A szépséghibák iránti intoleranciát a rajzfilmeken keresztül neveljük bele a gyermekeinkbe

Sok vita folyik arról, hogy mennyi és milyen rajzfilmeket nézzen a gyerek. Természetesen a legjobb az, ha a meseidő legnagyobb részében a szülők mesélnek, mesekönyvből olvasnak, hiszen ezzel közös minőségi időt töltenek el együtt, és a kicsi képzelőereje, szókincse, mondatalkotási képessége is észrevétlen fejlődik. A tematikus mesék ráadásul segíthetnek feldolgozni egy-egy félelmet, megélt élethelyzetet, netán traumát is.

Fontos, hogy mindig a gyermek életkorának megfelelőt válasszunk, ne menjen a tévé előtt ülés a szabad mozgás és játék rovására, valamint próbáljuk vele együtt nézni. Ez azért is fontos, hogy a közben felmerülő kérdéseit legyen kinek feltenni, véleményét megosztania. Tehát egy rajzfilm is lehet családi program.

Nem szabad elmenni amellett, hogy a gyerek világról alkotott képét, a mesefilmek is nagyban befolyásolják. A legtöbb rajzfilmben a gonosz szereplő külsején található valamilyen szépséghibának is nevezhető jellemző: kopasz, ráncos, szeplős, fogszabályzós, hegek vagy anyajegyek vannak az arcán, nagy az orra, karikásak, táskásak a szemei. Ezt nevezhetjük a belső romlottság kivetülésének is, erősítve az adott karakter szerepét. Mi felnőttek azonban tudjuk, hogy a való életben nem mindig a szép a jó, és nem mindig a rút a gonosz.

Erre egy friss tanulmány is rávilágít.

50 mesefilmet elemeztek ki, melyek nagy része a 2000-es években készült. A Texasi Egyetem kutatói rámutatnak, hogy a vizsgált rajz- és animációs filmek gonosz karaktereinek 76,5 százalékának van valamilyen külső negatív jellemzője.

Ez egyrészt előítéleteket szülhet: a gyerekek kevésbé fognak barátkozni a gonosz meseszereplők jegyeivel rendelkező kortársaikkal, negatívabban állhatnak az ilyen külsővel rendelkező emberekhez - félhetnek például a ráncos, bottal járó szomszéd nénitől. Másrészt a nem tökéletes bőrű, külsejű gyermekek önbizalomhiánnyal küzdhetnek, megkérdőjelezhetik saját belső értékeiket. Ezt felnőtt fejjel nehéz elhinni, de a kisgyermekek még nem, vagy épp nehezebben tesznek különbséget valóság és fikció között.

Szerencsére találunk olyan főhősöket, főszereplőket is, akik személyisége és külseje jobban megközelíti a valóságot. A pozitív csalódást okozók között találjuk például Shreket, Grut vagy épp a Hotel Transylvania Drakuláját. De vannak azok a „szépek és tökéletesek", akikről később derül ki, hogy igazából ártó szándékúak – mint például Hans herceg a Jégvarázsból. Ezeket a rajzfilmeket mindig felemelő nézni, hiszen sokkal életszerűbb képet mutatnak az emberi tulajdonságokról, motivációkról úgy, hogy mindeközben megőrzik a gyermeki lélek vágyta varázslatosságot és rácsodálkozást.

Az egyik legfantasztikusabb rajzfilm ebben a kategóriában, az 1991-es A szépség és a szörnyeteg. A gyermek találkozik egy szörnnyel, aki ráadásul még mogorva, durva és kegyetlen is. Ő lehetne a tökéletes negatív karakter, de a végére kirajzolódik, hogy ezt a szerepet a férfias, sikeres és mindenki által tisztelt Gaston képviseli. Természetesen jelen van a már-már idegesítően tökéletes – szép, kedves, jólelkű – Belle is, de ő nem az a fajta női főhős, aki nem csinál semmit, csupán létezik. Aktív résztvevője, sőt, indikátora a remek karakterfejlődéseknek, kiteljesedéseknek.

Ahogy nő a gyermek, úgy képes elfogadni és megérteni, hogy a külső tulajdonságok nem mindig egyenesen arányosak a belsőkkel. Épp ezért fontos, hogy készüljenek olyan rajzfilmek, melyek ebben erősítik őket, és segítenek lerombolni, a gyakran még a felnőttekben is aktívan élő sztereotípiákat.