Iszak Eszter: "Tökéletesen megvan az összhang, és ez olyan jó!"

Szívesen mondtál igent a zsűrizésre? Annyi mindent csinálsz, és ez egy új terep.

Zenefüggő vagyok. Áldás az életemben, hogy egy zenecsatornánál dolgozom. Napi 20 órán át képes vagyok zenét hallgatni, és mindig fontos volt, hogy új dolgokat fedezzek fel. Jó lesz, hogy elsőként pillanthatok meg még ismeretlen tehetségeket! Kamaszokat, akik elképesztő édesek és nagyon tehetségesek.

A Nagy Duettben hallhattunk, láthattunk, de kicsi korodban te is énekeltél anya hajlakkos flakonjába?

Abszolút, igen. Spice Girlst naponta százszor, persze csak anyukám és a magam szórakoztatására. Bár lehet, hogy a huszadiknál ő már nem élvezte annyira... Zenét viszont sajnos nem tanultam. Már nagyon bánom. Lenne is kedvem elkezdeni, de most meg már türelmem nincs hozzá. Ákost kértem, hogy tanítson meg zongorázni, csak az a baj, hogy nehezen fogadom el, hogy nem megy rögtön és könnyedén. Majd meglátjuk...

Kamaszként olyan voltál, mint ezek a tinik, akik elindulnak a tehetségkutatón? Szeretted megmutatni magad? Te voltál a társaság középpontja?

Egyáltalán nem. Sőt. Nem azt mondom, hogy elbújtam és meg sem szólaltam, de sosem voltam a középpontban. Nem voltam az a típus - egészen addig, míg a VIVA-hoz nem kerültem. A modellkedést, a fotózást, a reklámfilmezést nagyon szerettem. Tudom, hogy ez ellentmondásnak tűnik, hisz az is szereplés, de számomra mégis mást jelent. Társaságban nem szerettem az előtérben lenni.

Mikor derült ki számodra, hogy szép vagy? Gondolom, sokat hallgattad, hogy "jaj, de szép ez a kislány"?

Emlékszem, hogy sokszor mondták anyukámnak is, nekem is, viszont hallottam, hogy a szomszéd kislányra és a barátnőimre is ugyanezt mondták. Azt gondoltam, hogy ez egy udvariassági formula. Nem vettem komolyan. Én láttam magam a tükörben 40 fokos lázzal is, vagy épp kisírt szemekkel. Egyáltalán nem tartottam magam kiemelkedően szépnek.

Elégedett voltál magaddal kamaszkorodban?

Nem nagyon volt önbizalmam. A magasságom zavart leginkább, mert tudtam, hogy nem tudok rajta változtatni. Ha valaki kövérnek érzi magát, akkor le tud fogyni, de nőni hiába akarsz! Ez komoly gát volt bennem. De amúgy is nagyon zárkózott tini voltam. Pár éve változtam meg és ebben is sokat segített a VIVA. Amikor 700 emberből engem választottak, lassan el mertem hinni, hogy mégis csak lehet bennem valami plusz...

Mindjárt eljutunk oda is, de még maradjunk a gyerekkornál. Dunaújvárosban nőttél fel. Más egy kisvárosban cseperedni, mint Budapesten.

Húszéves koromig ott éltem, de azt hiszem, inkább nagyvárosi lány vagyok. Sokkal jobban érzem magam Budapesten. Dunaújvárosban mindenki mindenkit ismer, mindenkinek mindenkiről van véleménye, és engem ez zavart. Amikor befejeztem az általános iskolát, szerepeltem egy telefonreklámban. Mindenhol ott volt a képem: a buszokon, óriásplakátokon... Akkor kerültem be a középiskolába. "Westel-Eszter" lettem, ezt kiabálták utánam a suli folyosóján, és valahogy elkezdtem szúrni az emberek szemét. Pedig az iskolában inkább szürke kisegér voltam, próbáltam nem feltűnni. De kipécéztek maguknak. És egy kisvárosban nehéz láthatatlannak maradni.

