62 kilót fogyott, hogy megvehesse álmai menyasszonyi ruháját

Forrás: Mary Jane O'Toole -
fogyás életmódváltás menyasszony
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mary Jane O'Toole rossz étkezési szokásai és mozgásszegény életmódja miatt hízott meg. Sokáig nem volt hajlandó tudomásul venni a tényeket, pedig már az egészsége is egyre romlott. Végül a lánykérés jelentett számára óriási motivációt, és végül el is érte célját: gyönyörű menyasszony lett. Ismerd meg Jane történetét!

Jane rossz étkezési szokásai miatt, a rengeteg gyorséttermi étel és az inaktív életmód miatt már kamaszként is nagyobb volt társainál. "Általában nem is azért ettem, mert éhes voltam, hanem mert jól nézett ki egy étel, vagy mert elcsábított az illata. Sokat jártam el a barátaimmal, ekkor meg azért ettem, mert ez volt a program. Egy shake, egy hamburger, vagy egy kis mexikói így bármikor lecsúszott" – meséli Jane.

Mary Jane rossz étkezési szokásai miatt és az inaktív életmód miatt már kamaszként is nagyobb volt a társainál Forrás: Mary Jane O'Toole

A helyzet még rosszabbra fordult, amikor megismerkedett a mostani férjével. Ő nagyon aktív életet élt, és úgy gondolta, hogy amíg ennyit mozog, bármit, bármennyit ehet. Habár a sportoláshoz nem, a barátja étkezési ritmusához Jane is csatlakozott, ami rengeteget dobott a súlyán. Jane közel 130 kilóra hízott. Ekkor különböző egészségi problémák is kialakultak, de a fiatal lány kezdetben struccpolitikával állt mindehhez.

"Nem akartam észrevenni, hogy a súlyom mennyi problémát okoz. Pedig a térdem már rengeteget fájt, az unokatestvérem esküvőjén táncolni sem tudtam. Végül egy nyaralás lett az utolsó csepp a pohárban. A Disney Worldben voltunk a családdal, és amikor megnéztük az ott készült fotókat, teljesen elszörnyedtem a külsőmtől, és nemcsak én, hanem a férjem is a magáétól, aki a párkapcsolatunk alatt szintén felszedett jó pár kilót" – meséli Jane.

Jane közel 130 kilóra hízott, végül egy nyaraláson készült fotó miatt kezdett bele az életmódváltásba Forrás: Instagram/then_now_tomorrow

Az igazán nagy motivációt aztán az eljegyzés hozta meg, szerették volna a nagy napon a legjobb formájukat hozni. "Nem akartam plus size menyasszonyi ruhát vásárolni. A legtöbb boltban egyébként is többe kerültek a plus size holmik, állandóan azt éreztem, hogy valamiféle zsíradót fizetek a súlyom miatt" – mondja Jane. A pár végül közös célokat tűzött ki, egy alkalmazás segítségével nyomon követték a kalóriabevitelüket és a fogyásukat. Lassan kezdtek, úgy gondolták sokkal tarthatóbb lesz a diéta, ha lépésről lépésre haladnak, és nem vezetnek be drasztikus változásokat. Előre megtervezték, hogy mit fognak enni, és sokkal többet főztek otthon. Igyekeztek minőségi alapanyagokat vásárolni, és már ezzel is hamar beindult a fogyás. Jane egy év alatt 34 kilót fogyott, akkor a vőlegénye pedig el is érte a kitűzött fogyási célját. Jane ezután a 12 hónap után kezdett el aktívan edzeni, három erősítő edzést és két jógát iktatott be egy héten, ezzel fél év alatt további 11 kilótól szabadult meg.

"17 éves koromban voltam utoljára 77 kiló, újra elérni ezt a számot csodálatos érzés volt" – mondta Jane, aki ekkorra teljesen beleszeretett a sportba, és néhány hónap múlva elérte mostani súlyát, a 66 kilót. Ezután pedig olyasmi dolog történt, amit soha nem gondolt volna, megtalálta álmai menyasszonyi ruháját, méghozzá 36-os méretben. "Ebben a ruhában bevonulni, számomra drámai pillanat volt, főleg, hogy sokan most először láttak ezzel a súllyal. Fantasztikus érzés volt megmutatni, hogy képes voltam rá" – meséli.

Az igazán nagy motivációt az eljegyzés hozta meg, nem akart plus size menyasszonyi ruhát vásárolni Forrás: Instagram/then_now_tomorrow

Jane eredeti célja a 60 kiló volt, de rájött, hogy számára ez a súly már nem ideális. "Először kicsit bosszantott, de aztán beláttam, hogy számomra ez az egészséges súly, ráadásul formás voltam, sok izmot szedtem fel, ami nehezebb is, mint a zsír. Rájöttem, hogy azt kell tennem, ami a testem számára a legjobb. Nem akartam erőszakkal tovább fogyni" – mondja.

Habár egy kevés felesleges bőr is maradt rajta, eddig úgy döntött, hogy nem fekszik kés alá: így akarja elfogadni a testét. "Végre megtanultam szeretni önmagamat, pedig így sem vagyok tökéletes, de ezért a testért megdolgoztam" – vallja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.