„Az életem a cifra rongyok körül forgott" - vallja a rimóci Rozi néni

A rimóci Babamúzeum egyrészt csodálatos, másrészt sokak számára bizarrnak tűnhet, hiszen a sok régi emlék, az élethű babák miatt már-már mauzóleumszerű a kis parasztház, amelyben az apró termetű Rozi néni a fiatalokat megszégyenítő fürgeséggel és energiával körbekalauzolt bennünket. A Babamúzeum, a szívhez szóló családi emlékeken túl, a csodálatos, kézzel varrott és hímzett palóc népviseletekről híres.
Rozi néni több mint tíz évvel ezelőtt alapította azóta elhunyt férjével, Kiss Bertalannal a Babamúzeumot. Az autentikus parasztházban csecsemő-, nagyobbacska gyerek-, és aggastyán korú babák „laknak", tetőtől-talpig rimóci népviseletben. Még vőlegény és menyasszony is van közöttük.
A Babamúzeum legérdekesebb helyisége talán a tisztaszoba (ahol annak idején hagyományosan összegyűltek a családtagok, esetleg vendégeket fogadtak). Rozi néni tisztaszobájában az asztalt babák ülik körül, akik mind egy-egy családtagot szimbolizálnak.
Rozi néni tisztaszobájában az asztalt babák ülik körül
Fotó: Vaskó Tamás
Forrás: life.huAz idős hölgynek számos vásárlója akad, sőt, egyszer még Japánból is kapott megrendelést.
Rozi néni a hagyományosat vegyíti az újjal, és olyannyira kísérletező szellem, hogy egy időben havonta Isztambulba utazott, ahol a helyi piacon gyönyörű, fényes, csillogó anyagokat vásárolt, és abból varrt rakott szoknyát.
Rozi néni a hagyományosat vegyíti az újjal
Fotó: Vaskó Tamás
Forrás: life.huKislány korom óta az volt az álmom, hogy babákat készítsek, és csodaszép, kézzel varrott és hímzett ruhákba öltöztessem őket. A szakácskától, a gyöngyös sapkán át az ingvállig bármit elkészítek. Az én életemben minden a cifra rongyok körül forgott
– jegyezte meg nevetgélve.
„Mink úgy voltunk vele – legalábbis én –, hogy semmi örömöm sem volt abban, hogy egyhangú, gyászos, öreges ruhákat hordjak. Fel is szólaltam az ügy érdekében, és én magam is föl-fölvettem a színes, virágos holmijaimat. A férjem teljes mellszélességgel mellettem állt. Az lehet, hogy néhányan megszóltak a faluban, de az engem nem érdekelt. Én nem vagyok hajlandó megöregedni!"
Az ifjú Rozália és Bertalan a „közös táncon" találkozott a kultúrházban sok-sok évvel ezelőtt.
A legény jött, oszt hátulról megragadta a lány derekát, és a lány csak később látta meg az arcát. Ebben az volt a jó, hogy rögtön kiderült, hogy a legény jól tud-e táncolni. Így ismertem meg a férjemet
– mesélte csillogó szemmel Rozi néni.
„18 éves koromban mentem csak hozzá, mert őt azon nyomban besorozták, miután megismertem. Leveleztünk sokat, és amikor kimenője volt, mindig elmentünk közösen a búcsúba, a táncházba és a misére. Ezt a szép szokásunkat aztán megtartottuk. Sok házaspár ezt nem így csinálja, mert a férj inkább otthon pihenne, és csak az asszony jár el. Egy rugóra járt az agyunk... Azt hiszem, ez volt a titka a házasságunknak.”
A rimóci búcsún minden nő menyasszonyi népviseletbe öltözik, még az egész kicsi lányok is. A menyasszonyi öltözetet még más búcsúkba is fölveszik, de csak Kisasszony-napján hordják hozzá a virágos koszorút is. Természetesen minden vallási ünnepkor meg van szabva, hogy mibe öltözhettek a nők.
Adventkor nem szabadott cifrába menni, nagyböjtkor kellett feketét hordani, pünkösdkor piros szoknyát kellett fölvenni, Úrnapján pedig fehéret
– magyarázta Rozi néni.
A 79 éves asszony idén augusztus 19-én megkapta a Népművészet Mestere-díjat. A mai napig hímez és varr, és igyekszik továbbadni a helyi kislányoknak a szép rimóci hagyományokat, és persze a gyönyörű népviseletek szeretetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.