Úgy beszél veled, mint egy darab szarral! Miért hagyod?

Vitahelyzetbe keveredtek, álláspontom szerint is a nőnek volt igaza, de ezt a fickó sehogy nem akarta elismerni, ösztönösen magyarázkodásba és kiskapukeresésbe kezdett. Nyájasan összehordott hetet-havat, majd amikor rádöbbent, hogy a nő egy szavát sem hiszi, a stílusa száznyolcvan fokos fordulatot vett, és a legvéresszájúbb anyázásra váltott. Felemlegetett régi sérelmeket, hangot kaptak addig lappangó problémák, és a szitokáradatba belevegyült jó néhány mondvacsinált, egymásnak szögesen ellentmondó vád. A nő minden volt, csak tisztességes nem. Ő pedig ezt némán hallgatta. Tűrte. Várta, hogy vége legyen.

Értettem, hogy a tehetetlen düh csapódott ki ilyenformán a pasasból, de ez nem magyarázat arra a "műsorra", amit hallottam. A hívás végén megkérdeztem az ismerősömtől, hogy tulajdonképpen miért is tűri el ezt a stílust?! Miért engedi a férfinak, hogy úgy beszéljen vele, mint egy darab szarral? Mert az, ha az elhangzottakon ő nincsen mélységesen felháborodva, arról árulkodik, hogy nem szokatlan a fülének ez a minősíthetetlen stílus. Ergo hasonló beszélgetés korábban is megesett. A választ megelőzően hosszan elmerengett, aztán a vállát megrántva azt felelete: Csak ideges volt.

Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant

És íme a probléma forrása! Még ott vöröslöttek a nő arcán a fickó verbális pofonjai, ő a kérdésemet megkerülve máris mentegetni kezdte. Pedig az ok tulajdonképpen másodlagos, a következmény a lényeges.

Mert hagyjuk, hogy megtegye. És sajnos kevés olyan bölcs ember él a földön, aki nem él vissza a lehetőségeivel. Ráadásul a hallgatással puhított vitahelyzetek könnyen eltorzítják a valóságot, a mocskolódó tévesen azt tapasztalhatja, hogy a legapróbb nézeteltérésre is a nyers beszéd a megoldás. Hiszen a másik nem szól vissza, sőt még hajlik is. Az más kérdés, hogy csak a béke kedvéért teszi. A félreértések vígjátéka. Pontosabban tragikomédiája.

Őrizd a tekintélyedet!

Ha valaki hagyja, hogy szemétként bánjanak vele, miért csodálkozik, ha kritikus helyzetekben összegyűrik, megtapossák és elhajítják? Mit is vár? Hogy a másik majd egy szép napon magától belátja, hogy mekkora seggfej volt, és az összes bűnéért utólag vezekel? Ugyan már! UGYAN MÁR!

Mit kellene csinálni? Pofán törölni a pasast? Nem hiszem, hogy eredményes volna. Véleményem szerint a következő egyszerű mondatocska a kulcs: "Ezt velem nem csinálod meg". És persze az, hogy ha ennek elhangzására nem változik a helyzet, tehát a verbális erőszaktevő nem kap észbe, hátat kell fordítani a neki. Legalább addig, amíg be nem látja, hogy seggfej volt. Esetleg bocsánatot nem kér. Aztán, ha a belátás után újra beleszalad a bunkózásba, ismét megálljt kell neki parancsolni, és ezt addig ismételni, míg le nem szárad a jelleméről a vadhajtás. Hangsúlyozom:

Azzal ugyanis, ha az első sikeres ellenállást követő "támadásnál" engedtek, még fényesebb diadalként megélve igáz le a másik. Igaz ez – a teljesség igénye nélkül – munkahelyre, barátságra és szerelemre egyaránt, de maradjunk a bejegyzés apropójánál: a párkapcsolatnál.

Tudom, ha szeretünk valakit, keservesen nehéz vele elutasítóan viselkedni, könnyebb az elfogadandó hibái közé sorolni a néha-néha undorító viselkedését. A gond az, hogy azt a bizonyos "hibát" éppen a sértett tűrése táplálja és növeszti. A szótlan megalkuvás hamisságba terel, ami hosszú távon egészen egyszerűen nem vezethet jóra. Főleg, ha a hazugságot a magánytól való rettegés szítja. Sokan félnek attól, hogy a feleselés miatt elhagyja a párjuk. Pedig az ilyen alakoknál a legjobb, ami történhet, hogy elmennek... De úgysem fognak!

"Én ugyan nem játszmázom a kapcsolataimban!" – mondhatjátok mindarra, amit fentebb összehordtam. Erre én azt felelem: akkor az életetek lehető legtöbb területén válogassátok meg az embereket! Ahogy A tiltás gyönyöre című regényemben szerepel a gondolat, a "Boldogságod kulcsa önmagad megbecsülése", amibe bizony az is beletartozik, hogy nem engeded másoknak, hogy megalázzanak. Ha csak nem élvezed... Ha a bántalmazó kapcsolatok kerülnek szóba, hajlamosak vagyunk rögtön a fizikális bántalmazásra asszociálni, pedig a verbális erőszak talán még gyakoribb jelenség. És bizony mindaz, amiről ebben itt írtam, egy bántalmazó kapcsolat kortünetei. Ne hagyd!

Van ám másik oldal is...

A hasonló írásaimra érkező kommentek többsége férfipárti – és nőktől érkeznek. Ezért le kell írnom, hogy természetesen sok nőt sem kell félteni, ha undorító beszédstílusról van szó. Sokan ráadásul kihasználják az "úgysem mersz megütni, mert nő vagyok" kártyát, felhergelik a férfiakat, majd kikérik maguknak a válaszul kapott sértéseket. De ez már egy másik bejegyzés témája...