Mi így köszöntjük az édesanyákat - a Life.hu szerkesztőinek legkedvesebb történetei, üzenetei

Radojka (Hírrovat vezető)

,,Anya: Hozzád, Neked!

Nem emlékszem már arra, hogyan történt, ahogyan arra sem, pontosan mikor lépted át azt a láthatatlan határt, amelyen túl már nemcsak Anya voltál nekem – a szó legszorosabb értelmében véve. Hanem, amikor egyszersmind baráttá, egy életen át tartó szövetségessé és a legnagyobb bizalmassá, valamint cinkostárssá váltál – vagy legalábbis, amikor a gyerekkor könnyű fátyolfelhőjét, a kamaszkor éktelen dühét és a fiatal felnőttkor dacát levetkőzve észrevettem végre, hogy az vagy. Idő kellett hozzá, hogy felismerjem, te még a legszigorúbb szavaiddal is a legjobbat akarod nekem, a legjobb irányba terelgetsz velük. Ahogyan azt is, hogy addig a pillanatig, amíg Te a világon vagy, én sosem – de tényleg sosem – leszek egyedül. Szeretlek, Anya!"

Lilla (Hírszerkesztő)

,,Az apró dolgok számítanak

Legtöbben, ha egy kedves emléket kell felidézniük anyukájukkal kapcsolatban, egy gyerekkori élményre gondolnak. Nekem huszonhét évesen is ugyanazt a nyugalmat és biztonságot jelenti anyukám jelenléte, mint gyerekkoromban, sőt, felnőtt fejjel ragaszkodom hozzá csak igazán, hiszen felnőve annyi mindenre ráébred az ember. A millió drága emlékem közül az utolsó éppen két héttel ezelőtti – akkor utaztam legutóbb haza. Budapestről két óra vonatútra található a falu, ahol felnőttem. Ennyi idő alatt, főleg ha kimarad egy ebéd, bizony könnyű megéhezni. Én meg amilyen anyás vagyok, hívom is Őt, hogy elmeséljem, milyen éhes vagyok, és mennyire honvágyam van már, ráadásul egy anyai ölelés is olyan jól esne. Anyukámnak persze több sem kell: ahogy kijönnek értem apukámmal a vonathoz, termoszban jön elém a kakaó is, amit gyerekkorom óta iszom, de kizárólag csak otthon, mert még ez a legegyszerűbb ital is természetesen csak úgy finom, ahogyan anya csinálja. Rögtön helyre is áll tőle a lelki békém. Csak hab a tortán, hogy együtt vagyunk egész hétvégén, együtt főzünk, együtt kávézunk az udvarban, és együtt sétálunk ki a határba, a kedvenc helyemre. Ezek az apróságnak tűnő dolgok számítanak igazán: a családi együttlét. Minden, ami vagyok: az anyukám, apukám és a nővérem, aki ráadásul már szintén anyuka – és nem is akármilyen! A legjobb példa állt mindig is előttünk!"

Anita (Sztárok rovatvezető)

"Mi ketten vagyunk egy család, a kiskutyával kiegészítve. Rengeteget utazunk, nincs olyan út, ahol ne történne velünk valami különleges, valami botrányos, pedig mi mindig igyekszünk viselkedni! Jó párost alkotunk, és tisztában vagyok vele, hogy Ábel hamarosan kirepül a családi fészekből, így véget fognak érni a vicces és kalandos utazások a fiammal."

Fruzsi (Hírszerkesztő)

,,Anyukám annyira jófej, hogy bevállalta a kedvemért élete első szelfijét. Az igazad megvallva elég sok hülyeséget bevállal a kedvemért :) A fotó harmadik szereplője Dior kutya, akit 2 éve éppen anyák napján vittem haza."

Andi (Intim, Dr. Life rovatvezető)

,,Édesanyám immáron 27 éve figyeli minden mozdulatomat, lesi a kívánságaimat, és mindig mögöttem áll, bármilyen döntést hozok is az életben. Ő az, aki mellett mindig gyerek maradok, de akiért egyre "felnőttebb és felnőttebb" szeretnék lenni, hogy végre én gondoskodhassak róla, visszaadva sok szépet és jót, szeretetet, törődést. Köszönöm. Szeretlek Nyúlka!"

Barbi (Trend, Ez zsír! rovatvezető)

,,Amióta az eszemet tudom, imádom a szép ruhákat, a rúzsokat, a csillogó parfümös üvegeket, mindent, ami szépség és divat. Ez már 3 évesen is így volt, már akkor is szerettem nézni anyut, ahogy tűzpirosra lakkozza a körmeit, és sminkeli magát. Akkoriban történt, hogy anyu megkapta élete első márkás lakkját, méghozzá dollárboltból: egy Ferraripiros Astor körömlakkot. Nagy becsben tartotta, vigyázott rá, ám egyszer valahogy kint felejtette, és elment főzni. Nekem több se kellett, gondoltam, megmutatom, hogy 3 évesen nekem is van érzékem az ilyesmihez, és nekiálltam kilakkozni a körmeimet. A végeredmény nem sikerült túl jól: nyakig piros lettem, mire anyu rám talált, és a ruháim sem úszták meg a szépségmalőrt. Anyu persze a könnyeivel küszködött a körömlakkja elvesztése miatt, de mégis halálra puszilgatott, és mondogatta, hogy mennyire szép vagyok...Egészen addig, amíg rá nem eszmélt, hogy kifogyott otthon az aceton, és vasárnap délután van..."

Fanni (Képszerkesztő)

,,Sosem voltam egyszerű eset. Ha nehézségekkel találtam szembe magam, mindig fel akartam adni, hogy nekem ez ugyan nem fog soha sikerülni. Aztán mégis mindig megpróbáltam, mert Anyukám mindig ott volt (és ott van) mellettem, és hisz bennem, helyettem is. Mindig számíthattam rá, még 200 km-es távolságból is. Szeretlek Anya!"

Enikő (Család, Otthon rovatvezető)

,,Kiskoromban mindig az volt az érzésem, hogy anyukám belelát a fejembe. Gyerekként elég visszahúzódó voltam, nem igazán tudtam beszélni az érzéseimről. Így, ha bántott valami, nem nagyon mertem elmondani az okát, de azt sem mondtam el, ha nagyon szerettem volna valamit megkapni. Anyukám azonban szavak nélkül is mindig tudta, hogy mi bánt, és kérés nélkül is ott volt a karácsonyfa alatt az a játék, amire annyira vágytam."

Bea (Hírszerkesztő)

,,Egységben egymással

Anyuval születésem óta szimbiózisban élünk. Gyerekkoromban megteremtettük a saját kis mesevilágunkat. A plüss rózsaszín párducnak és kacsáknak, állatkáknak személyiséget adtunk és családtagokká váltak. A mai napig sokszor rajtuk keresztül viccelődünk kommunikálunk egymással. Jelenleg a legfontosabb összetartó erő a hitünk, a Buddhizmus, amelynek ösvényén együtt járunk. Közös a mesterünk és ősszel megyünk egy tíz napos vipassana meditációs elvonulásra. Az egyik kedvenc közös fotónkon, éppen Taron vagyunk egy sztúpa előtt, ahol a Tara templomban egy szertartáson vettünk részt."