A középkori nők volt, hogy az életüket kockáztatták a szépségért

A középkori nők legjobb tudásuk szerint mindent megtettek az áhított szépség érdekében. Veszélyes, sőt, sokszor életveszélyes hozzávalókkal kevert krémeket alkalmaztak: a bőrfehérítés és a szőrtelenítés is nagyon bizarr, és bonyolult procedúra volt.

Azt gondolhatnánk, a középkorban nem volt trendi a szőrtelenítés, de ez tévedés.

Erre lehet következtetni a középkorból fennmaradt festményekből is, amiken a nőket csupaszon ábrázolták. Nem csak az esztétika, de az orvostudomány is a szőr eltávolítását ajánlotta, hogy elkerüljék az élősködők, legfőképp tetvek megtelepedését. Azért, hogy a gyengébbik nem tagjai elérjék céljukat, bármit képesek voltak megtenni. Rendkívül fájdalmas eljárással, egyesével tépkedték ki a szőr-és hajszálakat, de volt, hogy ecetes-limeos keveréket alkalmaztak, ami kisebesítette, és hámlásnak indította a bőr felső rétegét.

Nem csak az arcukat, a testüket sem kímélték a 15-16. században élő nők: arzénnal és mésszel dúsított mérgező krémet kentek magukra, amit addig hagytak magukon, amíg égetni nem kezdett, majd forró vízzel öblítették le magukról. Évekkel később disznózsírból, mustármagból, és borókabogyóból készítettek szőrtelenítőkrémet, de népszerű volt a macskaürülékből és ecetből készített kence sem. Ugye, milyen bizarr? A középkori nőknek nem volt lehetőségük leszaladni a közeli szupermarketbe, vagy drogériába, és kedvükre válogatni a gyanták, epillátorok, és bőrkímélő szőrtelenítőkrémek között, nekik abból kellett megvalósítani az áhított célt, ami rendelkezésükre állt. Milyen piszkosul szerencsések vagyunk...

Manapság óriási népszerűségnek örvendenek a szoláriumok és a barnító krémek, a középkorban viszont a hófehér arcbőr volt a divat. A középkori Európában a barnaság a munka közben lebarnult emberek színe volt, a hófehér bőr viszont a szépség, előkelőség, a nemesi származás, és a vagyonosság szimbóluma. Az anyajegyeket és a szeplőket a boszorkányság apró jeleninek tartották, míg ma már büszkén viselik ezeket a gyengébbik nem képviselői, és számtalan modell is azzal vált híressé, hogy arcát, és testét aprócska szeplők díszítik.

de az sem volt ritka, hogy vizelettel vagy ecettel mostak arcot. Sokan tojáshéjból készült porral és tojásfehérjével vonták be bőrüket. I. Erzsébet királynő miután felgyógyult a himlőből, hegeit egy ecetből, tojásfehérjéből és ólom-szulfátból álló készítménnyel fedte el, ami hála neki, sokáig nagy népszerűségnek örvendett. A fehér ólom viszont nagyon veszélyes, többeknél kopaszodást, erős fejfájást, hosszú távon használva pedig halált is okozhatott. Erzsébet higanytartalmú krémeket is bevetett a tökéletes szépség érdekében, és ólommérgezést kapott. Az ólom káros hatását jóval később, a 19. század végére ismerték csak fel, azóta kikopott a köztudatból az alkalmazása.

A 15. századból származik a pomádé szó is, ami a francia pomme, vagyis alma szóból jön. A pomádé a saját nedvében párolt almából és fahéjból készült, és a hajtincsek, illetve a frizurák rögzítésére használták. Annak érdekében, hogy hajuk aranyfényű legyen, egy irtózatosan gusztustalan kenőcsöt használtak, aminek a hozzávalói között szerepelt denevérvér, méhszárny, higany, meztelencsiga nyál, dióolaj, kén, és zöldgyík-főzet.

Korábbi cikkeinkben felfedtük a középkori szexuális szokásokat, és utánajártunk annak is, melyek voltak a tiltott pózok, és mi volt a büntetése annak a férfinak, aki nem teljesített jól az ágyban.