Molnár Gusztáv kitálalt: "Bebizonyítom az igazam, remélem hamarosan újra találkozunk"

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo] -
Molnár Gusztáv garázdaság gyermekbántalmazás Drága örökösök feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egykori párja azt állítja, Molnár Gusztáv bántalmazta a közös gyereküket, amiért feljelentést is tett. A színész szinte minden munkáját elvesztette, mióta ez az eset kiderült.

A Drága Örökösök sztárját, Molnár Gusztávot azzal vádolja egykori menyasszonya, hogy fizikailag bántalmazta közös gyermeküket, majd élettársával is összeverekedett. Molnár Gusztáv és egykori párja még 2020-ban szakítottak, azóta a színész kéthetente láthatta gyermekét. A botrány kirobbanása óta szinte minden munkáját elveszítette, élete teljesen tönkrement, a bíróság azonban csak garázdaság gyanúja miatt hallgatta ki. Új barátnője szerint mindössze egy válásból induló kicsinyes bosszúhadjáratról van szó és Gusztáv ártatlan.

Molnár Gusztáv: "Bebizonyítom az igazam" Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

A színész Facebook-oldalán öntött tiszta vizet a pohárba:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.