Csonka András: Anyu, ugye hallasz? A saját lábammal roncsoltam szét a saját kezem!

Szia, Anyu! Képzeld el, már megint és majdnem újra, és egyáltalán hogy lehetek ilyen béna? Ja, hogy még nem is mondtam, mi a nyavalygásom tárgya? Szóval majdnem újra eltörtem a kezem. Persze, ennek is köze lett volna a színpadhoz, mint az eddigi kettőnek. Emlékszel? Hú, még most is beleborzongok az elsőbe. Pláne, hogy azt te is végignézted…

1994. Budai Parkszínpad. Talán már a 100. előadásán is túl voltunk a Grease című musicalnek, amikor azon a nyáron szabadtéren is bemutattuk. Na, ezt persze te sem akartad kihagyni! Óriási hangulat, elsöprő siker itt is. Én már túl vagyok mind a két számomon, az előadás fináléja is lemegy, ráadás blokk kipipálva, már hajlongunk a tapsviharban, és akkor még egyszer megismételjük az „Együtt a bandát”. A végpózban egy kolleganőmet kell megtartanom egy nem túl komplikált helyzetben. Sosem volt gond, most valahogy nagyobb lendületet vettem, így eldőlünk, ami nem is lett volna olyan nagy gáz, de a kolléganőm ráesik arra a kezemre, amivel tartottam őt. Baromira fáj, de nem látszik semmi különös rajta, semmi nyílt törés. Az előadás után együtt megyek haza veled, és a kezem egyre jobban fáj, kicsit be is dagad. Rám parancsolsz: másnap meg kell mutatni az orvosnak. Így aztán uzsgyi reggel a Fiumei úti balesetire, ahol a röntgen kimutatja a hüvelykujj törését, ráadásul olyan szerencsétlen pozícióban, hogy meg kell műteni, és csavarral rögzíteni. Na, ez hiányzott már csak az én hipochonder agyamnak. Emlékszel? Egy teljes hetet kellett bent töltenem, ami rémálom lett volna, ha a kétágyas szobában nem Szusza Ferenc, a legendás focista a társam, akivel rengeteget dumáltunk, legkevesebbet nyilván a fociról, mert arról nincs sok mondanivalóm. Inkább hallgattam az elképesztő emlékeit. A kórház után néhány hétig az óvatoskodás és szerencsétlenkedés a gipszben, és miután tombolt a Família Kft.-láz, azt hiszem, nem volt olyan magazin, ahol ne gyönyörködhettem volna a könyékig begipszelt karomban. Aztán csavarkivétel pár hét múlva, és azt hittem, ez egyszeri és megismételhetetlen élmény marad. Na persze, mind a ketten tudjuk, hogy nem.

2011 októberében mutattuk be a Cigányszerelem című operettet az Operett Színházban. Na, ezt sosem felejtem el, mivel a premieren és az azt követő jó néhány előadáson is begipszelt, majd bekötözött kézfejjel játszottam. Tudod, a darab koreográfusa, a néptánc egyik fejedelme, Zsuráfszky Zoltán volt, aki lehetőleg minél több néptáncos elemet szeretett volna csempészni a mozdulatainkba. Így az egyik duettben, amit egyetlen Peller Annámmal roptunk, kitalálta, hogy az úgynevezett csapásolásból is csináljunk néhányat, csak úgy viccesen. Na jó, vicc? A próbákon azért meg kellett küzdenem a mozgáskoordinációmmal, amit úgy, ahogy begyakoroltam, de az egyik próbán a csapásolás közben valahogy azt a kezemet, amivel ütni kellett volna a lábam szárát, egyszerűen ottfelejtettem lógva, miközben a lábammal rúgtam fölfelé. Bele, egyenesen a középső ujjamba. Éreztem, hogy baj van, azon nyomban el is rohantam röntgenre, és igen, olyan fokú zúzódásokat szenvedtem, hogy akárcsak a törésnél, ezt is gipsszel kellett rögzíteni. Atyaúristen, ezt a lúzerséget! A saját lábammal roncsoltam szét a saját kezemet! Így aztán csak az előadásokra vettem le a gipszet, és kötöztem be jó szorosan a kézfejemet, de a csapásolást így is csak fél kézzel csinálhattam persze, sőt, amikor már réges-régen meggyógyult a kezem, akkor is maradt a fél kezes produkció, mert a koreográfiát már így tanultam be, és az istennek nem tudtam átalakítani…

Na, ezek után már semmin nem csodálkozom. Most épp az Én és a kisöcsémet próbáljuk az Operettben, ahol egy felhajtható tetejű íróasztal fedelét csaptam le centikkel a kezem mellett. Ezt megúsztam, de ki tudja meddig?

Nyugi, Anyu, befejezem a rémtörténeteket, mert indulok a Játékszínbe, este a Tíz kicsi négert játsszuk. Ott nem történhet semmi különösebb probléma velem. Csak megölnek majd a harmadik felvonásban.