Sőt, egy ausztrál orvos kissé érzéketlenül, de legalább őszintén a szemébe mondta, hogy nem létezik gyógymód, és nem is fog létezni, mert annyira ritka genetikai rendellenességről van szó, hogy nem is éri meg (!) a gyógyszergyártóknak kifejleszteni a gyógymódot. Ezzel pedig kimondta Marianna kislányára a halálos ítéletet.
Ő azonban nem omlott össze, nem temette el saját magát is gondolatban, imádott kislányával együtt, hanem erőt kért. Nem is akárkitől, magától Istentől.
Addig soha nem imádkozott, ez volt az első alkalom, és azonnal tudta, érezte, hogy mit kell mondania, gondolnia, éreznie. Megértette, hogy ezt a rettentő nehéz feladatot vállalták ők, ketten, a kislányával közösen erre az életre. És hogy nincs más hátra, mint előre: élni a mának, boldoggá és teljessé tenni minden egyes napot, mert csak így van értelme végigcsinálni. Közben pedig szüntelenül erőt kért Istentől, hogy méltón, jókedvvel, mosolygósan, csinosan, jó anyaként elkísérje kislányát ezen a rövid, ám rögös úton, amit a sors neki szánt.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy lehet, hogy nem vesztette el a hitét, csak annyit mondott, inkább megerősödött benne a hit, mert érezte az erőt, Isten erejét önmagában. Nyilvánvalóan voltak mélypontok, nem is egy, de Marianna soha nem esett kétségbe, mert valaki fogta a kezét – Isten maga, és azóta sem engedte el (ő fogalmazott így).
Mindannyian hozunk magunkkal erőt, ki többet, ki kevesebbet, hitéhez, egyéniségéhez, előző életeihez mérten. Marianna eleve több erővel érkezett ebbe az életébe, szüksége is volt rá. De amikor kért még erőt, mert ő is azt érezte, hogy az, ami van, kevés, kérése azonnal meghallgatásra talált.
Számomra ez ennek a történetnek az egyik legfontosabb tanulsága. Ha úgy érzed, hogy túl mély a gödör, amelybe belecsúsztál, szeretnél kimászni belőle, de nem érzed magadban az erőt hozzá, KÉRJ! Mert tényleg megadatik.
A legapróbb, hétköznapi helyzetekben is szoktam kérni erőt, akár akkor, amikor úgy érzem, kevés az akaraterőm, mondjuk ahhoz, hogy ne egyek meg este még valami zsírban és/vagy cukorban tocsogó ételt. Jelentem, a dolog működik! Ha pedig a pici dolgoknál működik, akkor az igazán fontos, nagy horderejű dolgok esetében egyenesen meghatványozódik a megvalósulás hatásfoka.
Marianna nem azt kérte, hogy gyógyuljon meg a lánya, nem azt kérte, hogy pikk-pakk oldódjon meg ez a probléma. Nem csodát várt, hanem a lehető legjobb érzékkel kért Istentől: erőt az előtte álló feladathoz, amivel kapcsolatban úgy érezte, az meghaladja az ő erejét. Ez tehát a legokosabb kérés egy nehéz élethelyzetben, mert Isten nem fogja oly módon megkönnyíteni az utunkat, hogy kiiktatja vagy megoldja helyettünk a feladatokat. Nem teheti meg, ugyanis nekünk kell megoldanunk, odafönt aláírtuk azt a bizonyos szerződést, mielőtt leszülettünk a Földre. De segítséget ad, hogy mi magunk a lehető legjobban oldjuk meg azt. És a legnagyobb segítség az erő, egy vesztes helyzetben. Csak így tudta Marianna átfordítani ezt a helyzetet végül kiegyenlítetté, sőt, nyertessé.
Bár legdrágább kincsét, imádott kislányát fizikai valójában elveszítette, az a szeretetkötelék, ami kettejük között van, örök és elszakíthatatlan.
Ők találkoznak majd újra, amikor eljön az ideje. Addig pedig rengeteget tanulva a hosszú évek fájdalmas, ám nemesítő tapasztalataiból, új életét felépítve segít minden hozzá fordulónak, mert ez is az ő sorsfeladata. És ami az egészben a legszebb, ő minderre már menetközben rájött, pontosan tudja, hogy missziója van, melyet Isten jelölt ki a számára, ebben az életben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.