"Volt, hogy rendőröket kellett hívnom, hogy láthassam a gyerekem" - egy édesapa kálváriája

Botás Enikő

2015.12.28.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ha szokás azt mondani, hogy anya csak egy van, akkor azt se felejtsük el, hogy bizony apából is ugyanúgy csak egy van. Ideális esetben egy gyereket az édesanyának és az édesapának közösen kellene felnevelnie, még akkor is, ha már nem élnek együtt, hiszen a gyerkőcöknek mindkét mintára, nevelési módszerre és mindkét szülő védelmező szeretetére szükségük van.

Ezt az úgynevezett ideális esetet a való életben egyre nehezebb fenntartani. Számtalan olyan történettel találkozni, amikor egy édesapa önszántából mond le saját gyerekéről, a róla való gondoskodásról és a kapcsolattartásról. Ezekben az esetekben a magára hagyott anyukának egyedül kell belevágnia a szülői létbe, és ő gyakran bármit megadna azért, hogy a csemetéje életében egy szerető, gondoskodó apuka is jelen legyen.

Vannak azonban olyan történetek is, amikor az apuka minden erejével azon van, hogy szülői jogait érvényesítse, hogy lássa, nevelje, gondozza gyerekét, ezt azonban az édesanya a végsőkig elmenve is megakadályozza.

Interjúalanyunk Viktor, az utóbbi típusba tartozik: két éve küzd azért, hogy kislányával ne csak néhány órácskát tölthessen el, hetente egyetlen alkalommal.

Van egy kétéves kislányod, aki jelenleg Szlovákiában él az édesanyjával és a nagyszüleivel, és akivel te kizárólag vasárnaponként találkozhatsz, három óra hosszára. Hogyan jutottatok el idáig a volt pároddal, mi a ti történetetek?

Öt évvel ezelőtt, 24 éves koromban találkoztam ezzel a lánnyal. Tudni kell rólam, hogy nyolc-kilenc éves korom óta színészként dolgozom, eleinte színházakban, az utóbbi időkben leginkább filmekben és egy sorozatban, körülbelül három éve pedig videoklipeket, reklámfilmeket is rendezek. Sosem tartottam és most sem tartom valamiféle magasztos dolognak a munkám, azért élek ebből, mert ehhez értek. Ez egy nehéz munka, ami nagyon sok alázatot kíván, de semmivel sem vagyok jobb, mint mások. A barátnőm egy felvidéki lány volt, aki, amikor találkoztunk, már itt élt Budapesten. Ő egészen másképp tekintett erre a szakmára. Azért jött Budapestre, hogy színésznő, énekesnő vagy táncosnő legyen. Igazából mindegy volt melyik, csak csillogásban élhesse az életét. Abban a fázisban találkoztam vele, amikor úgy gondolta, hogy éppen feltörekvőben van, és pillanatokon belül sztár lesz belőle. Gyakran mondta is, hogy egy-két éven belül robbanni fog.

Négy évig voltunk együtt, az a négy év pedig tele volt nagy drámákkal, szakításokkal, kibékülésekkel, háromszor laktunk együtt, háromszor laktunk külön, párterápiára is jártunk.

A gyermekünk megszületése előtt már átéltünk egy vetélést, volt lánykérés Prágában, és terveztük az esküvőnket. Nagyon szerelmes voltam, el akartam venni feleségül.

Neki az volt a kikötése, hogy csak a Szent István-bazilikában hajlandó hozzám jönni. Mivel ez volt a kívánsága, elintéztem, elkezdtünk hát járni jegyesoktatásra.

