Müller Péter: "Sokáig egy bukott ember voltam"

Érzékeny témához nyúltál. Mondhatnám azt is, hogy divatoshoz.

Nem ezért nyúltam hozzá. Ha egyszer úgy olvasod el a Bibliát, mint egy regényt, akkor rájössz, hogy az egész emberiség története Ádám és Éva drámájából indult el. Egy férfi és egy nő kapcsolatából, ami most igazi válságban van. A férfi nem igazán férfi és a nő nem igazán nő. Soha nem nyúltam még ilyen mély kérdéshez, de igyekeztem olvasmányosan, könnyeden beszélni, beszélgetni.

Ha elolvasom, mihez kerülök közelebb? A saját női létem vagy a férfi megértéséhez?

Mind a kettőhöz. Leginkább önmagad megértéséhez.

A férfilét kapcsán hadd kapcsolódjak hozzád. A spirituális író létezik már több mint 20 éve. De menjünk vissza az időben. Milyen srác voltál kamaszként?

Tekints rám úgy, mintha most is kamasz lennék! Nem sokat változtam. Mindenkinek van egy abszolút kora. Én megmaradtam kamasznak, csak közben megőszültem és megöregedtem. Milyen voltam? Álmodozó. Már akkor is spirituális érintettségben léteztem. Tudtam, hogy egy csodában élek. De emellett ott volt a józan felismerés, hogy az a jövő, aminek nekimegyek borzasztó nehéz lesz, mint ahogy a jelen is az volt. Mikor voltam kamasz? '36-ban születtem, számítsd ki!

Az ötvenes évek elején.

Igen. Két választásom volt. Vagy megrettenek és elvesztem az idealizmusomat, a hitemet, vagy megpróbálom megőrizni. Szerencsémre az utóbbit választottam, ezért vagyok ma is kamasz.

Szorgalmas diák voltál?

Egész életemben utáltam az iskolát. Azt éreztem, hogy megöli a lelkem. Nem oda kellett volna járni és nem azokat tanulni. Hát, azért gondold meg, Nóra! Az összes tankönyvet, amiből vizsgáztam - ki kellett dobnom! Azóta mindent el kellett felejtenem. Pedig én már gyerekfejjel tudtam, hogy hazugság az egész. De komolyan kellett vennem, és felelnem belőle.

1955-től a Madách Színházban dolgoztál asszisztensként.

Igen. Nekem az volt az iskolám. A mestereim zseniális színészek és rendezők voltak. Tolnay Klári, Darvas Iván, Gábor Miklós, Kiss Manyi, és sorolhatnám. Ők voltak a szellemi társaim. Tőlük szívtam magamba azt, hogy mi a művészet, az élet, az isten és az ember. Minden hónapban van egy előadásom a Tolnay Szalonban. A Lélek színpada - ez a címe, és én oda hazamegyek. Mindenki ismer és szeret. Levetem a kabátom, mint 58 éve majd' minden nap, odaülök egy székre és mesélek. Csak az a különbség, hogy most nem sok színész játssza el a darabomat, hanem én egyedül.

Annyi darabot írtál, rockoperától drámáig, hogy felsorolhatatlan. Szomorú vasárnap, Dr. Hertz, Mária evangéliuma, Isten pénze. Mindezekről mostanában kevesebb szó esik, pedig jó pár ma is színpadon van. Hol jött a váltás igénye? Hogy te legyél a főszereplő?

Nyilvánvalóan hoztam magammal a hajlamot, hogy szeretek emberek előtt beszélni, és ők is szeretik, hogy ha én beszélek. Ezt ki akartam használni. Az, hogy hál' istennek jó előadó lettem, azt a színházban tanultam meg. A különbség a műfajban van. Egy színdarabíró úgy játszik, hogy nagyon sok szerepbe álmodja bele magát. Egyszerre vagyok 16 ember. A hős is én vagyok, és az is, aki a hősbe szerelmes. Mindenki. Már írni is társasjáték, mert sok emberben kell egyszerre gondolkodnom. Aztán amikor belebújik ennek az általam elképzelt alaknak a bőrébe egy másik ember, a színész, az külön történet. Hogy lesz ugyanabból az emberből ezerféle? Egyik sem hasonlít a másikra. Nagyon nagy élmény.

