Beszéljünk őszintén az elmúlásról! - A gyermekek és a gyász

Sok szülő tart attól, hogy az elmúlásról beszélgessen a gyermekével, miközben a halál az élet elválaszthatatlan része. Hogyan beszéljünk erről a sokak számára ijesztő, félelmetes állapotról a gyermekeinknek?

Amikor felkínálja az élet, ne futamodjunk meg a téma elől, a gyerekünk kérdéseire ne adjunk kitérő válaszokat.

Ha akkor szoktatjuk őt hozzá az elmúlás, halál valóságához, amikor még nem élesben kell szembenéznie vele, sokkal könnyebb lesz megküzdenie a gyászával, amikor komoly veszteség éri.

Óvodás korban a gyerekek még nem egészen értik, mi is a halál. Hogyan tudjuk megmagyarázni nekik, miről is van szó?

Valóban, a gyerekek haláltudata csak kisiskolás korukra válik éretté, akkor értik meg, hogy biológiai értelemben mit is jelent a halál. Az anyáknak azonban van egy másik tapasztalatuk is, mégpedig az, hogy nem az értelem szintjén, hanem érzelmileg, a szívükkel, lelkükkel érzik, sőt tudják a valóságot. Éppen ezért mondjuk ki a halál, meghalt szavakat, mert ennek a súlyát érzi, jelentését felfogja a gyerekünk, ugyanakkor ha eufemizmust használunk, mint például „elaludt", „eltávozott", azt szó szerint érti, ezért visszavárja az eltávozottat, vagy nem mer elaludni, nehogy ő is örökre elaludjon, ahogy a nagyi.

Ha vallásos beállítottságúak vagyunk, valószínűleg könnyebben tudunk beszélni a halálról. De mit mondjon az elmúlásról az a szülő, aki nem tud pontos választ adni arra, mi lesz velünk a halálunk után?

Ez egy nagyon fontos kérdés. Aki nem hisz a lélek túlélésében, az is nyugodtan mondhatja, hogy nem tudjuk, mi van a halál után; vannak sokan, akik abban hisznek, hogy tovább folytatódik az életünk egy másik dimenzióban, mások meg úgy vélik, ha bevégeztük földi létezésünket, akkor nincs tovább. Ha ezt mondjuk, akkor nem tagadjuk meg önmagunkat, ugyanakkor nyitva hagyjuk a lehetőséget a gyermek számára, így nem fokozzuk a félelmeit.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek feldolgozni egy szeretett családtag vagy barát elvesztését?

Ne zárjuk ki a közös családi gyászból, legyen teljes értékű családtag a veszteségben, szomorúságban is.

Ha van kihez forduljon bizalommal, van kivel megosztania a kétségeit, kifejezni haragját, beszélhet a bűntudatáról, félelmeiről, akkor kevesebb feszültséget él át, csökken a veszteség okozta szenvedése. Kisebb gyerekek gyászfeldolgozása történhet rajzokon, meséken, szerepjátékokon keresztül is. Ilyenkor megrendülhet a biztonságérzetük, ezért igyekezzünk a megszokott életritmussal, állandósággal biztonságot nyújtani. Nagyobb gyerekek, kamaszok sokszor nem a szülőkkel, hanem egy baráttal bizalmasok, vagy egy olyan felnőttel, aki nem családtag. Ez nem baj, fő, hogy megértésre, elfogadásra találjanak.

Hány éves kortól érdemes elvinnünk közeli hozzátartozók temetésére gyermekeinket?

A temetésen való részvétel segíti a halál tényének tudomásul vételét, elkerülhetővé teszi a kirekesztettség érzését, és megtapasztalhatja az emberi melegség, összetartozás, együttérzés erejét. Utána lehet erről beszélgetni, ami szintén segíti a feldolgozást.

Úgy vélem, 3-4 éves gyereket már el lehet vinni a temetésre, esetleg oly módon megoldva, hogy valaki vigyáz rá, ha kell, akkor kicsit távolabb a történésektől játszik vele.

Milyen esetben érdemes szakembert bevonnunk ahhoz, hogy gyermekünk fel tudja dolgozni egy szeretett személy halálát?

Kisgyerekeknél jellemző lehet a regresszió – visszaesik egy korábbi fejlődési fázisra a szobatisztaság, beszédkészség terén –, alvás- és étkezési zavarok jelentkeznek, bújóssá válik, igényli a szülő állandó, biztonságot nyújtó közelségét. Iskoláskorúaknál figyelmet érdemel, ha leromlik az iskolai teljesítménye, magatartásproblémák merülnek fel, ha visszahúzódóvá válik, vagy éppen ellenkezőleg, bár korábban nem volt rá jellemző, most az osztály mókamesterévé válik. Összefoglalva minden, ami korábban nem volt jellemző a gyerekre, utalhat arra, hogy érzelmi válságban van, és segítségre szorul.