Régi gyerekkönyvek, amelyeket még ma is érdemes elővenni

Forrás: Shutterstock -
olvasás mese család szülő-gyerek kapcsolat magazin meseolvasás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olvasni jó! Felnőttként, gyerekként egyaránt, még akkor is, ha utóbbi esetben a szülő olvas fel a csemetéjének. Igen, lehet, hogy néha nincs hozzá kedve anyának és apának, meg macera, mégis érdemes a napi rutinba beilleszteni tíz-húsz perc mesét - az olvasós fajtából.

A modern kori szülőnek és a modern kori gyereknek nincs könnyű dolga. Mindenki rohan, rengeteg az inger, így sok esetben a családtagok is csak egymásmellett élnek, nem egymással. A hétköznapok mókuskerekéből azonban érdemes kissé kizökkenni, ha máskor nem, hát este, az altatásnál.
A mese nagyon fontos a kicsiknek, de míg a képernyős változat már kész, instant világot kínál nekik, addig az olvasás nagyban fejleszti a képzelőerejüket, hiszen ők alkothatják meg a fejükben a szereplőket és a cselekmény körülményeit is. Így míg a filmes meséknél sokszor előfordul, hogy némely gyermek számára túl rémisztő egy-egy kép, addig a képzeletük által létrehozott figurák és események szinte sosem lépik át az ijesztő határt.

Amellett azonban, hogy az olvasott mesék fejlesztik a képzelőerőt és segítenek, hogy a gyermek általuk feldolgozza a belső feszültséget, a félelmeket és a negatív érzéseket, a szülő-gyermek kapcsolatot is remekül erősítik.

A mese nagyon fontos a kicsiknek, az olvasás nagyban fejleszti a képzelőerejüket Forrás: Shutterstock

Ilyenkor ugyanis nincsen semmi zavaró tényező, amely elvonná a figyelmet egymásról, tehát ez valóban egy minőségi időtöltés lesz, amikor anya vagy apa (vagy a nagyi, testvér) csak és kizárólag a kicsire figyel és együtt kalandoznak a mesék világában. Ha pedig mindez rendszeresen, minden este a rutin részét képezi, akkor egy nagyon bensőséges, közös élmény válik belőle, amelyre a gyermek felnőttként is emlékezni fog.

Nagyon jó modern történetek is vannak manapság, amelyeket legalább akkora élvezet olvasni a felnőttnek, mint hallgatni a gyermeknek, ám

érdemes a régi idők meséiből is szemezgetni.

Egyrészt azért, mert ezek egészen más típusúak, mint a maiak, másrészt pedig ha olyan történetet, könyvet olvas a szülő, amelyhez ő is kötődik érzelmileg, azt a kicsik is megérzik.
S hogy milyen régi mesekönyveket érdemes leporolni? Mutatunk hármat is.

Cini-cini muzsika

A Cini-cini muzsika mondhatni egyet fizet kettőt kap könyv. Egyrészt tele van remek mesékkel, másrészt pedig ezeket a meséket versbe szedve olvashatjuk a kicsiknek. Az is nagyon jó benne, hogy

mind korcsoportokra, mind pedig ünnepekre lebontva találhatóak benne történetek,

így mindig találhatunk valami aktuálisat. Akad itt pársoros, frappáns mondóka és hosszú história is, így biztosan megleljük azokat, amelyek a gyermekünk kedvére valók. Persze érdemes elnézően és egyben kritikusan szemlélni a költeményeket, mert némelyikük erősen ideologizált, de ha ettől eltekintünk, akkor a Cini-cini muzsika az egyik legjobb társunk lehet az esti altatás során.

Cini-cini muzsika Forrás: Móra Könyvkiadó, Shutterstock

Kippkopp meséi

Akik a '80-as években voltak kicsik, biztosan emlékeznek a gesztenyegyerek, Kippkopp meséire. Ez egy olyan sorozat, amely tényleg mindenkit elbűvöl.

A történetek kedvesek és tanulságosak, a nyelvezete szép és a rajzok is nagyon aranyosak.

Kippkoppal bebarangolhatjuk az erdőt, megismerkedhetünk a hónapokkal, de beleshetünk Kippkopp karácsonyába is vagy éppen szem- és fültanúi lehetünk, ahogyan párra lel.

Kippkopp meséi Forrás: Ceruza Kiadó, Shutterstock

Közlekedj okosan

A Közlekedj okosan a '70-es években hatalmas népszerűségnek örvendő animációs sorozat volt, amelyből könyv is készült. Ez is egy amolyan kettő az egyben mesekönyv, hiszen amellett, hogy nagyon cuki dolgok történnek a kajla Cicussal és a szigorkodó Kutyussal,

rengeteg hasznos információt közvetítenek és tanulságos szituációt mutatnak be.

A gyerekek játékosan megismerkedhetnek például a közlekedés alapszabályaival, megtanulhatják mit szabad és mit nem, vagy hogy mit jelentenek a különféle, az út szélén látható, színes, mintás táblák.

Közlekedj okosan Forrás: RTV-Minerva Kiadó, Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.