Sokat jelent az agyadnak 5 perc szünet: több mint 50 százalékkal hatékonyabbá tesz

Forrás: Shutterstock -
feladatmegoldás agyszünet figyelem pomodoro fejlesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kísérlet során 72 tanulóval matematika teszteket végeztettek. Akik öt perc szünetet tartottak a feladatok között, átlagosan 57%-kal magasabb pontszámot értek el, mint a többiek.

A Sydney Egyetem kísérletében 72 diák vett részt önkéntesen. A feladat két mentálisan fárasztó matematikai teszten megoldása volt. Azok hallgatók, akiknek öt perc szünetet hagytak a feladatok között, átlagosan 57 százalékkal magasabb pontszámot értek el – más képességtényezőket is figyelembe véve – a második teszten, mint azok, akik megállás nélkül töltötték ki a két feladatsort.

Időnyerő: a pomodoro technika segít abban, hogy fókuszáltabbak legyünk Forrás: Shutterstock

A „pihent" tanulók egy része strukturálatlan szünetet tartott, míg másokat megkérték, hogy nézzenek meg egy pihentető természetfilmet. Mindkét csoport jobban teljesített a második kihívásban, mint nem pihenő társaik.

Paul Ginns, az oktatáspszichológia docense elmondta, hogy a figyelem-helyreállító „agyszünet" által elért „jelentős" fejlesztések ugyanúgy alkalmazhatók az irodai környezetben, mint az osztályteremben.

"Bár ezt a vizsgálatot egyetemi hallgatókon végezték, egészen biztos vagyok benne, hogy az eredmények alkalmazhatók fiatalabbakra és idősebbekre is" - mondta.

„A pihenés nemcsak a kognitív funkciókról szól, hanem az érzelmi akkumulátorok újratöltéséről is. Ezt a tanácsot adjuk a gyerekeknek. Ez egy egyszerű termelékenységi hack, amely mindenki számára elérhető" - tette hozzá.

Az oktatáspszichológus szerint a tanulmány bizonyíték a Pomodoro-technika hatékonyságára, amely minden 25 perc koncentrált munka után ötperces szünetet javasol - írja a Daily Mail.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.