Mondhatjátok, hogy savanyú a szőlő, mert biztos jóval több felkérése van, mint nekem. Szerintem is, tuti! A közönséggel pedig nem érdemes vitatkozni, ha látni akarják, ám legyen. Előbb-utóbb lemeze is lesz, fogadjunk!

Olyan álmos vagyok már, kedves emberek! Ma is másztam a falra! Na, nem dühömben, hanem a Madáchban, a Mary Poppinsban. Erről majd egyszer külön. Sőt, felvetetem nektek videóra, milyen az, amikor 30 másodperc alatt kell tetőtől talpig átöltöznöm. Az aztán a produkció, ahogy tépik le rólam a ruhákat! És még csak szex sem jön utána...

Mondanám, hogy ne menjetek messzire, mert a reklám után visszajövök, és akkor fény derül mindenre, de ez most így elég nagy hülyeség lenne. Menjetek csak, köszi, hogy beugrottatok hozzám, gyertek jövő héten is, és ha van kedvetek, kommenteljetek, ami belefér!