7 színész, akit imádunk utálni: ők a filmvászon örök rosszfiúi

Legutóbb az új Indiana Jones-film megrögzött náci főgonoszaként láthattuk az egyedi arcberendezésű dán színészt, de játszotta ő már James Bond világuralomra törő ellenfelét, vagy Doctor Strange képregényfilmes ellenlábasát is, sőt akkor is egyből őrá gondoltak, amikor Johnny Depp helyettesét keresték a Legendás állatok-széria antagonistájának szerepében. A legemlékezetesebb rosszfiút pedig egy sorozatban alakította, az ikonikus Hannibal Lecter bőrébe bújva, és az egyedi sármját hideg kegyetlenséggel párosítva. Mikkelsennel kapcsolatban hozzá tartozik az is az igazsághoz, hogy inkább a hollywoodi karrierjére jellemzőek a negatív karakterek, az európai rendezők továbbra is a legváltozatosabb szerepekben használják őt – lásd az Ádám almáitól a Vadászaton át a Még egy kört mindenkinek című filmekig.

Ha van valakire, akire illik az örök rosszfiú titulus, az Danny Trejo. Ilyen barázdált arccal persze nem is csoda, tipikusan az a fazon, akivel senki sem szeretne egy sötét sikátorban találkozni. (Kivéve persze, ha tudja róla, hogy ő Danny Trejo, és autogramot akar kérni tőle!) A jövőre már a 80. életévét betöltő, mexikói származású Trejo a filmszínészi karrierjének 1985-ös beindulása óta több mint 400 filmes és tévés produkcióban szerepelt, lényegében kizárólag rosszfiúkat játszva, és a legtöbb esetben csak egy-két jelenetben. Nagyobb szerepekkel először a másodunokatestvére, Robert Rodriguez találta meg (Desperado, Alkonyattól pirkadatig), és tőle kapta meg élete első és egyetlen főszerepét is a Machete-filmekben. Trejo amúgy azért csak negyven éves kora felett kezdett el egyáltalán színészkedni, mert előtte mással volt elfoglalva, úgymint fegyveres rablások, heroinfüggőség, bokszbajnoki címek és hosszú börtönbüntetések – volt tehát honnan meríteni a rosszfiú-szerepekhez.

A 60. születésnapját a közelmúltban ünneplő angol sztár igazi jóképű szépfiúként kezdte a színészi karrierjét, aztán a húszas évei közepén elkezdett erősen kopaszodni. Ez teljesen kétségbeejtette, és egy rövid ideig még olyan szörnyű módszerekkel is próbálkozott, mint a fejtetőn átfésült hajtincsek, majd feladta a küzdelmet, és kopaszra nyírta a fejét. Azt hitte, ezzel lőttek a karrierjének is, de épp ellenkezőleg történet. Csak a romantikus filmek főszerepeiről kellett lemondania, aminek még igazából örült is, mert túl nyálasnak tartotta őket. Jöttek viszont sorban a rosszfiú karakterek (Csillagpor, Spíler, Shazam!), akiket Strong mind egyedivé is tudott tenni a drámai képességeinek köszönhetően. Legutóbb a Gyagyás gyilkosság 2-ben pedig már odáig jutott, hogy a saját rosszfiú szerepeinek egyfajta paródiáját is örömmel előadta.

Dafoe karrierje épp ellentétesen alakult, mint Strongé, legalábbis a rosszfiúság szempontjából. A látványosan sármos Stronggal ellentétben Dafoe látványosan „rosszarcú", ezért negatív karakterekkel indult a karrierje, és nagyon sokáig szinte csak ilyen szerepeket kapott. (Rendben, közben egyszer azért magát Jézus Krisztust is eljátszotta, de az a Jézus-film, a Krisztus utolsó megkísértése sem volt éppen egy tipikus darab). Ő volt a főgonosz a Pókember-szériában, a Féktelenül 2-ben, vagy a Volt egyszer egy Mexikóban is, de emlékezetes a velejéig romlott karaktere a Veszett a világban, sőt még vámpírt is játszott (A vámpír árnyéka). Dafoe aztán az alakításainak hála aztán idővel igazi színésznagysággá, többszörös Oscar-jelöltté nőtte ki magát, akire már nem csupán karakterszínészként számítanak, így változatosabbá vált a szerepeinek listája is – de azért a mai napig megtalálják őt a negatív karakterek is.

A skót nemzetiségű színész eredetileg festőművészként és DJ-ként tevékenykedett, ám egy szóváltást követő éjszakai támadásban leszúrták, és késsel összehasogatták az arcát. Majdnem belehalt a sérüléseibe, és a felépülése után terápiás céllal kezdett el színészkedni. Ez pedig olyannyira bevált neki, hogy azóta jó néhány film kisebb szerepeiben láthattuk őt A rettenthetetlentől a Sin City-ig. Ha valakinek két ilyen baromi nagy sebhely díszíti az arcát, az nyilván sohasem fog hamvas hősszerelmest játszani a filmvásznon, és ezt Tommy Flanagan is tudja, így hát örömmel formálja meg az újabb és újabb rosszfiúkat. Ez pedig néhol a visszájára is fordul, mint a Sons of Anarchy című tévésorozatban, ahol motoros rosszfiút alakít, de abban a szériában a motoros rosszfiúk a pozitív hősök.

Az igéző tekintetű, 85 éves angol filmszínész egy karrierdöntés következtében került bele abba a skatulyába, ahonnan a hollywoodi filmek casting szakemberei a főgonoszokat válogatják. Fiatal filmcsillagként még az európai művészfilmek főszerepeiben villogott Stamp a hatvanas években, de egy idő után már nem őt hívták, hanem elkezdték helyette az „új Stamp-et" keresni. Ezt nehezen viselte, a magánéletében sem alakultak közben jól a dolgok, így még az is megfordult a fejében, hogy végleg felhagy a színészkedéssel. De aztán kapott egy ajánlatot, hogy játssza el Zod tábornokot, aki Superman fő ellenfele az 1978-as filmváltozatban, ami olyan jól sikerült, hogy ettől kezdve csupa hasonló szereppel keresték meg. Ő pedig élvezettel alakítja máig ezeket a figurákat, az igéző tekintetét némi ijesztgetésre is felhasználva, mint legutóbb Az utolsó éjszaka a Sohóban esetében.

Ijesztő vigyor, szétcsúszott arc, balhékkal teli magánélet: Gary Busey az „őrült rosszfiú" karakter tipikus megformálója Hollywoodban, pedig nem így indult a pályán. A karrierje kezdetén még Oscar-díjra is jelölték a legendás rockandroll-énekes, Buddy Holly megformálásáért, de ezután gyorsan kikötött a negatív karakterek mellett, a beskatulyázódása óta pedig nem igazán sikerült váltania, és nem is nagyon törekszik rá. A kilencvenes években még hollywoodi kasszasikerekben alakította a szemétládákat (Halálos fegyver, Úszó erőd), az ezredforduló után azonban már jobbára csak B-filmekben vicsorgatja a gonosz mosolyát (lásd például a Farkasok völgye: Irak című török akciófilmet). Azt pedig kiválóan megmutatta a Félelem és reszketés Las Vegasban emlékezetes, motoros rendőrös epizódja, hogy milyen Gary Busey, amikor igazán tenyérbemászó.