„48 órás kihívás” miatt tűnnek el nyomtalanul a fiatalok – Újabb Facebook Challenge

Forrás: Shutterstock -
eltűnt fiatalok eltűnt gyerekek 48 órás kihívás facebook challenge
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A „48 órás kihívás" egy igen labilis korosztályt céloz meg, a 14 évnél fiatalabbakat. Döbbenet, hogy számukra szüleik és barátaik érzései sem számítanak, egyszerűen csak gyűjtik az aggódó posztokat és részvétlájkokat. Korábban már írtunk a forró vizes challenge-ről, amely életet is követelt. Ez az új, Nyugat-Európában már népszerű kihívás talán még veszélyesebb.

A kihívás lényege, hogy a lehető leghosszabb időre, de minimum 2 napra vesszen nyomuk a fiataloknak.

„48 órás kihívás” miatt tűnnek el nyomtalanul a gyerekek Forrás: Shutterstock

A challenge-ben részt vevők pontszámokért küzdenek; minden facebookos vagy twitteres, az eltűnésére való felhívás, aggódó üzenet pontot ér.

Eltűnt, elrabolt gyermekek - Megelőzhető, vagy csak a szerencsén múlik?

Azt hiszed, hogy a te gyermeked nem menne el egy idegennel? – Lehet, hogy tévedsz, ez pedig akár az életébe is kerülhet. Évente több mint 100 gyermek tűnik el nyomtalanul. Elszöktek, elrabolták őket, tragédia áldozatai lettek? Ezekre a kérdésekre csak nagyon ritkán kapunk választ. Mi az, amit szülőként megtehetünk gyermekeink védelmében?

A mostani őrültség kísértetiesen emlékeztet egy 2015-ös kihívásra, amelyben a cél 72 órányi „eltűntnek nyilvánítva" státusz volt. Akkor Észak-Írországban nagy port kavart, amikor a 14 évesnél fiatalabb tinédzserek eltűntek. 55 órával később kerültek elő a barátok, az egyik édesanyja a következőket mondta;

Ez azért is nagyon rizikós játék, mivel ahhoz, hogy a szüleik és a barátaik ne találjanak rájuk, olyan búvóhelyet kell választaniuk, amit jó eséllyel senki sem ismer a közvetlen környezetükből. Ezzel pedig kiszolgáltatják magukat. Olyan emberekkel kerülhetnek kapcsolatba, akiknél nem kell attól tartaniuk, hogy betoppan egy ismerősük, felhívják a szüleik, vagy épp ők kérnek segítséget.

A „48 órás kihívásban" részt vevő kiskamaszok számára nem számít szüleik, barátaik aggodalma Forrás: Shutterstock

A rendőrség nyilvántartási rendszerében rögzített adatok alapján a 2016. évben Magyarországon 18 699 kiskorú személy körözését regisztrálták. Miként és mikor lehet bejelenteni egy eltűnt személyt, valamint hogyan is zajlik itthon a keresés? Olvasd el egy szakember véleményét és tanácsait.

Egyes orgánumok állítják, hogy ennek a kihívásnak a híre hamis. Nem is létezik ilyesmi, csak valaki pánikot akar kelteni. Szerintem akár igaz, akár nem, ebben a témában nem lehet elégszer beszélni a gyerekeinkkel. A felelős viselkedés, a másik iránti tisztelet, az, hogy egy tinédzser nem tűnik el órákra, napokra, magától értetődőnek kell lennie. Ehhez pedig újból és újból beszélni kell a veszélyekről, mivel ez a korcsoport jellemzően a társai felé fordul, és őket követi - akár még ilyen, és ehhez hasonló, őrült kihívásokban is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.