Csonka András: "Néhány éven belül már senki nem lesz, aki értő módon nyúl ezekhez a ruhákhoz"

Szia, anyu! Mindig is állítottam, hogy tulajdonképpen sokkal jobban el tudom képzelni magam valamikor a múlt század korábbi évtizedeiben, mint most. A '60-as években tininek lenni, amikor kinyílt a világ, születőben a beatzene, pezsgés Budapesten, tömérdek szórakozóhely tele magyarokkal, akiknek ez akkor még nem volt luxus, vagy mondjuk a '30-as évek konszolidált, nagypolgári derűje, az elegancia, a finomság, a lassabb tempó. Na és a filmek! Az akkor épp némából hangosra váltó filmgyártás. Mindegy, most már csak egy időgép segíthetne,

de most egy fotózás erejéig kicsit némafilmes hangulatba csöppentem. Az egyik bulvármagazin csinált egy anyagot rólam, és több ötlet közül én a '30-as évek némafilmes ötletét ajánlottam Csorba Márta fotósnak.

Na persze ehhez szükség volt korabeli hangulatú ruhákra, amiket ma már csak mint jelmezeket találunk meg, ha egyáltalán rájuk bukkanunk. Szerencsére volt idő, amikor a Magyar Televízióban még tévéjátékok is készültek, és ezekhez ugyebár jelmezek. A nagy átszervezősdinek a jelmeztár nem esett áldozatul, így valódi kincsek sorakoznak a fogasokon, őrizve sok, már sajnos csak emlékként számontartott színészünk nevét. A stylistoknak manapság egészen biztosan ritkán adatik ilyen csemege, hogy nem egy divatbazárból kell kölcsönkérni a trendinek látszó göncöket, hanem egy egészen más korban merítkezhetnek meg egy feladat kapcsán.

Nagy nehezen összeraktunk néhány karakterre való ruhát, és alig vártam a fotózást.
Tulajdonképpen pont jó lenne nekem a némafilm világa, mert akkor legalább senki nem cseszegetne, hogy hadarok. A pofám elég karakteres, azzal meg csak elábrázolgatom, amit akarok. Persze a sminknek is követni kellett az akkor divatot, ezért kicsit fehérebb a bőr, és a szemkontúrok erőteljesebbek. 3 óra sem telt el, és matróztól a pályaudvaron nézelődő úriemberig megalkottunk 4 karaktert, és a fotózás végeztével szomorkásan döbbentem rá, hogy aznap is 2017-ben térek majd nyugovóra. Na jó, persze azért ebben sok izgalom is van, néha túl sok, és néha olyasmi, amit a francba kívánnék inkább. Viszont így aztán pont jó, hogy színész vagyok, legalább esténként átélhetem, milyen is lehetett különböző korokban létezni. Így már rendben is van a dolog. Sok puszi!