Elképesztő a pályád. És ahhoz képest, hogy ma milyen "végzettségmániában" élünk, neked végül is nincs diplomád.

Semmi. Hál' istennek! Nem kellett törni a lelkemet ahhoz, hogy PhD legyek, vagy nem is tudom, micsoda. Őrületes szabadságot adott az, hogy én a szó szoros értelmében szabadúszó vagyok. Magamtól tanultam, meg a jóistentől mindazt, amit tudok. Thomas Mann mondta, hogy "Író az, akinek szabadjegye van mindenhová".

A szabadúszó sokszor inkább "szabadon vergődik...".

Küzdelmesen éltem, de ez nem vergődés. Húsztól negyvenig, az volt a mélység. Bukások sorozata. Nagyon fiatal voltam, még nem voltam felelős az életemért. Egyik gödörből a másikba kerültem. Nem volt sikerem. Tulajdonképpen a feleségem tartott el. Nagyon sokáig egy bukott ember voltam. De nem zavart, mert tudtam, hogy előbb-utóbb nem így lesz.

A feleségeddel 58 éve vagytok együtt. Egyszer azt mondtad, hogy az ő helyében ilyen pasival nem kezdtél volna. Miért?

Mert nem én vagyok a nők zsánere.

Mi lenne a bajod nőként egy olyan férfival, mint amilyen te vagy?

Ami a feleségemnek. Túl magamnak való vagyok. Olyan szakmám van, amit nem tudok nyolc óra után abbahagyni. Állandóan leköt. A kisunokám, Veruska egyik első mondata az volt: "A papa koncentrál". Nyilván az anyja mondta neki. Ez alatt az értendő, hogy engem nem szabad zavarni, mert csak ülök egyedül, magamba fordulva. Egy íróval nem jó élni. Nem tudom magamat teljesen odaadni. Az írásmesterség borzasztó önző dolog. Elkéri az ember életét. Nagyon nehéz mellé harmonikus élettársi kapcsolatot szőni. Nem véletlenül annyira dramatikus és zaklatott sok művészházasság, mert a művészek önzők. Az önzésen azt értem, hogy a művészetnek élünk.

Nektek mégis hogy sikerült ennyi évet együtt leélni?

Nagyon bölcs a feleségem. Én nem bírtam volna ki, ha ő is művész. Pedig lehetett volna. Sokkal mélyebb és tehetségesebb, mint én. Az az érzésem, hogy ő ezért a kapcsolatért nagyon sok mindent föláldozott saját magából ugyanúgy, mint az anyám. Az anyám nagy színésznő, operaénekesnő lehetett volna. De miattam nem tette. Két nő áldozta föl magát azért, hogy én művész lehessek: az anyám és a feleségem.

Néha nincs lelkiismeret-furdalásod?

Ezt a könyvet, amit most olvasni fogsz, nem tudtam volna megírni, ha ezt nem látom. Ha természetesnek veszem azt, hogy a feleségem és anyám így működtek. Nem volt természetes. Pontosan láttam azt, hogy két nő a saját életéből a legszebb dolgokat föláldozta azért, hogy én megvalósíthassam magam.

Ez felelősség is, nem? Vajon méltó vagyok-e rá, viszonozni tudom-e? Mocorog benned ilyesmi?

Persze. Nyilván, hogy ez bennem van, és nem csak az ő személyüknek szól. Ezért tartanak engem nőtisztelő írónak. Ez a mottója a könyvemnek. Nem tudom, milyen világ jön, de ha lesz új világ, az a nők tiszteletén fog alapulni. Ez a gondolat innen ered.

"A papa koncentrál." Mindig? Az lehetetlen.

Nagyon sokszor olyankor jutnak eszembe fontos dolgok, amikor éppen valami mást csinálok, de nekem a gondolkodás élvezet. Szerelem. Benne van a szóban: filozófia. Tudod, mit jelent ez? Szófiába, a bölcsesség istennőjébe szerelmesnek lenni. A gondolkozás egy szerelmes folyamat.

