Hibák, amiket ne kövess el az esküvő szervezése közben

esküvő esküvőszervezés menyasszonyi ruha menyasszony
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Javában dübörög az esküvői szezon, sokan a véghajrában vannak, mások pedig most kezdik a szervezést a jövő évi nagy napra. Bárhol is tartasz a szervezkedésben, a következő tippeknek mindenképpen hasznát veheted. 
  • Szervezz, de ne stresszelj

Akinek már volt része benne, az jól tudja, hogy egy esküvő mennyi előkészületet igényel, ezért mindenképpen jó, ha listát vezetsz az elintéznivalókról. Azt viszont ne feledd, hogy te sem tudsz mindent az irányításod alatt tartani, ha valami apróság nem úgy alakul, mint ahogy tervezted, attól még nem kell bestresszelni. Ne feledd a lényeget: a nagy napon hozzá fogsz menni életed párjához!

Egy esküvő rengeteg előkészületet igényel, ezért mindenképpen jó, ha listát vezetsz az elintéznivalókról Forrás: Shutterstock
  • Beszéld meg a vőlegényeddel is

Sokan abba a hibába esnek, hogy mindent egyedül akarnak kitalálni és kézben tartani. De ez nem jó így. Bátran vonj be segítséget, családtagokat, barátnőket, és persze ne feledkezz meg a vőlegényedről sem. Lehet, hogy egy férfi kevésbé tud elveszni a részletekben, mint a nők, de attól még őket is érdekli, hogy milyen lesz a nagy nap. Tehát kérd ki a párod tanácsát, beszéljétek meg közösen, hogy mit szeretnétek.

  • A menyasszonyi ruha szempontjai

Természetesen minden nő úgy érzi, hogy a menyasszonyi ruha az egész esküvő legfontosabb kérdése. Ez persze így is van, a ruha valóban nagyon fontos. Éppen ezért ajánljuk, hogy a ruhapróbákon ne csak azt figyeld, hogy mennyire vagy benne káprázatos, hanem sétálj benne, ülj le benne, próbáld ki, hogy mennyire kényelmes. A nagy napra véletlenül se válassz túl szűk, vagy itt-ott szorító ruhát.

Álomesküvő 1. rész - Találd meg a tökéletes menyasszonyi ruhát

Álomesküvő sorozatunk első részében a tökéletes menyasszonyi ruhát járjuk körbe olyan magyar tervezők segítségével, mint Sármán Nóra, Benes Anita (Daalarna), vagy Beke Luca (Lucidité). Olvasd el korábbi cikkünket!
  • Maradj önmagad

Természetes, hogy minden menyasszony a lehető legjobb formáját akarja hozni, és igazán különlegesen szeretne kinézni a nagy napon, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen máshogy kell kinézned, mint a hétköznapokban. Ne veszítsd el a fejedet: nem kellenek méretes kontyok, nem kell rengeteg smink és óriási műszempilla sem. A természetesség sokkal szebb, maradj hű önmagadhoz!

Maradj önmagad, nem kell rengeteg smink és óriási műszempilla sem Forrás: Shutterstock
  • Ne feledd a lényeget

Ahogy már említettük, ne feledd a lényeget: az esküvő valójában egy nagy buli, ahol a családotokkal és barátaitokkal együtt ünnepelhetitek a szerelmeteket. Tehát élvezd ezt a nagy napot, lazulj el, mosolyogj, táncolj, hiszen a szerelmed felesége lettél.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.