Tippek, hogyan gondozd a leandered

Forrás: Shutterstock -
leander növény tanács dísznövény kertészkedés kert növényápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A leander vagy más néven babérrózsa, bár eredetileg a mediterrán országok lakója, már régóta kedvelt dísznövény hazánkban is. Kertben, teraszon vagy a lakásban is az otthonunk dísze lehet, de van néhány dolog, amit érdemes tudni róla.

A lakásban

A leander nagyon szereti a meleget és a fényt, így ha lakásban tartjuk, mindenképpen olyan helyet válasszunk neki, ahol reggeltől estig fürdőzhet a napsugarakban. Ilyen hely hiányában az otthonunk leginkább napos területét jelöljük ki számára.

Leander (babérrózsa) Forrás: Shutterstock


A szabadban


Mindegy, hogy a kertbe vagy a teraszra szánjuk a leandert, egy biztos, mindenképpen cserépben vagy dézsában lesz a helye. Míg eredeti élőhelyén szabadon virágzik, addig a mi éghajlatunkon a telek miatt csak így érdemes tartani, hogy a hidegebb időszakban fedett helyre menekíthessük. Bár az őszi, hűvös időt még jól bírja,

2-6 Celsius-fokon már érdemes elrakni telelni.

A téli pihenőre ideális lehet a pince, mivel ebben az időszakban napfényt sem igényel a növény. Tavasszal, a fagyok elmúltával már visszavihetjük a szabadba, ám figyeljünk oda, mert a fénymentes időszak után ajánlatos először félárnyékos helyet keresni neki, hogy visszaszokjon a napsütéshez, ellenkező esetben le is hullajthatja a leveleit az erős napsugárzás hatására.

Éltető víz

A leander vízigénye hatalmas. Nyáron érdemes az esti órákban jól megöntözni, amikor már nincs nagy hőség, mert a tűző napsütésben a virágföld felforrósodhat, és ha ilyenkor hideg víz éri, akkor a levelei besárgulhatnak és lehullhatnak. Ha napközben locsoljuk – egyébként nyugodtan lehet, ha úgy látjuk, hogy szükséges - azt mindenképpen langyos vízzel tegyük. Tavasszal és ősszel reggelente vagy délelőtt öntözzünk, mert ezekben az évszakokban este még hideg a levegő és a leander megfázhat.Télen pedig csak annyi vizet adjunk neki, hogy ki ne száradjon.

A leander nagyon szereti a meleget, a fényt és a sok vizet Forrás: Shutterstock


Metszés


Ha igazán szép, dús leandert szeretnénk, mindenképpen meg kell metszeni a növényt. A metszést tavaszra időzítsük, bár vannak, akik ősszel is visszavágják. Tavaszi metszéssel a bokrosodást tudjuk elősegíteni, míg az őszi a kártevők ellen is védelmet nyújthat. A teleltetést követő visszavágáskor jó, ha

minden második oldalhajtás kétharmadát eltávolítjuk,

a többinek pedig az egyharmadát. Amelyik ágon egyáltalán nem jelennek meg rügyduzzanatok, azokat tőből metsszük le.

Az igazán bőséges virágzás érdekében használjunk marhatrágyát és/vagy tápoldatot, mert bizony a leander sokszorosan meghálálja a gondoskodást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.