Döbbenet: a fiatal pár nem tudta, hogy szexelniük kell, ha babát akarnak

Forrás: Shutterstock -
baba szex felvilágosítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik még ma is lehetséges, hogy valaki hiába jár a húszas éveiben, semmilyen tapasztalata és tudása nincs a szexről. Egy brit fiatal párnak olyannyira nem volt, hogy nem értették, miért nem jön a baba a házasság után, pedig sohasem szeretkeztek. Egy szülésznő, Rachael Hearson világosította fel őket, aki most könyvet írt életéről.

A szülész- és védőnőként dolgozó Rachael Hearson önéletrajzi könyvében cáfol arra rá, hogy az ő szakmájuk egyszerű. Ugyanis a betegek rengeteg türelmet igényelnek, és nekik minden helyzetben helyt kell állniuk, még az egészen lehetetlen szituációkban is.

A fiatal párnak fogalma sem volt, hogy szex nélkül nem lesz gyerek. Forrás: Shutterstock

A nővel ugyanis megesett, hogy egy fiatal pár jött el hozzá azzal a problémával, hogy a feleség nem tud teherbe esni. Hosszas beszélgetés után Rachael számára egyértelművé vált, nem tudják, hogy szexelniük kell ahhoz, hogy babájuk legyen.

„Néhány éve volt házas a pár, a baba viszont nem akart összejönni nekik. Körülbelül egy órás beszélgetés után rá kellett jönnöm, hogy fogalmuk sincs arról, hogyan fogan meg egy gyerek. Nekem kellett egy húszas éveiben járó házaspárt szexuálisan felvilágosítanom. Ők azt gondolták, hogy a baba egyszerűen a házasságuk után magától jön majd, nem tudták, hogy ehhez intim együttlét szükséges. Majd pár látogatás után már nem tudták egymásról levenni a kezüket, és később a baba is megérkezett" – mesélte a szülésznő a Mirrornak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.