Alvás ráncosodás nélkül? Csak a megfelelő testhelyzetet kell megtalálnod

Forrás: Shutterstock -
bőr háton alvás magazin arc ránc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jó alvás pihentet, márpedig, aki kipihent, lassabban öregszik. Feltéve, hogy a megfelelő alvási testhelyzetet választja. A rosszul megválasztott pozíció ráncossá teszi az arcbőrt. 

Sokféle módszer létezik a ráncok eltüntetésére, finomítására, megelőzésére, de alkalmazz bármit, ha rossz testhelyzetben alszol, minden erőfeszítésed hiábavaló lehet. Mutatunk pár alvással kapcsolatos módszert vagy akár szabályt, melyeket betartva késleltetheted a ráncok kialakulását.

Először is, aludj!

Még mindig nem kap elég hangsúlyt az elegendő alvás, pedig nemcsak a ráncaink mélysége, hanem az egészségünk is múlik rajta. Ha nem alszol eleget, ami felnőttek esetén nagyjából 7 órát jelent egy éjszaka, a következőket tapasztalhatod az arcbőrödön:

  • lógó szemhéjak
  • sötét karikák a szemek alatt
  • duzzadt szemek, finom vonalakkal körülvéve
  • a szokásosnál több ránc

Tehát az első, hogy aludj napi 7-8 órát, és már sokat tettél a ráncok ellen.

Aludj napi 7-8 órát, és aludj a hátadon Forrás: Shutterstock

Aludj a hátadon

Ha hason vagy valamelyik oldaladon alszol, az arcod állandó nyomásnak van kitéve, ami idővel nem kívánt alvási ráncokat idézhet elő. Kézenfekvő megoldás a háton alvás, ám ez sok ember számára kényelmetlen lehet. Párnák használatával azonban idővel megszokható. Ha párnát helyezel a térd vagy a hát alsó szakasza alá, máris kényelmesebb a háton alvás, ha pedig párnát teszel a tested mindkét oldalára a derék-csípő tájékán, az oldalra fordulást is megelőzheted.

Léteznek speciális, kimondottan háton alváshoz kifejlesztett, memóriahabos párnák, van köztük olyan is, melyhez speciális huzat is tartozik a haj és bőr védelmére. Ezek drága holmik, de állítólag az utazáshoz használt párnák is megteszik hatásukat a hátonalvóvá válásban, és az áruk is kedvező.

Cseréld le a párnahuzatodat

Ha minden erőfeszítésed ellenére sem sikerült megszoknod a hátonalvást, mert egyszerűen nem kényelmes, akkor sincs minden veszve. Segíthet megelőzni a párnahuzat okozta ráncokat a speciális oldalt alvóknak készülő, szintén memóriahanos párna, amely minimálisra csökkenti az arckompressziót alvás közben. Ám az sem mindegy, mit húzol a párnádra.

Ha eddig pamut huzatokat használtál, válts selyemre vagy szaténra, ezek az anyagok ugyanis csúszósak, az arc nem tapad hozzájuk, nem gyűrődik rajtuk a bőr.

Próbálj ki egy öregedésgátló éjszakai arckrémet

Ha mindent megtettél, már háton alszol vagy speciális párnán és huzaton valamelyik oldaladon, nincs más hátra, mint hogy bevezesd — ha eddig nem tetted — az éjszakai bőrvédő-regeneráló krémek használatát.

Ha mindent megtettél, már háton alszol vagy speciális párnán nincs más hátra, mint hogy bevezesd az éjszakai bőrvédő-regeneráló krémek használatát Forrás: Shutterstock

Jelenleg a retinolt tartják az egyik leghatéonyabb anyagnak az öregedésgátlók arzenáljában. Az A-vitamin-származék fiatalítja a bőrt, serkenti a kollagén termelését, így megakadályozza a finom ráncok megjelenését. Mivel azonban fényérzékenyebbé teszi a bőrt, az éjszaka a lehető legtökéletesebb napszak a használatára. Manapság a legtöbb márka gyárt retinolos éjszakai arckrémeket, érdemes kipróbálni valamelyiket, és ha beválik, hozzáadni az arcápolási rutinodhoz.

Ugyanolyan jók lehetnek a hialuronsavas termékek is, sőt, léteznek olyan kenőcsök, melyek mindkét nagyágyút bevetik a ráncok elleni küzdelemben.

Ez is érdekelhet:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.