Ezt tehetjük meg azért, hogy ne legyen negatív a munkahelyi környezet

Forrás: Shutterstock/Dean Drobot -
munkahelyi légkör munkahelyi környezet hangulat fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ahol nap, mint nap produktívnak kell lennünk. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangulat uralkodik a kollégák között.

A jó munkahelyhez elsőre szinte mindenki a magas fizetést társítja, pedig gyakran többet nyom a latban a pozitív munkahelyi környezet. Egy toxikus munkahelyi légkör ugyanis stresszhez, kiégéshez vezet, és akár a testi-lelki egészségünket is képes megmérgezni. De hogyan tehetünk ellene, és mi segíthet, ha nem akarunk azonnal felmondani?

Merjünk kommunikálni

Senki sem gondolatolvasó, ezért ne feltételezzük, hogy kollégáink tudatában vannak, hogy problémáink vannak. Ha nem érezzük jól magunkat bizonyos dolgok miatt, mondjuk el felettesünknek, de figyeljünk arra, hogy a probléma felvetése mellett rögtön egy megoldással is előálljunk.

Teremtsünk otthonos környezetet

A tiszta, rendezett munkaállomás pozitívan hat a koncentrációnkra, sokat javít az általános hangulatunkon, a produktivitásunkon, és az egészségünkre tett hatása sem elhanyagolható. Tegyünk ki az asztalra pár fényképet a nyaralásainkról, egy-két virágot, asztali lámpát, és ha senkinek sem zavaró, szólhat valami zene is.

Forrás: Thinkstock

Vigyünk be színt és némi jókedvet

Ha valami örömteli dolog történik velünk, osszuk meg a kollégáinkkal. Ha sikerült összehozni a nagyi régi receptjéből a sütit, vigyünk belőle kóstolót. Az ilyen és ehhez hasonló kedves gesztusokkal sokat javíthatunk a munkahelyi légkörön.

Vegyünk részt a rendezvényeken

Ha van rá lehetőségünk, legyünk ott minden céges összejövetelen, közös vacsorán. Ilyenkor a munkahelyünkön kívül is együtt lehetünk a kollégáinkkal, fesztelenül beszélgethetünk, és közben szorosabb kapcsolatot alakíthatunk ki.

Forrás: Shutterstock

Húzzuk meg a saját határainkat

Szavakkal és tettekkel jelöljük ki mások számára, hogy nekünk mi fér bele és mi nem. Bizonyos határok felállítására szükségük van, ha összpontosítani szeretnénk saját feladatainkra, el akarjuk érni a céljainkat, és meg akarjuk teremteni a munka és magánélet közti egyensúlyt. Az időnk és az erőforrásaink korlátozottak, így el kell döntenünk, hogy mik a prioritások - írja a Bors.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.