Köllő Babett levélszámra ette a hashajtókat, hogy olyan vékony legyen, mint a balett-táncosok

Facebook -
hashajtó balett-táncosnő Köllő Babett szerelem anorexia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köllő Babett táncosnőnek készült, művészeti gimnáziumba járt, ahol látta, hogy a balett-táncosok milyen vékonyak. Bár ő maga is inkább vékony testalkatú volt, szeretett volna még soványabb lenni. A hányásra képtelen volt, ezért hashajtók szedésébe kezdett, melyek segítségével 39 kilóra fogyott, de még akkor sem látta magát elég vékonynak.

Akinek testképzavara van,az a tükörbe nézve nem a valóságot látja: az igazi önmaga helyett például egy kövérebb vagy izomtalan ember áll vele szemben, és ez arra készteti, hogy bármit megtegyen azért, hogy a tükör azt mutassa, amit ő látni akar. Ördögi kör ez, melybe tinédzserként Köllő Babett is bekerült.

Köllő Babett Facebook

Hajdú Péter péntek este élesedő FrizbiTV című, YouTube-on megnézhető műsorában vallott a színésznő arról, hogy egy művészeti szakközépiskola táncművészet szakára járt, s noha maga is 50 kiló alatt volt, azt látta, hogy a balett-táncosok sokkal vékonyabbak nála. Ha tükörbe nézett, kövérnek látta magát, s mivel az "önhánytatás" nem vált be nála, hashajtókat kezdett szedni.

"Irdatlan mennyiségű hashajtó tablettát szedtem be, illetve rengeteg hashajtó hatású teafűkeveréket ittam" - vallotta be a színésznő, aki így 39 kilóra fogyott le.

Amikor a szülei rájöttek, elkezdtek az ételébe étvágygerjesztőket csempészni, de az igazi áttörést a szerelem hozta Babett életébe. Ugyanaz a szerelem, melynek köszönhetően úgy döntött, mellplasztikára van szüksége.

"Amikor belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy nincs mellem, elsírtam magam. A mélypont az volt, amikor az akkori barátommal megnéztünk egy Pamela Anderson-filmet, amelyben Pamela egy latex overallban, lehúzott cipzárral bombasztikusan nézett ki. Akkor elhatároztam, hogy úgy szeretnék kinézni, ahogy ő. A húszas éveim elején lett mellem úgy, hogy elmentem és vettem" - mesélte el Babett Hajdú Péternek.

A színész-műsorvezető azt is elárulta, hogy a lánya születése után a kórházban hashajtót adtak neki, annak ellenére, hogy elmondta, ez nála már nem működik, a szervezete tinédzserként hozzászokott. Végül egy dupla presszókávénak köszönhetően mehettek haza a babával a kórházból - írja a Blikk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.