Egy reklám éppenséggel nem láthatatlan.

Persze, de akkor talán ebbe bele se gondoltam. Tudod, miért vonzott a modellszakma? Mert utazgatni szerettem volna. Menni, látni, felfedezni a világot. Ez tetszett benne! Rágtam anyu fülét, hogy vigyen castingokra - még kocsink se volt, de munka után hajlandó volt vonattal felbumlizni velem Pestre... Sokat köszönhetek neki!

A modellkedésben az is számított, hogy elkezdj pénzt keresni? Anyukád egyedül nevelt téged és a testvéredet.

Anyukám fonónőként dolgozott, de mindent megteremtett nekünk, amire szükségünk volt, tehát nem lett volna muszáj dolgoznom. De szerettem hasznosnak érezni magam, és azt is tudtam, hogy ha szép ruhákra vágyom, arra magamnak kell előteremteni a pénzt, mert máskülönben nincs rá keret. De a modellkedés inkább volt élmény, mint pénzkereset. Dolgoztam én pénztárosként és hoszteszként is szabadidőmben a suli mellett. De tudtam, hogy tanulni is kell, úgyhogy a PR-marketing szakon kötöttem ki. Tisztában voltam vele, hogy modellkedni csak egy darabig lehet.

Közben bekerültél a "Topmodell leszek" című valóságshow-ba is.

Igen, a középiskola és a főiskola között. Úgyhogy megint lett egy becenevem - én voltam a "Topmodell leszek-es lány.” De ott ez már nem volt negatív jelző.

Akkor a média is vonzott már?

Nem. Abban bíztam, hogy talán ez a műsor ugródeszka lehet 18 évesen a modellszakmába. Próba szerencse. Vesztenivalóm nem volt.

Sőt, inkább nyertél! Hisz az azóta eltelt évek sikert hoztak. 3 és fél éve a VIVA meghatározó arca vagy. Miből lesz a cserebogár? Hova tűnt az a zárkózott lány, aki mosolyogni szeret egy fotón, de megszólalni nem nagyon?

Felnőtt az a lány... A személyiségem is sokat változott az elmúlt években. Milyen fura, annak idején segédszerkesztőnek akartam jelentkezni a VIVA-hoz, hisz ahogy mondtam, imádom a zenét. Aztán egy ismerősöm mondta, hogy műsorvezetőt is keresnek. Úgy voltam vele, hogy bár soha nem éreztem ilyen ambíciót, azért a castingra elmegyek és kipróbálom magam. Annyira izgultam! Alapvetően nem vagyok az a közvetlen típus, aki bárkivel bármiről el tud beszélgetni. Kicsit félelmetes is visszagondolni arra, hogy egy hajszál választott el attól, hogy azt mondjam: nekem ez nem megy. Úristen, de jó, hogy nem tettem meg! Annyira imádom, hogy sokféle dolgot csinálhatok, és folyamatosan tanulhatok!

Gondolkozol a jövőn? Merre és mit szeretnél még?

Nem töröm a fejem, és nem görcsölök, úgyis jön, aminek jönnie kell. Nagyon jól érzem magam most a helyemen. Június 11-én negyedszer fogom én vezetni a VIVA Cometet, hát gondolj bele! Az első előtt még azt hittem, hogy meg fogok halni a színpadon. Ma már tudom, hogy a show az egyik legcsodálatosabb feladat, amit műsorvezető kaphat. Egyedülálló, látványos műsor keretében találkozhat a közönség a legnagyobb hazai sztárokkal.

Többször utaltál arra, hogy sokat változtál. Leginkább miben?

