Peller Mariann a hála érzéséről

Az embernek nem segítenek minden nap, például a buszon nem adják át az ülőhelyet, vagy ha esetleg, lemerül a telefon, nem mindig akad olyan kedves, nyitott idegen, aki kölcsön adja a sajátját egy fontos hívás erejéig.

Aztán van olyan ember, akiből a hála érzése természetesen fakad, és mindenért képes köszönetet mondani, legyen az bármilyen apróság. Na, ez vagyok én. De rájöttem, ez csak azért van, mert úgy érzem, hogy mindent egyedül kell megoldanom – ami nem is feltétlenül igaz. És ha valamikor, véletlenül mégis segítségre szorulok, megdöbbent, hogy vannak olyanok (nem is kevesen!), akik szívesen segítenek. Amikor egy-egy ilyen alkalommal köszönetet mondok, és hálát érzek,

Amikor 2013. január 14-én, pontban 12:46-kor megszületett a nagyobbik fiam, és meghallottam a mekegő sírását, majd közölték, hogy ép és egészséges, minden rendben van vele, na, az volt az igazi, ős-hála érzése. Ezt a hálát, örömöt, szinte extázist kellene reprodukálnunk minden nap legalább egy percen át. Ilyen élményt érdemes felidézni, amikor arról beszélünk, hallunk vagy olvasunk, hogy gyakoroljuk a hálát minden nap. Elég csak egyetlen élmény, ami ehhez hasonlatos volt. Amikor úgy érezted, hogy nem férsz a bőrödbe, hogy pár pillanatra megkönnyebbültél és felszabadultál, és abban a néhány másodpercben nem csak a zsigereidben érzed, de pontosan tudod is, hogy van valaki vagy valami, akinek/aminek tényleg hálás lehetsz.

Természetesen, érezhetsz hálát az életed minden egyes apró áldásáért. Sőt, így is érdemes kezdeni, hogy felhívod a saját figyelmedet az örömet jelentő, pici, pozitív dolgokra az életben (mint egy nyugodtan elkortyolt, finom tea a napi rohanás közben, vagy a színpompás virágok a kertben; sőt, a személyes kedvencem: egy turbékoló, szerelmes pár csókja a buszmegállóban – mert ezek is örömünkre szolgálhatnak, és ezekért is érezhetünk hálát).

A kvantum mátrix energetikának az az egyik alapja, hogy ezt a rezgésszintet elérjük, és fenntartjuk, miközben arra koncentrálunk, amit szeretnénk megváltoztatni az életünkben. Úgy tanultam, a hálánál csak egyetlen érzelem rezeg még magasabban: a színtiszta, önzetlen szeretet. (De nem vagyok benne biztos, hogy azt pontosan ismerjük, mert az tényleg azt jelenti, hogy feltétel nélkül, anélkül, hogy hibát találnál benne, változtatni akarnál rajta, mindenestül és örökké szeretsz valakit, akkor is, ha ő esetleg nem szeret, vagy nem akar veled lenni. Ilyenfajta szeretetre sokszor még az anyák sem képesek, de talán még így is a szülői szeretet áll hozzá a legközelebb.)

Én pedig minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy érezzem a HÁLÁT. Egyszer csak olyan boldogságérzet öntötte el a mellkasomat, hogy levegő után kellett kapnom, és azonnal kibuggyant a könnyem, ugyanebben a pillanatban, apukám csukott szemmel felkacagott, és önfeledten nevetgélni kezdett. Persze, kizökkentem az állapotból, de gyorsan megkérdeztem, hogy mi volt ez, mégis mit érzett? Ezt mondta: határtalan boldogságot, örömöt, könnyűnek érezte magát; olyan volt, mint mikor műtét előtt beadják a lazító-nyugtató koktélt, ami azonnal hatni kezd.

Már önmagában az is nagyon erős élmény volt, ahogy én éreztem magam néhány másodpercig, de amikor édesapám ugyanazt érezte (csak ő kacagott azon, amin én sírtam), attól lett igazán elementáris bizonyítéka ez az eset annak, hogy két lélek képes összekapcsolódni, ugyanazt átélni, érezni, és hogy micsoda hatása lehet a mélyen átélt, valódi hálának. Tehát, hálára fel! És amikor megvan az igazi élmény, kapcsoljunk hozzá egy pozitív kívánságot (egy jövőbeli látomást, amit szeretnénk elérni), így tudjuk aktivizálni a teremtő energiáinkat. Az a csodálatos, hogy erre tényleg bárki képes, csak venni kell a fáradtságot hozzá, úgyhogy hajrá!