Ezt a lányt szereti Vastag Csaba: Evelinnel most először mutatkozott nyilvánosan

Az ismert énekes már hónapok óta együtt él új barátnőjével, Evelinnel, akivel most először mutatkozott nyilvánosan. Mint mondja, ez szerelem volt első látásra, és nagyon hamar szorossá vált a kapcsolatuk. Amint lehetőség nyílt rá, össze is költöztek, Evelin pedig minden fellépésre elkíséri szerelmét, Vastag Csabát.
Az énekes új párja több mindenben is kipróbáltam már magát, dolgozott a kereskedelemben és a szépségiparban is, jelenleg viszont a tanulmányaira fókuszál. Jól beszél angolul, héberül és ismeri a beás nyelvet is. A tervei között pedig az is szerepel, hogy beindítsa saját vállalkozását.
Vastag Csaba láthatóan a fellegekben jár, és úgy érzi, megtalálta azt a személyt, akire eddig várt az életében.
Egyelőre még nem volt lánykérés, de egyikünk számára sem kérdés, hogy mi egymással szeretnénk leélni az életünket. Legalább 4 gyereket tervezünk, ha csak lehet, nem nagy korkülönbséggel. (...) Tudom, hogy most találtam meg a másik felemet, ezért úgy érzem, hogy megértem arra, végre nekem is legyen saját családom
– árulta el a Storynak az X-faktor egykori győztese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.