Álmomban akcióhős voltam...

Ha azt mondom, köszönöm, még nem mondtam semmi érdemlegeset! Olyan széppé tettétek az elmúlt napjaimat, hogy nem is hinnétek! Elképesztően sok visszajelzést, reagálást kaptam az elmúlt héten írt, Anyu! Nekem hazudtak... című blogbejegyzésem kapcsán. Ami nemcsak azért fontos nekem, mert így olyanok is olvashattak édesanyámról, akik személyesen nem ismerték, hanem mert kiderült, a bulvárőrület kellős közepén is szükség van a lélek hangjaira. Az őszinte gondolatokra és érzelmekre. Sokan csak annyit írtak, hogy sírtak, míg olvasták a sorokat, és ez óriási lendületet ad nekem, hogy bátrabban és a lehető legnagyobb őszinteséggel és bizalommal hozzak szóba olyan témákat is majd, amire a lelkünknek szüksége van, ami elgondolkodtat, ami mélyebbre ás az életünkben. Annyit ígérhetek, ha lesz ezzel kapcsolatban mondanivalóm, nem hallgatom el.

A nagy lelkizésnek most viszont adok egy jó kis pofont, amikor közlöm veletek: ma egy igazi Magnum pisztollyal és AK 47-es gépkarabéllyal lövöldöztem. Na ez aztán az éles váltás, csak kapkodjátok a fejeteket! Nyugi, nem kattantam be még, és nem is egy hollywoodi akciófilm castingján próbáltam ki magam. A multifokális szemüveglencse-kampány kapcsán néhány "celebtársammal" a budakeszi lőtéren tettük próbára, hogy ellátunk-e a céltábláig :-) Kis csapatunk lövöldözés előtti, örömködő szelfijét is itt láthatjátok, ez még az első irtózatos hangerejű lövés eldördülése előtt készült. Büszkén jelentem, harmadik helyezett lettem Hajas Laci és Csisztu Zsuzsa mögött. Az én lövöldözős múltammal ez több mint ígéretes teljesítmény. Ugyanis a múltbéli "sikereimről" talán jobb, ha hallgatok. Na jó, csak nektek elárulom, hogy valaha a múlt évezredben még mesterlövészként is ismertek néhányan. Ez nem vicc, bár ha belegondolok, mégiscsak az. Már az a hír is annak számít, hogy voltam katona.

Történt ez a nyolcvanas évek közepén, amikor is felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, éppen ezért a suli megkezdése előtt előfelvételisként 11 hónapra be kellett vonulnunk katonának. Akkor ez kötelező volt. Talán kitalálhatjátok, ha ismertek, hogy sem lelkileg, sem alkatilag nem voltam a helyzet magaslatán katonai ügyekben, de mit volt mit tenni, bevonultam én is Zalaegerszegre, ami első lépcsős laktanyának számított és minden művészeti főiskolára és jogi egyetemre felvett hallgató idekerült. Semmi protekció, pedig annyira bírtam volna, ha legalább Pestre kerülök, vagy valami jó kis nyugis írnoki státuszba. Nem és nem. A kiképzés egy hónapja alatt megismertem a korlátaimat, amelyek akkor is elég szűkre szabottak voltak bizonyos szempontból. Stohl Bandi, Gazdag Tibi, Széles Laci, Kaszás Gergő és többi leendő színésztársam valahogy jobban bírta a gyűrődést. Stohlban akkor is annyi energia buzgott már, hogy nem lehettet egy nyomorult kis terepgyakorlattal lefárasztani, esténként a körletben takarodó után még fekvőtámaszokat nyomott. Ez biztos, kénytelen voltam magamban végigszámolni, mivel az emeletes ágyon én kaptam az alsó szintet. Speciel ő viccesen kikéri magának mindig, ha azt hozom fel, hogy együtt voltunk katonák, mert ők valóban végigcsinálták a 11 hónapot, engem meg valahogy fél év után nagy nehezen mégiscsak leszereltek. Első színészi alakításom itt sikerrel zárult. :-)

Na, szóval, az egy hónapos kiképzés után szétszedték a századokat és mindenkit beosztottak valahová. Engem először harckocsizónak szántak, de mivel a tank fedelét a magasságom miatt nem tudták rám csukni, erről a tervükről letettek. De nem adták fel, hogy helyet találjanak nekem valahol. Ennek eldöntésére remek alkalom volt a lőgyakorlat. A fene sem emlékszik, milyen fegyverrel zajlott, de valamilyen gépfegyver volt, ami sorozatot lőtt. Szépen le is heveredtem a fűbe, hogy a lehető leghülyébb helyzetből leadjam a lövéseimet. A fülsiketítő sorozat után a hadnagy odasétált a céltáblámhoz és konstatálta, hogy egy rohadt lyuk sincs rajta. Úgy tűnt, ezért nem fog nekem gratulálni. Meg látszott rajta, ahogy méregette a szűz céltáblámat, hogy ez nem is tetszik neki annyira. Erre fogta magát, elővette a golyóstollát, és több ponton kilyukasztotta a táblát. Majd halálos nyugalommal visszajött hozzám és közölte, másnaptól engem beosztanak a mesterlövészek közé. Hogy mi vaaaaan? Szerencsére ott már nem tudtam igazán kibontakozni, mert megindult a saját kis hadműveletem, melynek célja a totális leszerelés volt. Na, ennyit a hadseregünk akkori állapotáról...

Úgyhogy ne csodálkozzatok, hogy most verem a mellem a büszkeségtől, mert nemcsak eltaláltam a céltáblát, hanem hogyan?! Nézzétek csak a kis lyukakat, és ez most nem golyóstoll, esküszöm! Nem is árt egy kis gyakorlás, hátha valami senior akciófilmben még kipattanhatok egy limuzinból egyszer, és egy röpke szaltó után földre teríthetem az ellenséges bandát.

Na, persze előtte még fel kell ébrednem... :-)