Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Endrei Judit

Peller Mariann: Amikor meghívtalak a műsorba, azt mondtad, hogy te nem gondolkodsz igazán spirituálisan. Ez mit jelent?

Endrei Judit: Én egy kicsi faluban gyerekeskedtem, a természet közelében, parasztemberek között. Azokban az időkben, abban a világban nem volt jelen, hogy az elvont világról beszélgessünk, ahogyan ma már kézenfekvő ez a téma. Nem vallásos családba születtem, a kis falunkban még templom sem volt, és azt gondoltam, hogy hozzád csak olyan emberek jönnek, akik ebben az elvarázsolt világban is otthonosan járnak.

P. M.: Nem, hál' istennek nem! Szükség van rá, hogy az olyan beállítottságú emberek, mint amilyen te is vagy, szintén kapjanak olyan beszélgetéseket ebben a témában, amivel könnyen azonosulnak. Ráadásul menet közben ráeszmélhetnek, hogy valójában ők is spirituálisan gondolkodnak, csak mások a fogalmaik ezzel a témakörrel kapcsolatosan. Neked van hited, valamiben hiszel?

E. J.: Igen, én a természet erejében hiszek. A természet számomra az erőforrás. Semmiből nem merítek annyi erőt, mint hogyha kimegyek sétálni egy erdőbe vagy a Duna-partra. Ilyenkor mindig át is élem azt, hogy milyen pici porszemek vagyunk mi, és mégis milyen pökhendi az ember. Hányszor láttam, hogy azt az ösvényt, amit egy ideje nem használtak, a természet egy pillanat alatt visszavette a birtokába. És ilyenkor elgondolkodom azon, hogy egyszer, amikor mi már nem leszünk – mert az emberiség valószínűleg elpusztítja önmagát –, a természet újraéled majd.

P. M.: Van olyan konkrét hely, ahol úgy érzed, hogy fel is töltődsz?

E. J.: Én Szentendrén élek, és vannak hétköznapok, amikor nincs feltétlenül időm arra, hogy kimenjek a Pilisbe. Ezeken a napokon a szokásos körömet szoktam végigsétálni a Duna-partot is érintve, ez picit több szokott lenni, mint egy óra, és már ez is nagyon feltölt. Amikor lemegyek a Dunához, a vízből mindig erőt merítek. Múlt hétvégén, Laura lányommal kimentünk a Pilisbe, és tényleg, szinte fizikailag éreztem, hogy töltődöm, az energia áramlott belém. Van ott is kedvenc helyem, ahova rendszeresen visszatérünk, és ami jó kis popsira gyúrós kirándulóhely.

P. M.: Több legyet egy csapásra! Nagyon harmonikus a lényed, ebből azt feltételezem, hogy te tudatosan figyelsz a testedre is, mi tesz jót neki, és nyilván, a test és a lélek, az én szememben szorosan összekapcsolódik.

E. J.: Ezzel mélyen egyetértek. De szoktam mondani, hogy én nem szeretnék magamról szebb képet mutatni, mint amilyen valójában vagyok. Azért velem is előfordul, hogy kibillentenek az egységemből, leginkább a családom képes erre. Hiszen az ember a családjában adja a valós önmagát, és a családod tagjai is veled adják őszinte, valódi énjüket. A mi családunk igazi mediterrán temperamentumú nőkből áll, két felnőtt lányom van. Velem is előfordul, hogy kibillentenek, és akkor megemelem a hangom, házsártos vagyok, kiabálok, hisztizek – mi rosszat mondjak még magamról? De aztán szépen visszaállok, tehát nem hagyom, hogy ez hosszan tartson.

P. M.: Hogy tudod visszaállítani?

E. J.: A természettel és a gyaloglással. Már túl vagyunk a lányokkal a kamaszkoron, de azért voltak nehéz időszakok, amikor ketten kétfelől próbálgatták rajtam a karmaikat. Volt néhány olyan eset, amikor inkább menekülőre fogtam, sírtam, fel a sportcipőt, és ki a természetbe. Az benne a csodálatos, hogy ez nagyon gyorsan hat. Nagyjából ötszáz méter múlva már azt sem tudtam, min robbant ki a vita, belefeledkeztem a tájba, kimosta a lelkem.

P. M.: A lányaidat figyeled olyan szemmel, hogy vajon miért éppen ők születhettek hozzád? Vajon mi a feladatod velük, mit tanítanak neked?

E. J.: Ezt a kérdést sokszor felteszem magamnak. Az életem legnagyobb, sőt legnehezebb feladatának a gyerekeimmel való kapcsolatomat tartom. Attól soha nem féltem, hogy nem tudok enni adni nekik, inkább attól, hogy vajon milyen emberré cseperednek mellettem. A mi kapcsolatunk a lányokkal nem az a puszilkodós-ölelgetős anya-lánya kapcsolat. Most tanulom például, hogy hogyan kell őket békén hagyni.

P. M.: Nehéz?

E. J.: Nem akarom azt mondani, hogy nehéz, de hát azért ezekkel a lányokkal én most már tizen-sok éve hármasban vagyok, tehát minden rám hárul, ami, ha az ember teljes családban él, azért megoszlik. Bár az édesapjuk továbbra is az életünk része.

E. J.: Ilyenkor mondja egy földhöz ragadt ember, hogy tök véletlen, hogy milyen kártyákat húztam ki!

P. M.: Igen, végül is ez az igazság! Csakhogy a mi felfogásunk szerint nincsenek véletlenek.

Novák László: Gondold el, ha a véletlen létezne, a világegyetemben káosz uralkodna, de a káoszt az ember teremtette. Na, nézzük az első lapot. Ez mutatja, hogy milyennek lát téged a külvilág. Egy erős anyának, aki kinyitja az oroszlán száját. Te magad oroszlán típusú hölgy vagy, szép családdal, amit nagyon szeretsz. Vezető szerepben vagy, de át tudod engedni a vezetést a férfinak is, ha van az életedben. Ez egy nagyon tiszta lap, jól megtalálod a helyedet a világban. Jól látod az eseményeket, de nagyon érzelmes is vagy.

E. J.: Ez mind így igaz.

N. L.: Ami a tudatalatti tartalmakat illeti, elég sok „katyvaszt" hozol régi életekből – ha hiszel abban, hogy létezik a reinkarnáció. Örülj annak, hogy ez a tudatalattidban van, jobb ha nem tör felszínre. Néha érezhetsz átsugárzást, amikor nem érzed jól magad a bőrödben, ilyenkor átszűrődnek ezek a lelkedben hozott tartalmak. Szerencsére azonban fölötte egy olyan lap van, ami arra utal, hogy te ezt nagyon jól tudod kezelni. Egy újabb nagy arkánumot húztál, újabb titoklapot. Ez arról szól, hogy te minden döntéshelyzetben jól döntesz. Mindig.

E. J.: Ezt megnyugtató hallani.