Ez az örök szerelem.

Ha szép a Szófia, akkor igen. Ez viccesnek tűnik így, ugye? Pedig igaz is. Meggyőződésem, hogy ami nem szép, az nem is igaz. Az igazság minden megjelenési formában hordozza magában a szépséget. Lehet veszedelmes, súlyos, katartikus, szenvedéssel teli, de hogy az igazság ne lenne szép?! Az evangéliumnak minden mondata szép. Egy csúnya mondatot nem találsz benne. Nálam az igazság kritériuma, hogy szép-e, vagy sem.

Olyan mélyek a mondataid. Láthatnálak lazának, viccelődőnek valahol?

Gyere le velem egy edzésre. Ott pillanatok alatt kiderül, hogy abszolút a társaság közepe vagyok. Pici gyerekkorom óta sportolok. Nem akartam dicsőséget, nagy eredményeket elérni, kijutni az olimpiára. De nagyon szerettem a sport lélektanát, és a társaságot. Nem tudják az emberek, hogy az életben a lehető legjobb és leghosszabban tartó barátságok a sportbarátságok. Bokszban halálos ellenfelek tudnak igazi barátok lenni. Az MTK öreg harcosaival még mindig találkozgatunk a Klauzál téren. Csak az évek múlnak, a barátságok nem.

De miért épp a boksz lett a te sportod?

Először is, mert drámai sport. Nagyon sokat segített abban, hogy megértsem a küzdelem lélektanát. Másodsorban pedig gyáva gyerek voltam, és le akartam győzni a gyávaságomat. Meg akartam tanulni azt, ami a boksz lényege, hogy bele kell nézni az ütésbe. Nem elfordulni, ahogy ösztönösen tennéd. Ha komolyan veszed, akkor szembe kell nézni. Nagyon nehéz pont belenézni a pofonba. Ez az élet minden küzdelmére igaz.

Ma mit jelent neked az edzés?

Szórakozás, kikapcsolódás. Rengeteg barátom van ott. Lemegyek az edzőterembe, végigmegyek a gépeken, már nem teszek olyan nagy súlyokat rájuk, mert azért az izmaim nem olyan rugalmasak.

Ne mondd ezt! Ha megfogom a bicepszedet, akkor elájulok.

Mert minden nap ott vagyok, hát, nyilvánvaló. De ez nekem természetes, mert ott élek.

Ez olyan mindennapi rítus neked, mint ahogy én összerakom magam reggel?

Nem, mert te ott egyedül vagy, magaddal vagy, én meg sok emberrel vagyok. Rengeteg az ugratás, hülyéskedés, dumálgatunk, cukkoljuk egymást, ráadásul gyönyörű szép lányok vannak.

Téged is cukkolnak?

Például azzal cukkolnak, hogy Bunyós Pityunak én vagyok az őrző-védője. Ott áll Bunyós Pityu, és amikor meglát engem, akkor azt mondja: "Gyere, Péter, bántanak!" Hopp, és akkor rendet teszek körülötte. "Pityut nem bántjuk, mert itt vagyok!" Képzelheted!

Kuncogok... Azért ezt a jelenetet megnézném! Benned van egy huncutság. Ne akarjunk téged egy karosszékbe ültetni rettenetesen komoly arccal!

A lelkem mélyén egy ilyen bohóc él. Az Isten bohócaiban erről írok.

A bohóc se öregszik?

A bohóc nem öregszik és nem hal meg. Az benne a jó. Mindenféle dolog történhet vele, de nem hal meg. A bohócról a tarot kártyában nem lehet tudni, hogy gyerek vagy bölcs. Mindkettő lehet. Nincs száma. Nulla, vagy kívül van a játékon. Olyan, mint a joker a römiben. A bohóc az a szerep, ami igazán én vagyok. Mindenhol otthon van, és sehol sincs otthon. Úgy fogja föl az életet, mint egy játékot.