Azok a mocskos anyagiak – Ki fizessen az első randevún?

Napjainkban nagyon sok fiatal panaszkodik a társkeresés nehézségeit illetően. Ha megvan a szimpátia a két fél között, és mind a kettő ugyanazzal a céllal ismerkedik, akkor nagy valószínűséggel lesz folytatás. Elérkezünk az első randi alkalmához. Természetesen a nők több mint fél napot készülődnek, szeretnék a legszebb oldalukat bemutatni. Ilyenkor a férfiak is tudnak hosszú ideig állni a szekrényük előtt, és megfontoltan válogatni a legideálisabb ruhadarabok közül.

Ha mindezeken túl van mindenki, akkor jön a közös program. Ez általában vacsora, közös kávézás, vagy valami hasonló szokott lenni.

Egyes becslések szerint az első randik túlnyomó többsége nem sikerül. Persze, ettől első randi az első randi. De miért pont a pénz legyen az, amin megfeneklik egy amúgy jól induló kapcsolat?

Korábban, hosszú évszázadokon keresztül, a nőknek nem volt önálló jövedelmük és költőpénzük. Háztartást vezettek, gyereket neveltek, és a férfiak tartották el a családot, ők gondoskodtak a megfelelő mennyiségű pénz megkereséséről. Mára ezzel szemben a világ nagyot változott. Sok nő vallja azt, hogy miután ő egyenjogú lett a férfival, őt ne hívja meg senki, van neki annyi pénze, hogy egy vacsorát ki tudjon fizetni.

Azért gondoljunk arra, hogy a férfiak egymást is meg szokták hívni. Nem láttam még olyat, hogy közülük valaki ne fogadta volna el a meghívást azért, mert ő is ki tudja fizetni a sajátját. Az önérzetük a viszonosságban – visszahívásokban – tükröződik.

Örök érvényű szabály nincs arra nézve, hogy pontosan ki is fizessen az első randin, illetve, ha kialakul a kapcsolat a későbbi közös életükben.

Az esetek nagy többségében számíthatunk arra a beidegződésre, hogy a férfinak kell kifizetnie a számlát egy randevú alkalmával. De mi van olyankor, ha olyan hölggyel kerül össze az illető férfi, aki viszont kimondottan sértőnek és megalázónak tartja ezt?

Személyesen is ismertem egy olyan esetet, ahol a lány már az egyetemi gólyatáborban kinézte magának a fiút, a diplomaosztó banketten pedig kiderült, hogy kölcsönös a szimpátia. Ezek után jött a randevú, ahol a fiú kifizettette a lánnyal a vacsora felét. Senkit nem lep meg, hogy a lány többé nem akarta látni. Három évvel később véletlenül találkoztak, és a fiú megkérdezte, hogy mi volt a baj. A válasz ennyi volt:

Van olyan fiatal pár a baráti körömben, ahol már házasok, van két gyermek is, de még a legutolsó közös bevásárlásnak is a felét a másiknak kell állnia. Ők így állapodtak meg.

Napjainkban az örök érvényű, kialakult viselkedési sémák már kevésbé tűnnek mindenki által elfogadhatónak, éppen ezért írtam a cikk elején azt, hogy nincs örök érvényű szabály, a lényeg az, hogy két olyan ember kerüljön össze, akinek teljes mértékben egyezik az elképzelése a pénzügyeket illetően.

Minden kihívás kezelhető és megoldható, csak törekedni kell a kezelésére és a megoldására. Szerintem a nő ne törekedjen arra, hogy színpadiasan, a fizetés helyszínén demonstrálja a fizetőképességét.

Aki pedig – akár nő, akár férfi – nagyon élesen megy szembe a legtöbbünk által szocializált gyakorlattal, az jobban teszi, ha a partnerét erről jó előre tájékoztatja.