Ezekkel az applikációkkal biztos, hogy mindennap eleget fogsz inni

Forrás: Thinkstock, Google Play Áruház -
applikáció kihíváséve2016 hatás víz szokás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A harmadik hét végéhez közeledik a Life.hu első kihívása. Reméljük, te is érzed már a vízivás pozitív hatásait, és tervezed, hogy a hónap végével sem hagysz fel ezzel a jó szokással.

A kihívások azért is nagyon jók, mert kitapasztalhatod, hogy milyen hatással van a szervezetedre és a közérzetedre egy-egy új életmódtipp. Ha valami beválik, akkor pedig az egy hónapos kihívásból életed végéig tartó szokás lehet: ezzel pedig rengeteget teszel az egészségedért. Ha még küzdesz a vízivással, mert egyszerűen nincs elég időd odafigyelni rá, hívd segítségül a technikát. Íme néhány applikáció, amik mindig figyelmeztetnek majd a folyadékpótlásra.

Forrás: Thinkstock

A Life.hu szerkesztői is küzdenek a vízivással

Barbi

A csapból is az folyik, hogy inni, inni, inni kell, így jól tudom, mennyire fontos lenne, hogy napi 2-3 liter szénsavmentes vizet elfogyasszak télen-nyáron. Ez azonban nagyon nehéz számomra, pedig irodai munkát végzek. De azért próbálkozom! Reggel 3 deci vízzel kezdek a kávé után, a munkahelyemen mindig itt van egy 1,5 literes palack, amit nem mindig, de azért igyekszem kiüríteni, és este is iszom még 4-5 deci vizet. Én örülök, ha megvan a napi 2 liter. Egyszer 5 napig kísérleteztem, hogy a napi 3 liter menne-e, azt kell mondjam, nehezebb feladat volt számomra, mint egy léböjtkúra. Viszont jót tett a testemnek: fittebb voltam, kipihentebb, és nem is voltam annyiszor éhes.

Bea

Eddig nagyon kevés vizet ittam, de ettől az évtől megfogadtam, hogy mindennap megiszom egy másfél literes műanyag üveggel, ezt a munkahelyemen be is tartom, mert mindig itt van előttem a palack. Otthon kicsit nehezebb, mert ott jövök-megyek. Abszolút pozitív a tapasztalatom, mert ilyenkor télen, amikor mínusz fokok vannak, nagyon kiszárad és kirepedezik a kezem. Amióta tartom ezt a bevitt vízmennyiséget, nem szárad úgy ki a kezem, így aztán van motiváció, hogy esetleg majd emeljem a vízadagot két literre.

Anikó

Eddig is elég sok vizet ittam, napi 2, nyáron, vagy futós napokon 3 liter is lemegy. Rituálém nagyon nincs, talán hozzászoktam már, úgyhogy kívánom is a folyadékot. Ebből kifolyóan nem nagyon tudom, milyen pozitív hatásai lennének, ha többet innék, de megfordítva be tudok számolni arról, hogy ha nem iszom eleget, rossz lesz a közérzetem, fáradtabb vagyok.

Mi három applikációt próbáltunk ki: a Hydro Coach, a Water Drink Reminder és az Aqualert is ugyanarra a sémára épül fel. Eltérés lényegében a grafikában és a színekben van. Mindenképpen azt válaszd, ami az ízlésedhez közel áll, így rögtön jó érzést vált ki belőled az applikáció.

Mindhárom app segít meghatározni a napi folyadékszükségletedet, követi a napi vízfogyasztásodat, és barátságosan emlékeztet, hogy mikor kell innod.

Forrás: Thinkstock, Google Play Áruház

Az alkalmazás olyan tényezők figyelembevételével számolja ki az egyéni folyadékszükségletet, mint az életkor, a testsúly, a nem és az életstílus. A vízfogyasztás-kalkulátor mellett különböző grafikák segítik az elhatározásodat:

tanulmányozhatod a statisztikákat, amelyekkel vissza tudod nézni, hogyan fejlődsz.

A widgetek pedig a napi folyadékbeviteled alakulásáról tájékoztatnak. Mindegyik alkalmazáson beállíthatod, hogy hánytól hányig figyeljen rád, így erre az intervallumra osztja el a számodra ideális vízmennyiséget. Próbáld ki, biztosan nem fogsz csalódni!

Februárban csak vizet iszom!

Kibírsz 30 napot kávé nélkül? És üdítők nélkül? Próbáld ki egy hónapig, milyen hatással van a szervezetedre, ha elhagyod a mesterséges italokat, és kizárólag az élet forrását, a legősibb elemet, a vizet fogyasztod. Olvass bővebben a víz pozitív hatásairól!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.