Interjú Tatár Csillával

Te miben hiszel, Csilla?

Én egy tipikusan olyan ember vagyok, aki abban hisz, amit lát, amit hall, vagy esetleg amit érez. De az érzést is értsd úgy, hogy a fizikai valójában, ami megfogható.

Volt olyan fordulat az életedben, amikor elkezdtél azon gondolkodni, hogy lehet-e valami több annál, mint amit fizikailag tapasztalunk?

Az első ilyen fordulópont nálam a nagymamám halála volt. Az utolsó négy napját egy hospice-házban töltötte. Nagymamám végtelenül racionális ember volt, és ateista, de a sors úgy hozta, hogy egy indiai csevegőtárs került mellé. Ez a nő arról mesélt neki, hogy náluk, Indiában hogyan kezelik az elmúlást, illetve a saját életútjáról is sokat beszélt, arról, hogy őt az anyukája kitagadta. Ez nagyon megfogta a nagymamámat. Végül azt is mondta neki, hogy úgy tekint rá, mintha ő lenne az édesanyja, aki kitagadta, szóval ez egy csodálatos egymásra találás volt. Ettől pedig a nagymamám elkezdett teljesen másként viselkedni, szentimentálisan, érzékenyen. Úgyhogy ez volt az első ilyen pont, amikor elgondolkodtam, hogy talán van valami felsőbb erő, ami irányítja a sorsunkat. A második ilyen momentuma pedig az volt az életemnek, amikor a férjemet megismertem. Vagyis amikor megismertem, még nem tudtam, hogy ő lesz a férjem, csak visszagondolva olyan az egész, mintha sakkfigurák volnánk, akiket fölülről irányítottak. Persze, ezt is próbáltam racionálisan megmagyarázni, de vannak dolgok, amiket nem tudok. Ilyen például, ahogyan mi egymásba szerettünk.

Hogy zajlott ez?

Munkakapcsolatnak indult, aztán több mint egy évig csak barátság volt, és aztán egyszer csak együtt voltunk. Ráadásul nagyon hirtelen és váratlanul fogant meg a kisfiunk is, bár szerettük volna. Én abban a hitben voltam, hogy velem valami gond van, az előző házasságomban három évig nem adatott meg a közös gyerek. Pedig mindent megpróbáltam.

Mi mindent?

Voltam különböző orvosoknál, volt hormonkezelésem, de jártam pszichológusnál, talpreflexológusnál, ettem gyógynövényeket, sőt még kineziológushoz is elmentem. A gyerekért mindent megtettem. De nem hozott eredményt, és nem értettem, miért, sosem kaptam konkrét választ. Miután Balázs belépett az életembe, decemberben eldöntöttük, hogy szeretnénk babát, februárban pedig már pozitív volt a terhességi teszt.

Érzed azt, hogy ez mekkora csoda?

Igen, de utána egyszerűen meg tudtam magyarázni magamnak, hogy én a lelkem mélyén tudtam, hogy Balázsnak szeretnék gyereket szülni.

Látod, a lélekhez kötöd... Még ha nem is gondolunk bele, hogy ez mit is jelenthet...

Igen, abszolút. Annyira egyértelmű volt egy bizonyos beszélgetés után, hogy ő az. Úgy zártam le, gyorsan és határozottan 10 évet, és olyan jó döntést hoztam minden szempontból, hogy erre úgy gondolok vissza, mintha nem is én lettem volna. Nem értem, hogy tudtam ezt így végigcsinálni.

Milyen Milán?

Joshi azt mondta rá, hogy öreg lélek. Ebben lehet valami, mert olyan bölcs és okos a kisfiam, hogy néha olyan érzésem van, mintha sokkal jobban ismerne engem, mint én saját magamat. Úgyhogy abban talán tudok hinni egy kicsit, hogy nem először élünk ezen a Földön.

Volt olyan élményed, ami ezt alátámasztotta? Akár déjà vu, vagy bármi hasonló megérzés?

Igen. 24 évesen mentem először férjhez. Ránézésre az egy igazi álomesküvő volt, amilyenről minden kislány álmodik. Örülök, hogy volt egy ilyen is, bár én nem feltétlenül vágytam ilyenre. A második esküvőm viszont pont olyan volt, amilyenről álmodtam. Szűk körű és meghitt. Az első esküvőm egy villaépületben volt, felvettem a szépséges hernyóselyem ruhámat, már az apukám is ott volt a három koszorúslánnyal. Én még valamiért visszamentem a szobába, ahol készülődtem, és akkor valahogy átszaladt az agyamon, hogy nekem nem ez lesz az utolsó esküvőm. Ez olyan fura, de esküszöm, hogy így volt. És aztán eltelt tíz év... Sokszor eszembe jutott ez azóta, hogy mégis honnan jött ez a gondolat, mert semmi nem indokolta, nagyon szerettem volna jól csinálni. Ez lehet a megfejtés: hogy ezt nem csinálni kell, hanem minden magától működik, ha egymásnak rendelnek benneteket az égiek, mint minket, Balázzsal.

NL: Az első kártya azt mondja nekem, hogy nagyon könnyen változol, alkalmazkodsz a legkülönfélébb helyzetekhez is. Ráadásul mindenre nyitott vagy, a változásokra is, már nem félsz tőlük. Nem vagy merev, és az életed eseményei meg is követelik tőled a rugalmasságot.

TCs: Ez tényleg így van, pedig milyen ritkán szokták ezt észrevenni...

NL: A második kártya nagyon érdekes, egyfajta utat jelöl, amelyen végigmehetsz jó és tiszta eszközökkel, de akár nem túl tisztességes eszközökkel is. Mindkettőre képes vagy, innentől kezdve ez döntés kérdése, hogy milyen módon akarod elérni a céljaidat, és adott esetben hogyan viselkedsz az emberekkel. A harmadik lap hatalmas tűzről, erőről mesél, a győztes erejéről, ami téged mindig visz előre.

TCs: Az tény, hogy én néha egy versenyistállóban érzem magam, és úgy megyek előre, mintha egy versenyló lennék.

NL: Az utolsó kártya pedig királynői pozíciót jelöl: képességeid, tudásod birtokában és tudatában vagy. Mégis igyekszel elrejteni ezt előlünk, és jóval egyszerűbbnek mutatod magad. Ráadásul nagyfokú érzékenységről is árulkodik, de te ezt is elrejted előlünk.

TCs: Tetszik ez a kártyás dolog... (kuncog). Nyilván minden nőnek van egy tartása. De nagyon jólesik, úgyhogy köszönöm szépen.