A jegyesoktatáson történt egy nagyon jellemző sztori, ami talán valamelyest választ ad arra, hogy ez a kapcsolat hol siklott ki. Az oktatáson sok személyes adatunkat meg kellett adni: hogy hol lakunk, hány évesek vagyunk, és természetesen azt is, hogy ki mivel foglalkozik. Ő akkor éppen bébiszitterkedéssel foglalkozott, úgyhogy a kérdésre azt válaszoltam, hogy én színész vagyok, a menyasszonyom pedig bébiszitter. Ezt a kijelentésemet egy félnapos hiszti követte, még fel is pofozott. Végül este megkért, hogy másnap menjek vissza a papi hivatalba, és írassam át a munkáját bébiszitterről színésznőre.

De hiába lett belőle papíron színésznő, az esküvőt végül lefújtátok.

Igen. Hiába volt a jegyesoktatás, és készülődtünk az esküvőre, a vége nem házasság, hanem szakítás lett. Egy veszekedés után ugyanis hat hónapra elhagyott. Fél év után azonban visszatért az életembe, és kezdődött minden elölről, csak éppen titokban kellett együtt lennünk, merthogy a családja nem kedvelt engem. Aztán egyszer mégis lebuktunk, amikor elvittem wellnessezni, és a közösségi oldalamra kiraktam magamról egy képet, amin bár ő nem volt rajta, de a családja tudta, hogy ő is ott van.

Egy ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban hogyan született meg a gyermeketek, tervezett baba volt?

Ő mindenképpen szeretett volna gyereket. Úgy volt vele, hogy az ő korában – 26 éves lehetett akkor – odahaza a lányoknak már három gyerekük van. Amikor elkezdtünk készülni a babára, béreltem egy másik lakást a Duna-parton, a Parlament mellett, szép környezetben, játszótér mellett. Az egész lakást átalakíttattam, hogy minden tökéletes legyen. 2013 szeptemberében pedig meg is született a baba, ám ő csak otthon, Szlovákiában volt hajlandó szülni. Szeptember elejére volt kiírva, augusztusban haza is utazott, ott meg is született a gyerekünk, pár napot otthon töltött, aztán visszajött Budapestre.
Együtt éltünk három hónapot, aztán fogta magát, és hazament Szlovákiába. Azt mondta, hogy elviszi orvoshoz a gyereket Szlovákiába, és hogy két nap múlva jönnek is haza. Aztán két nap múlva telefonáltam, és a telefonját már nem is ő vette fel, hanem az édesapja.

Aki elmondta, hogy sem a barátnőm sem a gyerekem nem fog már visszajönni.

Utána hosszan könyörögtem a gyerekem anyjának, hogy hagyjuk a bíróságozást, mert gyerekkoromban én már végigéltem egy válást, ami kínkeserves volt. És nem akartam ezt a gyerekemnek. Aztán megtudtam, hogy már akkor, amikor együtt éltünk, a családja javaslatára beadta a bíróságon a gyerek kizárólagos nevelésére való igényét.

Nem adott magyarázatot a viselkedésére?

Nem igazán. Én azonban sejtem, mi mehetett a háttérben. Az évek múlásával valószínűleg szembesült azzal, hogy belőle itt nem lesz sztár, hogy odahaza a szülővárosában sokkal nagyobb sikereket tud elérni. Ehhez jöttek hozzá a folyamatos célozgatások a szülei részéről, hogy milyen jó lenne, ha a kisunoka velük nőne fel. Ezek a körülmények végül megerősítették abban, hogy jobb lenne vidéken felnevelni a gyerekünket.

Neki az volt az elképzelése, hogy két-három hónap alatt ezt majd lerendezi a bíróság, én meg majd szorgalmasan küldöm nekik a pénzt, és majd csak akkor látom a gyerekemet, ha ők azt mondják. Gyakorlatilag a szüleinek szülte a gyerekünket.

Hazautazott Szlovákiába. Ezután volt lehetőséged meglátogatni a kislányodat?

