Nem kell a duma! 10 helyzet, amikor a legnagyobb illetlenség okostelefont használni

Forrás: Shutterstock -
asztal ágy illetlenség okostelefon etikett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az okostelefonok ma már a mindennapi életünk elengedhetetlen részei. A "kis számítógépek" segítségével, amelyek egész nap a zsebünkben, kezünkben vannak, kinyílt számunkra a világ, ám ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szituációban használhatjuk ezeket. Vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem illik nyomkodni az okoseszközünket, nézzük, melyek ezek. 

A The Guardian cikkében szakértők szedték össze, mikor nem illik használni az okostelefonunkat. Listájukból a fürdőszoba, az asztal, de még az ágy sem maradt ki - tehát úgy tűnik, tényleg léteznek olyan emberek, akik a lehető leglehetetlenebb helyzetben is a kijelzőre pillantanak, sőt...

A szakemberek egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy bár az élet sok területén fontos az okostelefonok jelenléte, ha túl sokat használjuk azokat, ártunk vele az emberi kapcsolatainknak. Nézzük, melyik az a 10 szituáció, amikor nem ildomos az offline jelenlétünket online kapcsolattartással párosítani.

1. Szex

Az egyik legnagyobb tapintatlanság, hogy amikor szexuális együttlét közben rezeg a telefonunk, odakapjuk a fejünket. A testi kapcsolat az egyik legintimebb dolog, ami két ember között lehet, a teljes odaadásba pedig biztosan nem fér bele, hogy a telefonunkra figyeljünk. Diane Gottsman etikettszakértő, a Texasi Protokoll Iskola alapítója úgy véli, nem biztos, hogy szándékos tapintatlanság áll a dolog mögött, sőt, szinte biztos, hogy a legtöbb esetben ez egy akaratlan reakció. Így azt javasolja, mielőtt ágyba bújunk partnerünkkel, a telefont hagyjuk egy másik helyiségben, így az biztosan nem zavarja meg az intimitást.

2. Állatsétáltatás

Gottsmann a kisállatunkkal való kapcsolatunkra is kitér. Úgy véli, ha a házi kedvencünkkel foglalkozunk, pláne, ha sétálni visszük, ne görgessük az amúgy is sok szempontól ártalmas TikTokot (se). Hozzáteszi, ezt a hibát néha ő is elköveti.

"Néha bűntudatom van, pláne, ha a macska szúrós tekintettel néz a képernyőmre"

Senki sem várja el tőled, hogy folyton elérhető legyél online, tudd félretenni a telefonod! Forrás: Shutterstock

A CNN egyik munkatársa egy hónapig nem használta a közösségi oldalakat, és elmondta, mi mindent tanult belőle. Nézzük!

5. Étkezés

Séta közben inkább tedd el a telefonodat, mielőtt baleset ér. Forrás: Shutterstock

6. Séta


Ha egyedül sétálunk az után, felmerülhet a kérdés, kit zavarunk a telefon nyomkodásával. Nos, körülbelül minden szembejövőt, akik nem győznek félreugrani előled, hogy nem menj nekik. Ez így nem csupán illetlen, de roppant módon balesetveszélyes szokás is.

7. Beszélgetés közben


Nem túl udvarias dolog beszélgetés közben a kijelzőre sandítani. Hiába gondolod úgy, hogy a másik észre sem veszi, ez nem így van. Ha társaságban vagyunk, a beszélgetőpartnerünkkel tartsuk a szemkontaktust, ne az okostelefonunkkal - javasolják a szekemberek.

8. Tévézés közben

Ha egy párkapcsolatban mindkét ember úgy szeret tévézni, hogy közben a telefonját is babrálja, hát legyen - mondja az etikettszakember, aki ettől függetlenül úgy véli, a közös tévézés legyen inkább két ember közös "énideje", ahová nem engedik be a külvilágot.

A családunkkal töltött minőségi időt nem az egymás melleti telefonnyomkodás jelenti. Forrás: Shutterstock

9. Vécén


Bár az online partnerünk nem tudja, ha csak nem áruljuk el neki, hogy éppen a vécén ülük a vele való csevegés közben, mégis bunkóságnak számít. Ráadásul a hosszas trónolásnak egészségügyi hátulütői is lehetnek, szóval a legjobban tesszük, hogy ha a fürdőszobába vagy vécébe nem visszük magunkkal a kütyüt, majd csak a dolgunk végeztével térünk vissza hozzá.

10. Esküvőn és temetésen


Tipikus illetlenség esküvőn vagy temetésen az okostelefonunkat nézegetni. Ugyanis mindkettő olyan intim helyszín, ahol fontos, hogy az esemény hangulatára figyeljünk. Ráadásul sem a boldogító igen kimondása, sem a gyászbeszéd alatt nem hiányzik a telefoncsörgés és -rezgés, így nem csak hogy ne nézegessük azt, a hangját is vegyük le és állítsuk ne zavarjanak-módba. Ami még lényeges, hogy ilyenkor a telefonunk fényképező funkcióját se használjuk. Ha az érintetteknek fontos, hogy képek is készüljenek az eseményről, arról majd az arra felkért szakember gondoskodik

Ha az illemszabályok nem elég meggyőzőek, gondoljunk arra, hogy ha túl sokat töltünk a digitális eszközök képernyői, kijelzői előtt, az mennyire károsítja az egészségünket. Erről itt írtunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.