Adele elárulta, hogyan szabadult meg 28 kilótól

teázás fogyás tea kiló Adele
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: Adele elképesztően lefogyott. Most pedig azt is elárulta, milyen módszernek köszönheti, hogy 28 kilótól szabadult meg az elmúlt években. 

A rekordokat döntögető, telt alakjáról ismert énekesnő sosem volt még ilyen vékony. Annak ellenére, hogy Adele sokáig azt hangoztatta, elégedett alakjával, az elmúlt években mégis 28 kilótól szabadult meg egy egészen elképesztő módszer segítségével, melyről nemrég beszélt egy interjúban.

Adele 2013 elején és 2015-ben Forrás: AFP, Northfoto

Mint kiderült, Adele drasztikus fogyásának titka - mely többek közt a jógában és az egészségesebb étkezésben is rejlik - annak köszönhető, hogy lemondott káros szenvedélyeiről. A dohányzás mellett ugyanis a teázást is abbahagyta. Kevesen tudják, de Adele - elmondása szerint - napi tíz csésze teát ivott meg, melyet természetesen cukorral édesített, így átlagosan napi 20 kanállal vitt be a szervezetébe belőle. "Sokkal energikusabb vagyok, mióta egyáltalán nem iszom teát" – mesélte a The Sun magazinnak.

Nekik sikerült! A legdurvább sztárfogyások 2015-ben

Nekik mindig a topon kell lenniük, így a súlyuk is állandóan központi téma. Ha azonban látványosan átalakulnak, a média ódákat zeng róluk - így történt ez idén többek között a mesés hangú Adele-lal és John Goodmannel is. Fogyókúra világsztár módra - idén nekik tényleg sikerült!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.