A barátnőm egyáltalán nem akarta, hogy találkozzak a gyerekemmel. Egy ideiglenes bírósági intézkedésnek köszönhetően van lehetőségem arra, hogy láthassam. A bíróság úgy határozta meg, hogy minden vasárnap háromtól hat óráig láthatom. Amikor ezt meghallottam azt hittem, hogy elsírom magam. De ezt a barátnőm rögtön meg is fellebbezte, hogy csak minden második vasárnap láthassam. Ezt azonban szerencsére nem fogadta el a bíróság. Most már engedik, hogy lássam, de korábban voltak nehézségek.

Volt, hogy rendőrökkel kellett mennünk, hogy érvényesíteni tudjuk a bírósági határozatot, de persze volt, hogy mégsem engedtek be.

Ilyen esetekben azonnal írtam a kapcsolattartási kérvényt a bíróságnak, csatolva a rendőri jegyzőkönyvet vagy a feljelentést, hogy nem engednek a gyerekem közelébe.

A kislányod már kétéves, hogy áll az ügyetek a bíróságon?

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a gyerek Magyarországon magyar állampolgárnak van bejegyezve, mivel a születése pillanatában mindkét szülőjének állandó bejelentett magyar lakcíme volt, ráadásul az én nevemet is viseli. Kint viszont szlovákként kezelik, mivel Szlovákiában született. A tárgyalás is kint folyik, viszont eddig még egy tárgyaláson sem tudtam megjelenni, volt, hogy kórházban voltam, volt, hogy külföldön forgattam. 2013 óra megy a harc, amit nagyon nem szerettem volna, el akartam kerülni. De sajnos muszáj volt bekeményítenem: elkezdtem tanúkat gyűjteni, sms-eket összegyűjteni, fényképeket, videókat csinálni.

Erre a bekeményítésre miért volt szükség?

A bíróságon azt állította, hogy mi csupán pár hónapja ismerjük egymást,

hogy soha nem éltünk együtt, hogy ő nem élt Budapesten, és hogy már a terhessége alatt is Szlovákiában lakott, és oda is tervezte a gyereket.

Rengeteg tanúvallomást, fényképet, videót összegyűjtöttem, hogy bizonyítsam az igazat. De a bíróság részéről semmi reakció, semmi előrelépés nincs. És még mindig kapcsolattartási kérelmeket kell írnom, hogy ezt a három órát engedjék.

Viktor egy egyesület alapító tagja, amely a hasonló helyzetben lévő édesapák számára jött létre.
Célunk a házasságok, élettársi kapcsolatok és egyéb társas kapcsolatok megszűnését követően a külön váló családban nevelkedő gyermekek és szüleik jogainak és legmagasabb érdekeinek védelme, a szülők jogegyenlőségének támogatása, különös figyelemmel, de nem kizárólagosan az esetek nagy számában külön élő szülővé minősített apák érdekképviselete, szülői jogaik érvényesítésének elősegítése, továbbá a felbomló családból és társas kapcsolatokból származó gyermekek kiegyensúlyozott nevelése, gondozása, valamint a gyermekek érdekeinek figyelembevételével az azonos mértékű szülői fizikai gondoskodás elérése minden gyermek és szülő számára.
Az Apaszív Egyesület Facebook-oldalát itt érheted el.

Mit szeretnél elérni, mi a célod?

Aránylag sokat finomodtak az elképzeléseim az elmúlt egy évben. Mivel mondhatom, hogy a koromhoz képest jó körülmények között élek, eredetileg azt szerettem volna, ha itt nő fel velem a kislányom. Mivel magamnak osztom be az időmet, abszolút meg tudnám oldani, hogy a lehető legtöbb időt együtt töltsük.

És mennyiben változtak ezek az elképzeléseid?

Európa nagyon sok országában az alapirányelv a váltott elhelyezés. Ami a mi esetünkben azért lehet fura, mert két különböző városban, sőt országban élünk. De ha rá lehetne venni a gyerekem anyját, hogy visszaköltözzön Pestre – hiszen egyébként ide terveztük a gyereket – sokkal jobb iskolákat, óvodákat találhatnánk neki. Ha hajlandó lenne arra, hogy ide költözzön, akkor én azon lennék, hogy legyen váltott elhelyezés.

