A világ legsikeresebb asszonyai: Laurene Powell

Forrás: AFP/Neilson Barnard -
befolyás Forbes Laurene Powell a világ legsikeresebb asszonyai Apple Steve Jobs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll - a mi esetünkben egy erős és ugyancsak sikeres nő. Laurene Powell sosem kereste a nyilvánosságot, csendes, de annál tevékenyebb életet élt férje mellett, ezen pedig megözvegyülése után sem változtatott. Steve Jobs egykori felesége nemcsak a világ leggazdagabb emberei között tudhatja magát, de a világ 100 legbefolyásosabb nőinek listáján is helyet kapott.

Az egykori Apple-vezér 1989 októberében egy előadáson ismerkedett meg jövendőbeli feleségével, Laurene Powell-lel. Kapcsolatuk hamar komollyá vált, Jobs 1990-ben kérte meg Laurene kezét, amire a nő igent is mondott, azonban az esküvő Jobs bizonytalansága miatt veszélybe került - valószínűleg egy korábbi szerelme zavart be a képbe. Végül mégis csak az akkor már állapotos menyasszonya mellett döntött.

1991. március 18-án tartották meg a szertartást, a házasságkötés után pedig a szilícium-völgyi kisvárosba, Palo Altóba költöztek. Az esküvő után néhány hónappal, 1991-ben megszületik Jobs és Powell első gyermeke, Reed Paul Jobs. Két lányuk közül az első, Erin Siena Jobs 1995-ben, majd harmadik közös gyermekük, Eve Jobs 1998-ban született.

Steve Jobs és Laurene Powell Forrás: AFP/Alexandra Wyman

Míg Steve Jobs meghódította a világot, Laurene Powell előbb a gyereknevelés feladatait látta el, később pedig szépen csendben belevetette magát az üzleti életbe.

Steve Jobsot életében sok bírálat érte, amiért távol tartotta magát a karitatív tevékenységtől, felesége viszont mindig is fontosnak tartotta az ilyen jellegű tevékenységet - bár munkáját sokáig homály fedte.

Powell Palo Alto mélyszegény negyedében hozta létre College Track nevű alapítványát, amely az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek középiskolai, egyetemi tanulmányait támogatja pénzzel, ingyenes kiegészítő oktatással, nyári tanfolyamokkal, egyetemi előkészítőkkel.

A szervezet mára kinőtte magát, San Franciscóban, New Orleansban, Colorado államban is van kirendeltsége.

Forrás: AFP/Neilson Barnard

Emerson Collective néven egy másik alapítványt is létrehozott 2002-ben, amely az oktatás reformját és a szociális problémák széles körű kezelését tartja legfőbb feladatának.

De nem csak az Egyesült Államokra koncentrál:

az afrikai járványok, betegségek áldozatainak is rendszeresen küld pénzt.

2010-ben az Oscar-díjas Ben Afleckkel Kongóba is ellátogatott, hogy Affleck gyermekeket, nőket felkaroló, társadalomépítő alapítványát támogassa.

Steve Jobs halála után Laurene Powell 11,5 milliárd dollárt örökölt, amely többnyire Disney- és Apple-részvényekben lapul.

Az összesen 19,5 milliárd dolláros vagyonával a tavalyi évben a világ 45. leggazdagabb embere lett, emellett pedig megcsípte a 44. helyett a Forbes legbefolyásosabb nőket rangsoroló, százas listáján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.