Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Pokorny Lia

Peller Mariann: Szívből örülök, hogy eljöttél, mert úgy érzem, hogy a te lényednek része a spiritualitás. Szerintem te már eszerint is éled az életed. Jól érzem?

Pokorny Lia: Azért komplikált ez a dolog, mert amikor elhívtál, pont azon gondolkodtam, hogy számomra ez is ugyanolyan intim dolog, mint a magánéletem. Arról nem is beszélek, de most mégis azt éreztem, hogy fontos erről beszélnünk. Mert az, hogy ki hogyan hisz, és hogyan épül fel a hite, azt nagyon sokféleképpen értelmezzük.

PM: Én úgy látom, hogy lealacsonyították az ezotéria és spiritualitás kifejezéseket. És ha valaki valamiben nagyon hisz, akkor sokszor akár hülyének nézik. Én is féltem ettől mielőtt elindult volna ez a műsor, és nekem nem véletlenül ez a feladatom, hogy erről faggassalak.

PL: Azt hiszem, amiatt lett buta felhangja az említett szavaknak, hogy nagyon sokan rosszul sáfárkodnak vele, sőt, sok a visszaélés is. Holott ez az egész valójában egy belső munkáról szól. Vagy megtalálni azokat a lehetőségeket, amikkel egyre közelebb kerülhetsz magadhoz vagy a világhoz, vagy Istenhez, vagy bármihez, amiben te hiszel. Ez pedig egy út. Annak is komoly a veszélye, hogy sokszor azt látom embereken, hogy a spiritualitással, mint egy vattával, tömködik ki az életüket, és nem élnek. Ehelyett sokszor inkább magukra húzzák ezt a takarót, és alatta, mint egy dunsztosüvegben léteznek. Én azt gondolom, hogy nem véletlenül születtünk ebbe a fizikai testbe, és jó, hogy mindennek van íze, szaga, öröme vagy bánata. Ebben az a jó, hogy ezt meg lehet élni! Nem jó, ha állandóan elvágyódunk egy olyan világba, ami nagyon szellemi, és nem is tudjuk pontosan, hogy hol is van. Mert szerintem nem ez a dolgunk.

PM: Te honnan tudod ezeket? Mert ez tényleg így van, de honnan tudod?

PL: Nyilván én is foglalkozom ezzel a témával, és olvastam is sokat erről. Másrészt viszont ebben az útkeresésben én is kipróbáltam egy csomó mindent. Emlékszem olyan helyzetekre, tanítókra vagy csoportokra, ahová elkerültem, és egy idő után eljött egy szívtájéki szorongás, hogy itt azt mondják, ha nem az általuk kijelölt úton haladok, akkor nem fogok megváltódni. De mégis azt éreztem, hogy el akartam onnan menekülni, mert megfulladtam, mert ott valami őrületes hazugságban voltak az emberek. És amikor úgy döntöttem, hogy inkább kilépek az ajtón, akkor ferde szemmel néztek rám, és közölték, hogy kárhozatra jutok.

PM: Ez az egyik legjobb ismérve annak, hogy rájöjjön az ember, ha egy kóklerrel vagy egóba vont emberrel van dolga. Ő magától teszi függővé az én megváltásomat, holott az csakis rajtam múlik. Otthonról hozol valamiféle mintát, ami a hitet illeti?

PL: Nem nagyon. A nagymamámmal talán, ha kétszer mentem el templomba. Édesapámmal pedig nagyjából kétszer beszélgettünk Istenről. Egyszer azt mondta, hogy ő nem hisz. Aztán pedig azt, hogy nagyon haragszik az Istenre.

PM: Azt veszem észre, hogy a legtöbb ember, aki kijelenti, hogy nem hisz Istenben, az valójában mélyen haragszik rá valamiért. Szerintem a kétkedés is teljesen normális dolog, hogy cikázunk a hit és a hitetlenség között. Neked is volt olyan, hogy elveszítetted a hitedet?

PL: Micsoda? Én nagyon sokszor veszekszem Istennel: hogy elhagytál vagy elárultál engem. Közben pedig folyamatosan bocsánatot kérek tőle.

PM: Ugyanezt csinálom én is. Én abban hiszek, hogy Isten mindenben benne van, ami itt a fizikai síkon megjelenik. Te megfogalmaztad már magadnak, hogy miben is hiszel?

PL: Én valami olyasmit képzelek, hogy ő egy irány, aminek van egy iszonyú nagy ereje, és hogy lehet hozzá igazodni. Ha akarod, magadba fogadod, ha akarod, nem. Az, hogy mi történik a világban, azt nem ő csinálja, mert vannak olyan dolgok, amiket mi csinálunk. Ha kirobban egy háború, azt nem az Isten csinálja, hanem az ember. Valamitől én így érzem, de nagyon érdekes, mert eddig még nem fogalmaztam meg ezt magamnak sem.

PM: Nagyon tanulságos, amit mondasz, hiszen ott van az árnyék oldal is, nem csak a fény.

PL: Igen! Nem tudok megmagyarázni egy csomó mindent az életemben, és persze könnyű ilyenkor a hit mögé bújni. Csak amikor olyan megmagyarázhatatlan dolgok történnek, amik nem csak megérzések.... Erről is nehezen beszélek, mert furcsa, de többször előfordult, hogy jönnek képek vagy mondatok, amikor nyugalmi állapotban vagyok, egy-egy információ. És hónapokkal később úgy áll össze a kép, hogy azt érzem, hogy az elképesztő. Vagy jön egy ember, és elmondja ugyanazt az információt, ami nekem korábban egyszer már lejött.

PM: Használod ezt a képességedet, hogy másoknak segíts?

PL: Nem nagyon, de azért, mert rájöttem, hogy mekkora felelősséggel jár ez a dolog, és ez nagyon ijesztő.

NL: Első ránézésre kaotikus személyiség vagy, és történnek körülötted dolgok. Azt látom, hogy a személyiséged mélyén jóval több jó dolog, képesség van, amik azonban ebben az életedben nem valószínű, hogy felszínre tudnak kerülni. Más most a dolgod, máshol van a fókusz.

PM: Amúgy is jellemző rád, hogy keveset mutatsz meg magadból, legalábbis a közönségnek.

PL: Igen, nagyon fegyelmezetten védem magam és a magánéletemet, tudatosan.

NL: Úgy látom, hogy időnként úgy érezheted, hogy elfáradsz, már-már fásulttá válsz, hogy unod, ami újra és újra megtörténik. Néha még azt is érezheted, hogy minek kell ezt már megint megélni vagy megoldani, hogy mi értelme az egésznek?

PL: Abszolút így van, valóban előfordul, hogy elfáradok. Olyankor pedig szeretnék kimenekülni onnan, de mindig rájövök, hogy nem véletlenül kell ezeket újra és újra megtapasztalnom.

NL: Aztán azt is látom, hogy óriási energiák vannak ott benned, mélyen, elrejtve, sokszor talán el is nyomva. Ezt olyan jól elnyomod, hogy sokszor ki se tud jönni, semmilyen módon.

PL: Igen, tudjátok, úgy gondolom, jobb nem kiengedni a szellemet a palackból...