Jobban tudok kommunikálni az emberekkel, és valahogy jobban érzem magam a bőrömben is. Régen nagyon pesszimista voltam. Három éve elolvastam a Titok című könyvet, a filmet is megnéztem, és azóta hiszek a pozitív gondolatok erejében. Van, aki azt mondja, hogy ez butaság, de észrevettem, hogy tényleg változni tudnak a dolgok. Ha pedig nekem segített, akkor miért ne higgyek benne?

Nincs is okod pesszimizmusra, hisz azon túl, hogy a munkádat szereted, majd’ két éve már párra is leltél! Milyen társra vágytál? Anno azt is megfogalmaztad magadnak?

Szerintem ez mindig alakul. Persze vannak alapdolgok. Egyrészt arra vágytam, hogy olyan valakivel találkozzak, aki gondoskodó. Leginkább idősebb barátaim voltak, valószínűleg azért, mert fontos, hogy valakiben megbízhassak és igazi hátország legyen. Másrészt a hűség az, amit alapvetőnek tartok. És most, ebben az életszakaszomban azt is fontosnak érzem, hogy felnézhessek a páromra. És Ákos ilyen. Nemcsak azért, mert zenész és rajongok érte, hanem azért is, mert rettentően tájékozott. Rengeteget olvas, olyan, mint a szivacs, minden érdekli és nincs olyan téma, amiről ne lehetne beszélgetni vele.

Tudod már dúdolni a "Kicsi gesztenyét"?

Régen nem hallgattam TNT-t, de ma már az összes dalt betéve tudom. Nagyon sokat jártam vele fellépésre, meg hát, amikor szerelmes lettem, akkor folyamatosan pörgettem oda-vissza a CD-it.

Vicces lehet, hogy az embernek a rádióból vagy CD-ről a szerelme énekel... Látom, hogy kuncog a szemed!

Fura érzés volt az elején. Sosem volt zenészbarátom. Abba is belegondoltam, hogy vajon mikor láthattam őt életemben először? Tévében vagy akárhol? Nyilván nem is emlékszem rá, mert - mondjuk - tízéves lehettem. És amikor megláttam, még nem is sejthettem, hogy ő lesz majd a leendő férjem! Ilyesmik is eszembe szoktak jutni. Érdekes ez az egész.

És árgus szemek figyelik, hogy miként alakul! Két ismert ember - az érdeklődés szinte megduplázódik.

Nem volt egyszerű, főleg az elején, mert hirtelen mindenki megrohant minket, de úgy döntöttünk, hogy igyekszünk kellő távolságot tartani a nyilvánosságtól. Nem szeretek a magánéletről, a családomról beszélni, hisz ez nem csak engem érint, és nem akarom kiadni a hozzám közelállókat. Ez most egy kivétel...

Értem én, hogy óvjátok, amitek van. Belegondoltál abba, hogy nemcsak a külvilágtól kell félteni, hanem a kapcsolatért is folyamatosan tenni kell? Oly sok szép szerelem végéről olvashattunk már...

Voltak már hosszú kapcsolataim, és utólag látom, hogy én nem mindig tettem értük. Már rájöttem, hogy kell. Nem szabad, hogy az ember belekényelmesedjen. Hogy ha arról van szó, hogy fel kell kelni Ákoshoz hétkor reggelit csinálni, akkor megteszem, mert tudom, hogy örömet okozok neki vele, és ő ezt vissza is jelzi. Figyelünk egymásra, és így tesszük egymást boldoggá. Tökéletesen megvan az összhang, és ez olyan jó!

Most azt kérem, hogy csukd be a szemed, és gondolj Ákosra! Mit érzel?

Olyan határtalan boldogságot, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Tudom, hogy egy és háromnegyed év még nem olyan hosszú idő, de amikor találkozunk, most is repkednek a pillangók a gyomromban. Ugyanúgy, mint az első randin. Imádok hozzáérni, megcsókolni... Lehet, hogy húsz év múlva már nem olyan lesz, mintha először találkoznánk, de szerintem ez a szeretet biztosan megmarad. Ezt érzem.