Hangolódjunk együtt a karácsonyra: 3+1 verses mese a legkisebbeknek

Néhány évtizede még az is szenzációnak számított, ha este megnézhettünk egy mesét a televízióban, majd indulhattunk fogat mosni, ahogyan azt a TV-macitól láttuk. Ma azonban a gyerekek a tévé mellett, laptopon, tableten és telefonokon keresztül veszik magukhoz a napi meseadagot, sokszor teljesen egyedül. A mese jó, a mese kell, ám nem mindegy, milyen mese és hogyan. Sokszor valóban kényelmes a gyereknek benyomni a mesecsatornát, amíg elkészül a vacsora, vagy szombat reggel, ha a legkisebbeket már hatkor kidobja az ágy, ám

Régimódi? Igen, mégis minden gyerek imádja. Próbáljuk ki és meglátjuk, hogy milyen jó este, a félhomályban összebújva mesélni és mesét hallgatni. Ehhez pedig ajánlunk is három cuki, karácsonyi verses mesét, hogy együtt tudjunk hangolódni a legkisebbekkel az ünnepekre.

Alan Alexander Milne: János király karácsonya

János király nem volt jó,
volt görbe dolga sok.
És néha senki sem szólt hozzá,
így teltek a napok.
És aki látta, nem köszönt,
szótlan továbbhaladt,
csak gőgös pillantása hullt
Jánosra és továbbvonult,
ő némán állt és elpirult
koronája alatt.

János király nem volt jó,
nem kedvelték, tehát
nem látogatták, hasztalan
forralt mindig teát.
S ha eljött a december,
karácsony csillaga,
polcán a sok kis cédulát,
mely boldog ünnepet kívánt,
soha nem írta jóbarát,
csak mindig ő maga.

János király nem volt jó,
s ajándékot, noha
vágyott reá, nem is kapott
sok éven át soha.
De karácsonykor mindig,
míg szépen énekelt
a lantos és jó pénzt kapott,
ő harisnyával caplatott
a kéményhez, kirakta ott
s félő reménye kelt.

János király nem volt jó,
s így magányosan élt,
egyedül tervelt levelet,
míg a tetőre ért.
Leírta és lerakta, így
kért fájdalmára írt:
„E lap mindenkinek kiált,
szent karácsonyhoz legkivált."
Sarkában nem „János király"-t
szerényen „Jancsi"-t írt.

„Szeretnék egy kis puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
a narancsot se bánom,
a diót szeretem,
úgy szeretnék egy zsebkést,
mely vígan szeletel.
És, ó Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen
hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!"

János király nem volt jó –
a csatornacsövön
szobájába csúszott megint,
és várta, hogy mi jön.
És egész éjjel ott feküdt,
félt és remélt bután.
„No, azt hiszem, ő járhat ott"
(a homloka is izzadott)
„biztos ajándékot hozott
sok hosszú év után."

„Jaj, felejtsd el a puskát,
felejtsd az édességet,
és csokoládé sem kell
a szopogatás végett,
a diót, a narancsot
már nem is szeretem,
és van már egy zsebkésem,
mely majdnem szeletel.
De ó, Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen
hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!"

János király nem volt jó –
karácsony reggel
eljött vidáman, s számtalan
szép ajándék vele.
A harisnyákban játékok,
sok-sok kíváncsi szem
mindenre boldogan tekint,
János mogorván mondja: "Mint

sejtettem, úgy történt, úgy történt megint:
számomra semmi sem."

„Szerettem volna puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
kértem diót, narancsot,
mert nagyon szeretem,
és minthogy nincs zsebkésem,
hát nem is szeletel.
És ó, Karácsony Apó, nem hozott kegyesen
Egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!"

János király kinézett
durcásan ablakán:
lent nagy vidáman játszott
sok fiú s kisleány.
Mind irigyelte őket,
állt rendületlenül...
S hát, íme, pirosan beszáll
egy jó nagy labda, a király
fején pördül, de meg nem áll,
s az ágyára repül.

És, ó Karácsony Apó,
háláját rebegi,
mert hoztál egy nagy
igazi
gumilabdát
neki!

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre.
Fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a puszta,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a puszta, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Móra Ferenc: Mártonka levele

Aranyos nagyapó,
ákom-bákom-mákom,
szíveden kopogtat
kis unokád, Márton.

Szíveden kopogtat
gyönge kis ujjával,
könnyeket pergető
nehéz bánatával.

Mit ér, amit küldtél,
a szép csengős szánkó?
Az egész határban
régen nincsen már hó.

Aranyos nagyapó,
ákom-bákom-mákom.
tudod-e, mire kér
kis unokád, Márton?

Gyere el mihozzánk,
légy te a Télapó:
fehér szakálladból
hátha hull majd a hó.

Hátha hull belőle
erdőre, mezőre,
hátha a tavasz még
visszaijed tőle.

Borókás tetejű
kerek halom haván,
hátha repülhet még
csengve-bongva a szán.

Gyere el, nagyapó,
ákom-bákom-mákom,
csókolom a kezed:
kis unokád, Márton.

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.

Csendül a fürge száncsengő,
véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.

Libben a tarka nagykendő,
húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.

Végire jár az esztendő,
cseng a fürge száncsengő.

Ha szívesen olvasnál több verses mesét, itt találhatsz még hármat.

(Forrás: CINI-CINI MUZSIKA)