Ki az, aki ghostingol?
Miért választja valaki azt, hogy egyszerűen nyomtalanul eltűnik egy másik ember életéből ahelyett, hogy minimum közölné, nem szeretné folytatni? Biztosan talán csak akkor válaszolhatnánk meg ezt a kérdést, ha beszélhetnénk azzal a személlyel, aki eltűnt, de mivel valahol az a ghostingolás lényege, hogy ezekre a kérdésekre ne kelljen választ adni, ezért csak néhány korábbi kutatásra támaszkodhatunk.
Egyes tanulmányok szerint azok az emberek választják ezt a módszert, akik egyébként is kerülik a komolyabb konfrontációkat, valamint a kötődés kialakítását.
Akik a megtört bizalmuk miatt nem hajlandóak közel kerülni senkihez.
Más kutatások pedig arról szólnak, hogy
azok, akik inkább a sorsszerű találkozásokban hisznek, vagyis abban, hogy a szerelem előre elrendelt, nagyobb valószínűséggel találják elfogadhatónak a magyarázat nélküli lelépést,
mint azok, akik szerint egy kapcsolat kialakításához türelem és idő kell. Előfordulhat, hogy a nyomtalanul felszívódóknak is volt már részük hasonló „szakításban", vagyis tudják, hogy milyen érzés, és talán éppen ezért nem éreznek empátiát a másik iránt, semmilyen érzést, így bűntudatot sem kelt bennünk a cselekedetük.
Miért választják ezt az utat?
A legvalószínűbb az, hogy azért, mert egyszerű. Nincs dráma, nincs vita, nincsenek feltett kérdések, nincs szükség válaszokra, viselkedésük megmagyarázására, és nem kell foglalkozni a másik érzelmeivel.
Kétségtelenül a könnyebb út ez, legalábbis elsőre mindenképpen annak tűnik, de hosszútávon nem kifizetődő, hiszen a konfliktusoknak megvan a maguk haszna.
Az, aki nem képes felvállalni a saját döntését, semmit nem tesz azért, hogy a kommunikációja egy párkapcsolaton belül vagy azon kívül fejlődjön.
Mit tehet az, akinek eltűntek az életéből?
A lezárás hiánya olyan tátongó űr, amit nehéz egyik pillanatról a másikra befoltozni, főleg, ha minden előjel nélkül történik, esetleg egy hosszabb randizási szakasz után. Egyet azonban érdemes tudatosítani magunkban:
a nyom nélküli felszívódás arról a személyről mond el sokat, aki ezt a stratégiát választotta, az ő hiányosságairól árulkodik, és sosem arról, akit otthagytak.
Természetesen mivel nincs más, sokszor csak magunknak és magunkról tehetünk fel kérdéseket, ha voltak bizonytalanságaink, azok ilyenkor felerősödnek, és ezen nem segít az, hogy a mai világban a közösségi oldalakon – ha le nem tiltott – még láthatjuk is az adott személyt. Lehet, hogy a posztokat és a fotókat figyelve próbálunk meg válaszokat kapni, de azokon keresztül biztosan nem fogjuk megérteni a döntését. Sajnos nincsen csodaszer, vagy bevált módszer, csak a józanész. Gwendolyn Seidman, az Albright College pszichológiai professzora azt vallja, hogy
az üzenetek visszaolvasása, a fényképek nézegetése nem segít az érzelmi lezárásban, és nem nyújt magyarázatot
arra, miért történtek úgy a dolgok, ahogy. Érdemes inkább elkerülni ezeket az emlékeztetőket, és emelt fővel továbblépni. A saját egészségünkre, boldogságunkra és jövőnkre összpontosítani, és hagyni, hogy a szellemé vált személy küzdjön meg a saját éretlenségével, és a bátorságának hiányával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.