6 millió dollárral támogatja Beyoncé a rászorulókat

adakozás pandémia Beyoncé koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beyoncé hatalmas összeget adakozott, mert szerinte egy ilyen világjárvány idején csak az összefogás segíthet.

Hatmillió dollárt, azaz nagyjából 2 milliárd forintot adakozott Beyoncé jótékonysági alapítványa. A tetemes összeget olyan civil szervezeteknek adta, akik hátrányos helyzetű családok segítésével foglalkoznak - írja a New Musical Express.

Forrás: AFP/Robyn Beck

"A színes bőrű közösségekben rengeteg család él szörnyű körülmények között. Ezek sajnos nem teszik lehetővé azt, hogy betartsák a korlátozó intézkedéseket, tehát például a megfelelő távolságtartást sem. Ezek a közösségek már a világjárvány előtt sem kaptak kellő támogatást: megfelelő oktatási, egészségügyi vagy lakhatási feltételeket sem. A pandémia idején pedig nem jutnak hozzá elegendő teszthez sem. Ezért ebben a ritka nehéz helyzetben csak a közösségi összefogás segíthet" - olvasható Beyoncé alapítványának közleményében.

Szerencsére nem csak Beyoncé segíti az érintetteket: nemrég Kim és Khloé Kardashianról is kiderült, hogy komoly összegekkel támogatják a rászorulókat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.