Ő mennyire kompromisszumképes?

Semennyire. Ő azt gondolja, sőt ki is jelentette, hogy az apuka az elhanyagolható. Szerinte neki ez a gyerek jár. Ő úgy ment bele a bírósági hercehurcákba is, hogy mivel ő az anya, nekem esélyem sincs.

Mivel éppen két ünnep között vagyunk, muszáj rákérdeznem a karácsonyra. Hogyan szokott telni az ünnep?

Eddig még sosem volt arra alkalmam, hogy a karácsonyt a kislányommal tölthessem. Tavaly 28–29-e körül mehettünk csak ki a kislányomhoz édesanyámmal, és akkor is könyörögnöm kellett, hogy láthassuk a gyereket. Nagyon kellemetlen és megalázó módon egy játszóházban kellett bontogatni az ajándékokat, mert nem lehetett normális helyen találkozni. Idén kivettem Szlovákiában egy lakosztályt – amit érkezésükkor az anyának első dolga volt leszólni –

vittem magammal díszeket, kis világítós karácsonyfát, kis hangfalakat, és a telefonomról szolgáltattam a karácsonyi zenecsokrot, no és persze az ajándékokat se felejtsük ki.

Vettem a lányomnak többek között egy tabletet, amire a korának megfelelő fejlesztő játékokat töltöttem fel, illetve az általam felénekelt és egy zeneszerző barátom által komponált, neki szóló számokat, meg a Skype-ot, hogy néha beszélhessünk egymással. Nos azt hiszem, azt nem kell mondanom, az anyja ezt azóta sem tette lehetővé. December 19-én szombaton délután 4-től este 6-ig lehettem vele.

Karácsonyi pillanatok a szlovákiai szálloda lakosztályában Forrás: Noé Viktor

De az is probléma egyébként, hogy meglephetem én akármilyen ajándékkal, játékkal vagy ruhácskával a gyerekemet, az egyáltalán nem biztos, hogy otthon engedik is azzal játszani, vagy valaha ráadják azokat a ruhákat. Akármilyen ruhát vettem eddig neki, soha nem adták rá a láthatások idején, kapott tőlem fülbevalót is, azt sem láttam még a fülében. Hiába kérem az anyját, hogy legalább fotózza le azokban a ruhákban, egyáltalán nem hajlandó rá.

És nagy esélye van annak is, hogy az általam vásárolt játékok végül a szekrény tetején végzik.

Ez ellen nem tudok mit tenni, az nyilván nem megoldás, hogy nem veszek a gyerekemnek semmit.

Ha reálisan végiggondolod a helyzetedet, az egész történeteteket, milyen döntést vársz?

Annyi irreális dolgokkal találkoztam már ennek az ügynek a kapcsán, hogy már nem tudom, mit várjak. Én csak azt remélem, hogy normálisan láthatom a gyerekemet. De azt tudom, hogy nagyon kedvezőtlen döntés nem születhet, mert akkor megyek Strasbourgba. Egyébként nevetséges, hogy két év alatt a bíróság annyit nem tudott kipréselni magából, hogy rendesen láthassam a gyerekemet. A legrosszabb, ami történhet, hogy ki kell vennem egy lakást Szlovákiában, hogy úgy valósítsuk meg a váltott elhelyezést.

De én már csak azt várom, hogy vége legyen.

Két éve gyakorlatilag nincs magánéletem. Nem azért, mert nem akarom, vagy mártírt akarok csinálni magamból, de ez a rengeteg megalázó helyzet, amiket hétről hétre mindig meg kell élnem – már egyszerűen nincs hangulatom semmihez. Csak a kislányom körül forognak a gondolataim, csak a munka van, és ő.

A kapcsolatkorlátozás témájában Viktor egy kisfilmet is írt és rendezett.