A temetés rég nem az elhunytról, hanem az élőkről szól

A temetés nem esemény, hanem egy szertartás, és így rendkívül fontos eleme a gyász folyamatának. Ilyenkor az élő végső búcsút vesz a halottól. A koporsóra kerülő föld véglegessé és egyszersmind valóssá teszi az elválást. Sokakban csupán a temetéskor realizálódik, hogy a szeretett embert többé már nem láthatja viszont. A temetési szertartás íratlan szabályait azonban sokan még mindig nem merik áthágni. Merjünk feltenni kérdéseket, merjük megkérdőjelezni a hagyományokat!

A kérdésre talán még mi magunk sem tudjuk a választ. Az elhunyt számára nem biztos, hogy könnyebb lesz a föld a hatalmasabbnál hatalmasabb virágkoszorúknak, az aranyozott diófakoporsónak, a legjobb temetői sírhelynek köszönhetően. Ezekkel a halottat tiszteljük meg vagy a gyászoló tömeget? Az „elvárt" szerint rendelik meg, a szokás határozza meg a szertartást. Egyre többen választják azonban az elhunyt életéhez megfelelő stílusú temetést - ezzel is erősítve a rá való emlékezést. A kedvenc zenéi szólnak, nem öltönyben/kosztümben, hanem egy rá igazán jellemző ruhában temetik el... stb. Tehát valóban róla, és nem a temetésen résztvevőkről szól.

A temetés még mindig egyfajta státusz megerősítés; van, aki hitelt vesz fel azért, hogy a legpuccosabb szertartást biztosítsa elhunyt szerettének. A temetés lényege nem más, mint az elhunyttól való méltó búcsú, ehhez pedig nem kell, hogy anyagi csődbe kerüljenek az élők.

Aki sír, az szomorú, aki mosolyog, az ördögtől való. Ez a hagyomány; egy temetésen mindenkinek kötelező minimum pár könnycseppet elmorzsolnia, különben éles szemvillantások célkeresztjébe kerül. Aki netán nevetne, arra pedig sortűz vár. Hiába bújik meg a renitens a tömegben, a temetési fotózás képei leleplezik. Képmutató világban élünk, ahol még a búcsú sem lehet egyéni, kollektíven kell viselkedni. Miért a szomorú gyászzene, miért a fekete síró tömeg, miért a fájdalmas beszéd? A halál ezek nélkül is elég szörnyű, minek tetézni?

A temetésen sírunk, utána pár órával pedig nevetgélve eszünk-iszunk. A fájdalmat nem lehet szakaszokban megélni, mint ahogy a vidám emlékezést sem lehet tapsra teljesíteni. Abban a korban élünk, amikor az önkifejezés lassan eléri csúcspontját, ám a berögzült hagyományokat - például a temetést -, továbbra is csak kevesen merik újraértelmezni.

Minden kultúrának, társadalomnak, vallásnak megvannak a saját temetkezési szokásai. Az emberek azonban a mai napig tabuként gondolnak a halálra, és így a saját temetésükre is. Itthon végrendelkezhetünk temetésünk minden apró részletéről, és azt kötelezően teljesíteni is kell, amennyiben az nem ütközik semmiféle jogszabályba és nem terheli meg irreális mértékben az eltemettetőt. A gyakorlatban itthon általában csak a közeli családtagok tudnak – tehát nincs írásos nyoma - és jobb esetben cselekszenek az elhunyt kérésének megfelelően.

Amennyiben nem szeretnénk a temető földjében nyugodni, úgy kérhetjük, hogy a kertünkben, kedvenc rózsáink tövében, vagy épp egy gyönyörű erdőben helyezzenek minket örök nyugalomra. Persze ezt, meg kell előzze a hamvasztás. Ilyenkor környezetbarát, lebomló urnába teszik a hamvakat, így jön létre a zöldtemetés, visszakerülünk a körforgásba.

Koporsós temetésre egyelőre csak temetőkben van lehetőség, de hamvasztás esetén – mint az már fentebb megszellőztettük - számtalan lehetőség áll rendelkezésre. A hamvakat lehet fénylő gyémántként vagy épp ékszerbe rejtve viselni, mesterséges korallzátonyba beépíteni, kilőni az űrbe, bakelit lemezbe préselni, repülőről szétszórni, tűzijátékba tenni, sőt, akár az otthoni könyvespolcon is állhat egy kedves kis plüssmackóban megbújva.

A koporsós temetések egyre kisebb arányban vannak jelen - a fővárosban 10%, vidéken 40%. Köszönhető ez a hihetetlenül magas temetői sírhely-, valamint a koporsó áraknak. Az se mellékes, hogy a hamvasztásos temetések nagy részében már inkább a szétszórást részesítik előnyben, hiszen az urnahelyek bérlése is rendkívül drága.

A temetkezés, de leginkább a hamvasztás a nagyvárosokban – ezen belül Budapesten – a legolcsóbb, mivel itt egyszerre több temetkezési vállalkozás, krematórium is működik, a versenyhelyzet pedig kedvezőbb árakat eredményez. Hamvasztás akár már 60 ezer forintért is elérhető, vidéken azonban 100 ezret is elkérnek ugyanazért. Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa.

A temetési költségbe bele kell még számolni többek között a temetés módját, a temetői költséget, a sírkövet, az ideiglenes keresztet, a gyászbeszédet, a halotti tort, a virágokat, a koszorúkat, nyitott koporsós temetés esetén a halotti sminket, a díszautót/ hintót, a hagyományostól eltérő koporsót, urnát, urnakoporsót... és a sort a végtelenségig lehetne folytatni, mivel a temetkezési vállalkozások lényegében az összes különleges igényt ki tudják ma már szolgálni.

Gondoljuk végig, hogy mi az a fajta szertartás, amin mi is szívesen részt vennénk. Sokkal egyszerűbb és gördülékenyebb lenne egy temetés, ha mindenki előre nyilatkozna a sajátjáról. Sőt, így maga az előkészület is egyfajta kedves emlékezés lehetne, a fájdalmas koporsóválasztás helyett.